Egy trükkös kedd Tricky Kiddel – ilyen volt a trip-hop legenda az Akváriumban

Nagy kár, hogy a Hajóról nem a Barbába mozgatták át az eseményt, mert arra lett volna még egy frappáns viccem!

A lengyel angyal, Marta Złakowska turnévokalistaként találta el úgy a hangokat és a lottószámokat, hogy mára Tricky teljes értékű alkotótársaként tudja beadni az önéletrajzát, ami azért nem sokaknak adatott meg, igaz, nem is feltétlenül keveseknek.

Ezen a turnén az este beindítását vállalta el egy Super Nintendós-Depeche Mode-os samplerkönyvtárral aládúcolt műsorral (rád nézek, Behind The Wheel alap), mely számomra bizonytalan és talán a legvégétől eltekintve az izgalmas szöges ellentéte volt. Mostanában elővigyázatosságból a koncertek előttre időzítem a merchvásárlást, és ha Marta lemezéből nem csak CD lett volna, valószínűleg rápróbálok, de így két kiváló döntést is hoztam a turnépólóval együtt, ami felnőtt méretben kezdésre elfogyott.

Miután Marta beénekelt, a főkoncert minden késlekedés vagy egyéb hacacáré nélkül, masszív Pre-Millennium kékben indult, és maradt végig, egészséges hangerőre belőtt zenével, egy talán az eddigi élményeimnél visszafogottabb Tricky-énekkel, de a rá jellemző folyamatos színpadi jelenléttel. Nincs terpeszes gitárszóló, bugyiban ugrálás, vagy kismacska seggében csillagszóró, mégis megragad és többé nem ereszt.

Tricky teste egy vibráló karmesteri pálca, folyamatosan instruálja a zenekart, elsősorban a hangsúlyok és dinamika terén, Marta pedig Mitch Sanders falzett-fala és immár Adrian Mágus moll-fátyla mellett abszolút magabiztosan, hibátlanul hozza a legdurvább Martina-témákat is.

Maga a koncertszett egyébként bátran merít csaknem minden lemezről, illetve a hamarosan megjelenő albumra is rálátást enged, viszont az eredetileg sem épp vidámpark-dalok újragondolt változataiban még lejjebb tekeri a fényerőt.

De hát nyilván hasít az élődobos Black Steel, éppúgy, mint az azt követő Here My Dear, ahol Tricky külön megköszöni a közönség aktív közreműködését, valamint a lányának írt Out Of Place-szel indított, végül a Vent valaha volt legbrutálisabb verziójával lezárt ráadás is metálabb, mint bármi a héten, pop-up store-ostul.

Igaz, most elmaradt az Ace of Spades-es színpadostrom, vagy a duplamikrofonos süvöltés, mégis felejthetetlen és pokolból égig emelő estét zártunk egy nagyöleléssel a backstage-ben, ugyanis a 2009-es Sziget után másodszor is azt hitte minden őrszem, hogy én vagyok a dobos. Fel is hívom a Makkost, hátha vállal ólombevonatú tölgyfa kézzel! Amúgy Mr. Thaws mindenkinek azt üzeni, hogy szereti meg fenkju.

szöveg: Ilkei Gábor
fotók: Agatha Urshanova