
A Slow Village-ből és a Mulató Aztékokból ismert Tink, és a Punnany Massif, Gently da Spittah’, Franko, DDT és más zenekarok basszusgitárosa, a beatproducerként is kifejezetten aktív Heilig Tomi közös, Fuxkuckó című minikiadványukkal rukkoltak elő. Premier!
A nemzetközileg is komolyan jegyzett Blunt Shelter kiadó gondozásában megjelenő anyag remekül simul a nyári időhöz, igaz, nem slágerpotenciáljában, hanem hangulatában és érzetében. Heilig Tomi funk-dögösségben érlelt kortárs hip-hop ütemeire természetes lazasággal ülnek Tink a Mulató Azték játékos és technikás szövegei.
Heilig több ízben dolgozott együtt J Dilla legfontosabb MC-jeivel, Phat Kattel és Guilty Simpsonnal, illetve közös kollablemezt készített a hazai underground raplegendával, Zsolaaval. Tink zenekarai mellett DJ-ként is tevékeny és a Tilos Rádión sugárzott Sample Temple egyik műsorvezetője közel tíz éve.
A két zenész útja számos alkalommal keresztezte egymást, kezdve a Soulqlap Budapest kollektíva improvizatív élőzenés klubest-sorozatával, azaz a Hip To The Game jamsessionökkel, ahol Tomi basszusgitározott, Misi pedig a host emcee volt. Ezt követte a Presszó című Heilig/Tink-dal 2015-ben, majd 2020-ban a második Slow Village-albumon két Speiz-kompozíció is helyet kapott, az idei Record Store Day-re pedig közös 7" picture disc kislemezük jelent meg Most a jó címmel.
A három számos, lezser városi életérzést hozó Fuxkuckó egyszerre bólogattat és elgondolkodtat, és közben úgy játszik el lételméleti kérdésekkel, hogy tud saját műfajához is igazodva könnyed és humoros lenni. Akárcsak a megjelenés borítója, amit a DDT billentyűse, Ocsovay Damján készített, aki zeneileg is hozzájárult az EP-hez a Közhely című dalban.
„Ha jól emlékszem, 2022-ben vetettem fel Tominak, hogy csináljunk együtt újra valami zenét. Nagyon szimpatikusak voltak a beatjei, amikkel sűrűn bombázta akkortájt az Instagram-oldalát, és a 2021-es megjelenésű Sketch Tape Vol.1. instrumentális lemezét sokat hallgattam és játszottam is. Kiemelkedően ízléses és kvalitásos beatcuccnak tartom mind a mai napig, szerintem ez a lemez volt olyan hatással rám, ami arra késztetett, hogy megkeressem Tomit az elképzelésemmel” – meséli Tink, aki hamar össze is ült Heilig Tomival áthallgatni, átválogatni a zenéit,
„HIÁNYOZTAM A SAJÁT ÉLETEMBŐL” – NAGYINTERJÚNK TINKKEL.
„Nem volt rajtunk semmi nyomás, nem volt semmi konkrétum, se penzumok, csak a vágy, hogy csináljunk minőségi rapzenét. Talán ezért is adódhatott úgy, hogy mostanra tudtuk kihozni. Mindkettőnk életében sűrű időszakok voltak, sokat álltak a számok, volt, hogy közel két évig elő sem vettük őket. Mindketten türelemmel voltunk a másik felé, és tudtuk azt is, hogy el fog jönni a megfelelő ideje annak, hogy közzétegyük a dalokat. Boldog vagyok, hogy ez idén nyárra összejött.”
Tink és Tomi. Fotó: Őrsi András.
„A zenék Tomi munkái, de volt olyan stúdiózásunk, amikor én is hozzátettem a struktúrákhoz, ez a Közhely című, kollázsolt jellegű számunkban a legtettenérhetőbb. Az említett trekkhez amúgy a zseni Ocsovay Damján játszott hozzá különböző billentyűs hangszereken, amiket Tomi megeditált, megvágott és rétegeket hozott létre belőlük. A számok mixelését is Tomi csinálta, a végső hangzást Ürögi Jani alkotta meg, aki nagyon finoman, ezt a stílust igazán értő módon emelte magasabb szintre az anyagot, és aki a tomis Zsolaa-album masterelését is készítette."
TINK ÉS HEILIG TOMI ELÁRULTÁK, HOGY MI A KEDVENC RAPLEMEZÜK
Tink a Mulató Azték a Facebookon. Instagramon. Soundcloudon.
Fotók: Őrsi András.
A Premier rovat cikkeinek megjelenését az NKA Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.


