Az internetet letaroló kanadai mikrotonális matekrock duó látszólag idegen zenéje azért hódít, mert sok ismerős fogást is alkalmaz. Zeneelmélettel a milliós nézettségért! Ez az írás először a Recorder magazin 134. számában jelent meg.
Pitagoraszi-kubista mantrarock tarolta le az internetet
Fekete-fehér pöttyös, egész testet beborító kosztümök, hosszú orrok, háromszögek, egy impozáns kétnyakú gitár és dob – valamint mikrotonális matekrock. Az Angine De Poitrine québeci duó „letarolta az internetet”. A KEXP stúdiójában adott koncertjük négy hónap alatt több mint 15 milliós nézettséget ért el (plusz a különálló számok pármilliósokat), ami nem olyan sok mainstream értelemben, de egy önmeghatározása szerint „dadaista pitagoraszi-kubista mantrarockot” játszó zenekartól nagy teljesítmény, pláne, hogy egy nem francia anyanyelvű embernek már a név kiejtése is gondot okoz (jelentése: angina pectoris, koszorúérgörcs).
Ráadásul a felbuzdulás nem futott le gyorsan: aki találkozott velük, mindenképpen meg akarja osztani az élményt. Rick Beato egy videóban elmondta: soha ennyi megkeresést nem kapott, hogy „ezt mindenképpen hallgasd meg!” Ha rákeresünk a nevükre, akkor a Google pöttyökkel szórja meg a képernyőt, ami biztos jele annak, hogy betörtek a tömegkultúrába.
Az ADP sikerének következménye egyrészt az, hogy a kommentelők versenyeznek azon, ki tudja viccesebben megfogalmazni, hogy ez milyen fura zene („jó látni, hogy a gyerekkori képzeletbeli barátaim jól vannak”), másrészt az, hogy a mikrotonalitást és a furcsa ütembeosztásokat magyarázó zeneelméleti videók is sok százezres nézettségeket értek el.
Nem csak 24 lehet, ami nem 12
A mikrotonalitást persze nem ők találták fel. Eleve a legtöbb nem európai zene nem a mi hangolásunkat használja, ami az oktávot 12 egyenlő lépésű hangközre osztja fel. Maga a „mikrotonalitás” is egy európai szemszögű elnevezés: a számunkra ismerőshöz képest „mikro” a mi skáláinkban használtaknál kisebb hangköz. Az ADP által használt hangolás a félhangokat felezi el, egy oktávot 24 egyenlő lépésre osztva. Természetesen számos más lehetőség létezik a tizenkétfokú rendszerből kilépésre.
Valójában a 24 egyenlő közű osztás ezek között az egyik legkézenfekvőbb egy nyugati zenén felnőtt zenésznek – mutatott rá Szabó Bálint, aki Gosheven néven 2017 óta ad ki nemstandard hangolású zenéket. „Ehhez nem kell teljesen áthangolni a gitárt, csak minden meglévő bund közé tesznek egy, a félhang hangközt felező bundot, így sokkal jobban működnek a 12-es rendszerben begyakorolt zenészreflexek. Egy ennél komplexebben áthangolt hangszernél azonban szinte újra kell tanulni gitározni, mert egy teljesen ismeretlen térkép rajzolódik ki a bundokból.”
Az európai kultúrkörben is komoly hagyománya van annak, hogy nemstandard hangolással kísérleteznek, és itt nem kell feltétlenül csak Ligeti Györgyre gondolni, vannak rockzenei (vagy ahhoz közeli) példák is. Az ADP ihletői között bizonyára ott van a King Gizzard & the Lizard Wizard 2017-es albuma, a Flying Microtonal Banana. Nekünk, magyaroknak itt van a nyolc éve működő Decolonize Your Mind Society, aminek Szabó Bálint az alapító tagja. Ők bőven merítenek a funkból, pszichedéliából a nem európai kultúrák rituális zenéi mellett – ráadásul ők is maszkokban lépnek fel. Vagy ott a Horse Lords, akik sodró zenét játszanak tiszta hangolással és látszólag követhetetlen ritmusokkal – legutóbbi sorlemezükön, a 2022-es Comradely Objectsen még house-zongora is volt ezek mellett.
Furcsa, de azért ismerős is
Az ADP sikerét az erős vizualitás mellett részben az magyarázza, hogy a gyerekkorunk óta a 12 fokú rendszer skáláin trenírozott fülünk számára is emészthető módon használják a mikrotonalitást. Ahogy David Bennett magyarázza (majdnem milliós nézettségű) videójában: az egyik trükk az, hogy legtöbbször kis lépésekben haladnak a dallamok, riffek, amik ugyan elsőre furának tűnnek, de legalább tudjuk értelmezni, hogy ja, ezek ilyen kis hangközök. Ha nagyobbak lennének az ugrások, azokat inkább úgy érzékelnénk, hogy ezek a „normál” hangközök hamis változatai.
A másik trükk pedig az, hogy a loop pedál segítségével egymásra halmozott rétegekben szintén hangközök alakulnak ki, ezek túlnyomó többsége pedig a nyugati zenében jól ismert, megszokott – mutat rá Bennett. Lehet, hogy két negyedhang szól egyszerre, de a közöttük lévő távolságot legalább tudjuk értelmezni.
A loop pedál nemcsak azért fontos, mert így Khn de poitrine (ez a gitáros neve; vita folyik arról, hogy férfi vagy nő) egymagában tud három szólamot egymásra játszani, hanem azért is, mert az ismétlődés segít az agynak megszokni a zenét: ami elsőre fura volt, az ismerőssé lesz, mire jön a következő réteg vagy váltás – magyarázza Oliver Gearing.
Az arab és török zenék által bevallottan inspirált ADP ráadásul sokszor folyamodik az ún. hidzsáz skálához, ami ezekben, valamint a flamencóban is használatos, továbbá rengeteg mainstream filmzenében is hatásos eszköznek bizonyult a „misztikus”, „egzotikus” hatás eléréséhez. Gearing szerint ha nem is tudjuk, hogy mi ez, a fülünknek valamennyire ismerős lesz, és az újdonság és ismerősség hatásosabb elegy, mint a teljes idegenség. (A hidzsáz egyébként a 12 fokú rendszerben is lejátszható.)
Ilyet az AI nem tud csinálni!
Furcsa módon az ADP sikerében szerepet játszik az AI is, pontosabban az, hogy sokan úgy látják: ők az „anti-AI”. Pedig a zenét még korántsem öntötte el annyira az AI slop, mint a vizualitást. A Deezer adatai szerint mára a hozzájuk feltöltött zenék 44%-a AI-generált, ami napi 75 ezer számot jelent, ám valójában ezeket alig hallgatják. Az összes lejátszás 1-3%-át szedik össze, de ennek is a túlnyomó része, 85%-a igazából csalás, jogdíjlopási céllal.
Az AI ugyan még ömlik ránk, de a „mindent elárasztó, formulákat követő zene” jelképe lett, amire mindig panaszkodtak (több-kevesebb joggal) a „más” zenéket keresők. De ennél többről van szó. Tatiana Cirisano, a MIDiA elemzője rámutat, a „minőség” (akárhogy értsük) a rögzített zene korszakában eddig ritkaság volt, amit kevesen érhettek el – még a „kaptafa” zenék elkészítéséhez, a tömegekhez eljuttatásához is specifikus képességek kellettek, illetve a kapuőrökhöz való hozzáférés.
Az AI azt ígéri, hogy ez megváltozik: sokkal könnyebb lesz „jól megszólaló” zenéket csinálni, amik így logikusan leértékelődnek – ez pedig jó esetben a „más”, „fura”, „ilyet csak ember tud csinálni” zenék felértékeléséhez vezethet. Az ADP jó helyen volt jó időben, így bennük testesült meg ez a várakozás.
Nyilván erről nem az ő zsenialitásuk tehet, nem véletlen, hogy vannak, akik kicsit morcosak is – nem (feltétlenül) azért, mert az ADP szerintük rossz, hanem mert korántsem annyira eredeti és annyira nagyon más, mint sok underground hős, akikre nem találtak rá milliók a YouTube-on. Anthony Fantano például egy külön „ezt is hallgasd meg” videót készített az ADP-rajongóknak, amiben a King Gizzard-, Altin Gün-, Hella-lemezeket ajánlgatott, korábban pedig például a Lightning Boltot és a Locustot hozta fel.
Jön a mikrotonális forradalom?
Szinte biztos, hogy nem jön a mikrotonális forradalom, de vajon többen lesznek-e, akik ilyesmivel próbálkoznak, és fogékonyabb lesz-e rá legalább a közönség egy része? Szabó Bálint inkább szkeptikus: „Nem hiszem, hogy megtörténhet tömeges méretben a fülek felszabadítása, pláne nem egy instant módon ható YouTube-videón keresztül. A zenének időt kell adni, hogy elárasszon minket, és ez különösen igaz akkor, ha nem hagyományos hangolást használ. Le kell lassulni, több idő kell, több fókusz. Több érzelem, több fizikai jelenlét az érzékelésen keresztül, több valódi testtudat, kevesebb virtualitás. Ne hagyjuk, hogy az algoritmusok vezessék a figyelmünket!”
