Tehetetlenség, tétlenség, ellenállás – megjelent Bárdits Éva szólóalbuma, az Inertia

Bárdits Éva éterien szomorkás és szépen zajolós-neszezős, sadcore lo-fi dalokat játszik új, nagyon személyes szólólemezén, amin a Végtelen tréfától eljut a Hamletig, onnan pedig a Twin Peaksig, és közben elveszejti a kapitalista patriarchátust. Premier!

Bárdits Évire még a magyar hálószobapop második hullámában érkező Aires Altosban figyeltünk fel, amivel akusztikus folkos beütésű lo-fi dalokat adott elő szinte gyermekien szépen-szomorúan, de azóta játszott a feminista punkos Holnaplányokban és a kísérleti nemnépzenés Gondozási Központban is. Az Inertia tulajdonképpen az első szólólemeze, de már az Aires Altos és a Trutat felvételein is egyedül dolgozott, szóval most annyi változott, hogy ezt az albumot már fel merte vállalni a saját nevével.

„Már nagyon rég tervezgettem ezt a lemezt, van rajta olyan szám, ami több, mint 10 éves, és nagy küzdelem volt a csinálása, szóval most nagyon boldog vagyok tőle. Amikor elbizonytalanodtam, hogy rossz lesz, olyankor Sybille Baiert, Broadcast-demókat, Groupert és Scout Niblettet hallgattam. Sokszor van ilyen 4 félhanggal lehangolt gitár, amit Sybille Baiernél hallottam először és nagyon megszerettem azt a hangolást” – meséli Évi.

„Az Inertia azt jelenti, hogy tehetetlenség, abban az értelemben, hogy tétlenség, de abban az értelemben is, hogy ellenállás, meg még csomó más jelentésmezőt megmozgat (pl. a Žižek mondása az „inertia of the real”), és ezeket mind nagyon termékenynek éreztem. A szövegek igen személyesek, de nem az én életrajzi kötődéseim fontosak hozzá, hanem hogy majd a hallgatók hogy értik és hogyan tudnak hozzá kapcsolódni, szóval annyira nem akarom őket magyarázni. Így visszanézve nekem az tetszik bennük leginkább, hogy a személyesnek és a társadalminak/politikainak az összefüggéseit egész szemléletesen megmutatják, vagy lekövethető rajtuk. (Vesszen a kapitalista patriarchátus!)”

Évi otthon, egyedül, Abletonban dolgozott a számokon, amiket egyben játszott fel ének és omnichord, vagy ének és gitár kombinációkban, és utána rétegzett rájuk improvizatív módon mindenféle zajokat és hangszereket, meg pluszéneket. A lemezen az akusztikus gitár és az omnichord mellett szól harmonika, melodika, kalimba, hangtál, és elektromos gitár e-bow-val zúgatva; de akad telefonnal felvett trafóház- és HÉV-vezeték-zúgás, elektromos fogkefe, a diák forgolódásának hangja egy régi diavetítőben, és különféle fújások-kluttyogások egy betorzított mikrofonban.

A lemezt Bertók Márton (Triglav) masterelte, akivel Éva együtt zenél a Gondozási Központban. Az album idéz David Foster Wallace-től (a This is water c. beszédéből), a Hamletből (Jean Simmons Ophelia-monológját), illetve a Twin Peaksből is („This is the water and this is the well”), amik revelatívan hatottak Évára. „Az Infinite Jest nagyon fontos lett nekem az utóbbi években, nagyon jó pillanatban olvastam, vagy hát olyanban, amikor nagyon szükségem volt rá (és nagyon sokat hozzátett a Partizános olvasókör-sorozat Sipos Balázzsal, abszolút terapeutikus és katartikus volt nekem azt hallgatni hozzá). Annak kapcsán pörögtem bele jobban a Hamletbe is (mert a Végtelen tréfa ugye már a címében is meg az egész sztoriban sok szempontból egy Hamlet-parafrázis), és egy betegszabadság alkalmával lázasan napokig csak különböző Hamlet-feldolgozásokat néztem, az utolsó számot akkor írtam. A Twin Peakst is kicsit a Wallace-on keresztül olvasva szerettem meg (ő nagy Lynch-mániás és sokat beszél erről interjúkban), meg főleg a harmadik évada folyton eszembe jut a mindennapokban, elképesztően pontos korrajznak érzem.”

Az Inertia megjelent kazettán is, amiből Bandcampen tudtok rendelni. Az Aires Altos egyik dala pedig nemrég felkerült Sallai Laciék válogatáskazettájára, amely a magyar hálószobapop történetét mutatta be – erről itt és itt írtunk bővebben.

Bárdits Éva a Facebookon. Instagramon. Behance-en.

Nyitókép: László Loren. Fekete-fehér koncertfotó: Nemerov Gábor.