Felcsavarják tizenegyre. A legjobb fiktív filmes zenekarok

Egy-egy film néha el tudja hitetni velünk, hogy a benne szereplő kitalált zenekar létezik - vagy legalábbis azt fogjuk kívánni, bárcsak létezne, és el tudnánk menni egy koncertjükre. Ráadásul ezek a zenés filmek legtöbbször jobbak, mint a valódi együttesekről szóló, sematikus életrajzi alkotások. Mutatjuk a bizonyítékokat, avagy íme húsz emlékezetes fiktív zenekar, és mindegyik mellé jár még egy plusz fun fact is, a VH1 klasszikus pop-up buborékjait idézve. Ez az összeállítás először a Recorder magazin 134. számában jelent meg.

20. The Juicy Fruits / The Beach Bums (A paradicsom fantomja, 1974)

Brian De Palma tébolyult fantazmagóriája a hetvenes évek popvilágában ötvözi a Faust-legendát Az operaház fantomjával. A magát folyton újradefiniáló, hol doo wop, hol szörfös színekben haknizó banda jó bulikat csinál, ám akinek nem tetszenek, az bombát robbant.

Pop-up: A film legemlékezetesebb része egy Beef nevű Meat Loaf-paródia, aki még csúnyább véget ér, mint a zenekar.

19. Figrin D'an and the Modal Nodes (Star Wars - Egy új remény, 1977)

Listánk egyetlen galaktikus zenekara csak a háttérben látszik Mos Eisley kocsmájában, de a popsifejű fúvósok - és a John Williams-féle Cantina Band szám - mögé azóta teljes mitológia kerekedett. Azért az furcsa, hogy egy útszéli csehóban miért jazz (bocsánat, “jizz”) szól.

Pop-up: Két filmmel később feltűnik még egy házizenekar, amiben egy kék elefánt orgonázik.

18. Barry Jive and the Uptown Five (Pop, csajok, satöbbi, 2000)

John Cusackhez hasonlóan mi is némileg szkeptikusan várjuk Jack Black bandájának beharangozott fellépését, félve, hogy a nagy hangú bohóc valami rettenettel áll elő. Ehhez képest nagyszerű Marvin Gaye-feldolgozással lep meg minket, sztárt csinálva a színészből.

Pop-up: Simán itt lehet a helye a listán a Rocksulinak is, éneklő Jack Blackkel nem lehet mellélőni.

17. A sulis trió (Mi vagyunk a legjobbak!, 2013)

Három kiskamasz áll össze Lukas Moodysson csodás filmjében; csupán az egyikük tud játszani klasszikus gitáron, de a punk szellemiséget csont nélkül hozzák. Még bandanevük sincsen, a városukat fikázó dalukat kifújolják a helyi tehetségkutatón, de ők csak nevetnek.

Pop-up: Az első film a listán egy rivális, lekezelő fiúbandával, de nem az utolsó.

16. Soggy Bottom Boys (Ó, testvér, merre visz az utad?, 2000)

A Coen testvérek kitalálták, mi lenne, ha Odüsszeusz a szirénekkel és a Küklopsszal való viaskodás mellett még bluegrass slágereket is énekelne, a börtöntöltelék George Clooney pedig két tökfilkó haverjával, John Turturróval és Tim Blake Nelsonnal valóra váltotta.  

Pop-up: A filmzenealbum akkora siker lett, hogy 2002-ben lenyomta a U2-t, az Outkastot és Bob Dylant is a Grammyn.

15. Huntrix (K-pop démonvadászok, 2025)

A tavalyi év animeszenzációja egyben zenei bombát is robbantott, négy dalával hódította meg egyszerre a slágerlistát, és a Golden Oscart is nyert. Mondjuk még jobb lenne, ha a kpop csapat a valóságban is a zenéjével űzné a démonokat és hozná el a világbékét.

Pop-up: A rivális fiúbandát itt konkrétan lélekfaló démonok alkotják, de az ő koncertjükre is elmennénk, egy lélek nem nagy ár.

14. The Style Boyz (Popsztár: Soha ne állj le (a soha le nem állással), 2016)

Sajnos nem vagyunk eleresztve menő fiktív hiphop bandákkal, de legalább ez a Backstreet Boys és a Beastie Boys közös keresztmetszetét leképező három fehér srác akkora menőségnek számít ebben a fergeteges paródia-univerzumban, hogy Nas és Usher is bálványozza őket.

Pop-up: Kedvenc rapsor: “I swear my mind blows my mind, incredible.”

13. The Oneders (Nyomul a banda, 1996)

Egyslágeres banda, akiket lehetetlen nem szeretni. Találóan vonultatja fel a legfőbb zenésztípusokat (a lezser vagány, a nagy művész, a bohóc, a nagymamák kedvence), szemlélteti, hogyan vezethet egy tempóváltás a sikerhez, és milyen gyors lehet a bukás.

Pop-up: Tom Hanks mindössze két filmet rendezett, ez az egyik. A másikban sajnos nem zenélnek.

12. Hard Core Logo (Hard Core Logo, 1996)

Ugyanabban az évben jött ki, mint a Nyomul a banda, és ez a depresszív áldokumentumfilm tökéletes ellenpontja az életvidám mókázásnak - még a zenésztípusok is megfeleltethetők, csak keserűbb verzióban. Széthullott kanadai punkzenekar utolsó turnéja az önpusztításba.

Pop-up: Quentin Tarantino annyira imádta a filmet, hogy ő vette meg az amerikai forgalmazási jogait.

11. Ain't Rights (Green Room, 2015)

Maradunk a kemény műfajnál, ismét egy hardcore punkbanda, akik vesztükre csapdába esnek egy neonáci kocsmában. De előtte még azzal nyerik el a szimpátiánkat, hogy a Dead Kennedys Nazi Punks Fuck Off című számával hergelik a fehér felsőbbrendű közönségüket.

Pop-up: Az Ain’t Rights énekesét játszó Callum Turner e sorok írásakor Dua Lipa vőlegénye (azóta már a férje - a szerk.).

10. Hedwig and the Angry Inch (Hedwig és a mérges csonk, 2001)

A kedvenc fiktív zenekarjaink között szépen reprezentált a glam rock műfaja, ezek a teátrális, extravagáns előadók filmre kívánkoznak. A genderfluid Hedwig kelet-európai együttese a filmben sajnos nem arat sikert, pedig számaikért bármelyik rockopera ölni tudna.

Pop-up: Többek között ők játszották még színpadon Hedwiget: Neil Patrick Harris, Darren Criss, Taye Diggs, Michael C. Hall.

9. The Commitments (The Commitments, 1991)

Roddy Doyle pompás könyvének adaptációja szerint a jó banda (rövidtávú) receptje: végy egy zenemániást, aki dublini soult vizionál, egy csapat lelkes munkásosztálybelit, egy veteránt, aki talán lódít a múltjáról, meg egy elképesztő frontembert, aki óriási gyökér. 

Pop-up: A gitáros szerepében a fiatal Glen Hansard, aki szólóban és a The Frames bandájával is ismertté vált később, no meg a 2006-os Egyszer főszereplőjeként.

8. The Swing Girls And A Boy Orchestra (Swing Girls, 2004)

Semmi kétség, hogy ezek a japán középiskolások tették a legtöbb erőfeszítést azért, hogy a film végén kiállhassanak a színpadra amatőr big bandjükkel. A nulláról kezdték, mentoruk maga sem tudott zenélni, és még egy vadkannal is meg kellett harcolniuk.

Pop-up: A versenyen játszott Sing Sing Sing (With A Swing)-re ropta Jim Carrey is A Maszkban. 

7. The Stains (Ladies and Gentlemen the Fabulous Stains, 1982)

Kezdjük ott, hogy ennek a három tinilánynak van a legjobb zenészneve: “Third Degree” Burns, Dizzy Heights és Dee Pleted. Trendformálók, móresre tanítják a hencegő punkfiúkat és korholó felnőtteket. Diane Lane dühös monológja az első csapnivaló fellépésen ikonikus.

Pop-up: A Stains hatással volt a Bikini Killre és több más riot grrrl bandára is; a rivális Looters zenekart a fiatal Ray Winstone mellett a Sex Pistols és a The Clash tagjai alkotják.

6. Maxwell Demon & Venus in Furs (Bálványrock - Velvet Goldmine, 1998) 

Todd Haynes csillámporos queer tündérmeséje egyben nem hivatalos David Bowie-életrajz, és nincs is már szükség hivatalos biopicre ezután. Brian Slade tökéletes alteregó a valóban radikális fellépéseket, abszurd videoklipeket és a saját magát felzabáló mítoszt is beleértve.

Pop-up: De semmi sem fogható ahhoz, mint amikor először vadul meg a színpadon Curt Wild (Ewan McGregor).

5. Paranmaum (Linda Linda Linda, 2005)

Isteni feelgood alműfaj a “japán iskolások hobbizenekart alapítanak”, kár, hogy nincs belőle még több. A Linda Linda Linda négyesfogatának előnye a Swing Girls zenekarával szemben, hogy az ő zenei fejlődésük még hihető is: övék a legeuforikusabb nagy fellépés.

Pop-up: A négy lány a Blue Hearts nevű japán punkrock zenekar számait adja elő, akik 1985 és 1995 között voltak aktívak.

4. Stillwater (Majdnem híres, 2000)

Cameron Crowe saját, tini zenekritikusként szerzett élményeiből táplálkozva alkotta meg a Stillwatert, akik annyira hitelesnek hatnak, hogy szinte az egyetemes rocktörténelem részét képezik: lehet, hogy a számaikat nem fújjuk kívülről, de a sztárallűrjeiket mind jól ismerjük.

Pop-up: Crowe 2016-ban egy elfeledett egy évados sorozattal tért vissza az arénarock világába, de a Roadiesban már fontosabb lett a háttérstáb az ottani fiktív zenekarnál.

3. Something She (Her Smell, 2018)

Minden idők legstresszesebb zenés filmjében egy jobb sorsra érdemes punkzenekar csúnya végnapjainak vagyunk szemtanúi, az önpusztító és másokra nézve is destruktív, nárcisztikus frontember, Becky (Elisabeth Moss) tornádóként romboló összeomlásának köszönhetően.

Pop-up: A riválisok ezúttal egy másik csajbanda, az Akergirls, akik eleinte csillogó szemmel lelkesednek Beckyért, aztán saját bőrükön tapasztalják meg kegyetlen manipulációit.

2. Sex Bob-Omb (Scott Pilgrim a világ ellen, 2010)

Ha punk, akkor nyers erő, amire szüksége is van Scott Pilgrim bandájának, hiszen az ő aktív részvételükkel tud csak végső győzelmet aratni a csaja exei fölött a zenekarok csatáján. Az ezüstérmet nem Michael Cera miatt érdemlik ki, hanem Kim Pine (Alison Pill) dobolásával.

Pop-up: Ők két rivális bandával is büszkélkedhetnek: a Crash And The Boys megsemmisül, a Clash At Demonhead élén pedig Scott exe, Envy Adams (Brie Larson) áll.

1. Spinal Tap (This is Spinal Tap, 1984)

Mi más állhatna az első helyen, mint a Rob Reiner örökérvényű áldokumentumfilmjében megörökített, egészen pocsék, ám annál felfuvalkodottabb heavy metal zenekar. Az erősítőt tizenegyre felcsavaró gitáros, a sorra beégő dobosok, a törpés Stonehenge-díszlet és a backstage-labirintusban való végtelenített bolyongás máig a zeneipar tökéletes látlelete.

Pop-up: A tragikus körülmények között elhunyt Rob Reiner utolsó filmjei a Spinal Tap 2025-ben mozikba került folytatása az eredeti gárdával (Spinal Tap II: The End Continues), illetve még egy bemutatásra váró koncertfilm (Spinal Tap at Stonehenge: The Final Finale). .