
Filmrajongó barkácspop: itt egy új szólódal a Galaxisok frontemberétől.
„Tavaly jelent meg a Napok című szólódalom, és akkor azt mondtam, hamarosan érkezik a nagylemez Vázában, asztalon, szobában, házunkban címmel. Nos, ez nem történt meg, viszont itt van róla a második kislemez, amit egyébként szintén valamikor tavaly év elején írtam. A Galaxisoknál is észrevettem, hogy egyre lassabban dolgozom az új számokon, hát ez van” – mondta Benedek, aki már régóta tervez egy szólólemezt, ami zeneileg a korai Magnetic Fields vagy a kilencvenes évekbeli Beck világát idéző dobgépes barkácspop, szövegvilágában pedig (máshogy) személyesebb és játékosabb a Galaxisoknál.
Új szólódala, a Filmek arról szól, hogy nagyon szereti a filmeket, ami nem meglepő azoknak, akik hallották a vele készült Nagy Évem podcastunkat, amiben sokat beszélgettünk Benedekkel filmekről, Beépített hibától a VAN-ig. „A zene csak viszonylag késői, kamaszkori szerelem volt nálam, a film és az irodalom viszont amióta az eszemet tudom, de nyilvánvaló okoknál fogva a kettő közül a film volt az első. Úgy alakult, hogy olyan családban nőttem fel, ami szintén nagyon szerette a filmeket, ezért nagyon korán nagyon sokat láttam, és úgy általában a bajai Uránia mozi márványpadlója, a vidéki videotékák polcai, az unokatesómék kiskőrösi házának filmkollekciója formált, ebben a mágikus térben nőttem fel, és maradtam aztán felnőttként is tisztességes filmrajongó, aki a valóság hibái elől a képernyő és a mozivászon varázslatába menekül. Ha nem lennének filmek, én sem lennék. És igen, jó lenne Bálint Andrásként járni a hatvanas évekbeli Balaton partjait, de ha már én magam nem tehetem meg, a második legjobb dolog, hogy megnézem az Álmodozások korát. Aztán a Wicker Mant. Aztán a Dolce Vitát.”
A Galaxisok új albuma is készül: arról is debütált nemrég a Recorderen egy kislemez: az álomszerű gitárpopjával és direktebb dalszövegeivel Benedek első szólólemezét, a Kapuzárási pikniket megidéző Létezem. A Galaxisok itt mesélt a kedvenc 2025-ös zenéiről, a legutóbbi interjúnkért katt ide, koncertezős podcastért pedig ide.
Ha szeretnéd Benedeket hallgatni, ahogy filmekről beszél:
MELYIK A KEDVENC GALAXISOK-SZÁMOD?

