Nem tudom, ki akar örökké élni, de ő biztosan fog – megnéztük a Freddie kiállítást a Zene Házában

Nagyon okos, vicces és megható a Magyar Zene Háza májusban nyílt kiállítása Freddie Mercury életéről.

Előre kell bocsátanom, hogy 6 évesen jégkorongedzésre is kizárólag az utána kapott jutalom Queen-kazettákért jártam, minden osztályképen walkmannel a fülemen álldogálok, amiben a Sheer Heart Attack vagy a Queen II megy, előbb tanultam meg lemezjátszót kezelni, hogy titokban apám lemezeit hallgathassam, mint írni, és máig olyan állapotban van otthon a Live Killers, az A Day At The Races és a Jazz, mintha most vennénk le a müncheni lemezboltok polcairól, ahonnan amúgy le lettek véve, vagy 40 éve, szóval nagyon kevés dolgot vártam jobban, mint a Freddie kiállítást a Magyar Zene Házában.

Miután felkaptuk a füleseket, a bejáratból nyíló teremben in medias res bedurran egy, még a kis tevefogú Frederick gyerekkoráról szóló rövidfilm, de közben nem tudom levenni a szemem egy vészjóslóan futó stopperóráról. Rettegve attól, hogy meghatározott idő tölthető csupán egy-egy szobában, a vaksötétben próbálom elolvasni a falon található ismertetőket. Egyszerre érzem magam a gonosz Sukumvit Báró Halállabirintusának egy rafinált csapdájában, és tízévesen, otthon, a szőnyegen, megdöbbenéssel vegyes haraggal markolva a Népszabadságot, melyben Uj Péter azt találta írni Freddie-re emlékezve, hogy ő bizony nem szereti a Queent.

Ezt nem hiszem el, mormolom gyerekként az emlékfoszlányban és felnőttként a Magyar Zene Házában, mire nyitják a függönyt, és mindenki átvonul a következő, szintén sötét terembe. Én még maradok a telefonfénynél silabizálgatni a zanzibári történéseket, de mivel ezt úgyis vágom, megyek inkább a többiek után. A következő, valamivel tágasabb térben a korai koncerteken használt piros-zöld spotlámpás színpadvilágítás lüktet a zene ütemére, és találkozunk végre kiállítási tárgyakkal is, jelesül két, balettruhából kialakított DIY kosztümmel, szóval kezdek megnyugodni. Aztán elfogy a sötétség, szabadon, saját tempóban bejárható, valódi tárlatként megkezdődik maga a kiállítás.

Zseniálisan hangulatos felütés rögtön a koncert színpadi fényeiből a Queen öltözőjében személyes tárgyak, eredeti sminkek és egyéb kellékek között matatni, melyekről maga Peter Freestone, Freddie személyi asszisztense duruzsol a fülünkben. Mondjuk, aki magyar nyelvű eszközt kapott, annak be kell érnie Janicsák Istvánnal, aki szintén vidám húsvéti tojás a programban, viszont bennem ezernyi kérdést vet fel, hogyan léphetett fel az 1986-ban egy éve sem létező Z'Zi Labor a veresegyházi asszonykórussal egyetemben a Népstadionban egy Queen előtt.

Ebben a nagyobb teremben megismerkedhetünk a zenekar turnéállomásaival, régi koncertplakátokkal és eredeti stage passokkal, belépőkkel, viszont a 86-os, egyben utolsó, Live Magic Tour magyarországi állomása kiemelt helyet kap, részletgazdag, igazán érdekes háttérsztorikkal a forgatásról, és az egész, totálisan bizarr jelenség korabeli tévés anyagaival az egyetlen pártállami adón. Hihetetlen, hogy a vasfüggöny mögött tudott játszani akkor egy ennyire népszerű, nyugati zenekar, akik több teltházat is gond nélkül megcsináltak volna, de azt politikai döntésre inkább egyben maximálták. De hogy nem volt sok az egy? Mivel szembesült a neves játékfilmesekből álló forgatócsapat, amikor azonnali felvételi lehetőség volt csak, előre beállított jelenetek nélkül? Ez volt az egyik kedvenc részem, ne sajnáljátok rá az időt, minden dokumentált pillanata arany a sztorinak!

Ezután egy random japán szoba jön szembe balról, de csak mellékküldetésként felvehető formában. Szinte biztosan helygazdálkodási okokból került ide, jóval inkább a Monserrat Caballé-tematikához vagy a kimono gyűjteményhez éreztem volna közel. Viszont egyre súlyosabb relikviákkal folytatódik a tárlat, kézzel írt dalszövegek, egy Matisse-t idéző rajzocska, mókás sztorival, illetve interaktív zongora és stúdiópult, érdekességekkel minden egyes Queen-albumról, de még néhány megasláger feléneklése is kipróbálható, látogatótársaink legnagyobb örömére.

Pénzfeldobással sem tudtam volna dönteni az aláírt aranylemezek és albumborítók, illetve a viccesen és gyönyörűen megírt magánlevelek között, ha egyetlen dolgot hazavihettem volna innen. Ezen felül még ikonikus videóklipek legendás ruhái és egyéb kellékei kapnak helyet az utolsó zenekari témára felhúzott szobában, lőhetünk pár letölthető fotót a leghíresebb klipes Freddie-filterekkel, aztán fokozatosan vált komolyabbra a tárlat, Peter, avagy az abszolút családias hangulat okán inkább már Phoebe tolmácsolásában betekintést nyerhetünk úgymond a színfalak mögé, a reggeli közben improvizált házibuliktól kezdve egészen a személyes rituálékig, rigolyákig, a közeli barátoknál még közelibb macskákig.

Az utolsó néhány méter, a fátylakkal elválasztott, gyönyörű tévelygés, immár az életből kifelé, bevallom, aznap másodszorra vizezte össze picit a szememet, majd az utazás, melyen ez a rendkívüli érzékenységgel összerakott kiállítás végigrepített, az elmúlt 35 év lenyomataival és egyéb rajongói tisztelgések említése mellett ér méltó véget.

Három és fél órát töltöttem bent, talán utoljára a Flippermúzeum kötött le ennyire. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a nagyon okos, elképesztően érdekes, vicces és megható tárlatot, akkor is, ha azt hiszi, hogy nem szereti a Queent, mint régen Uj Péter. Freddie Mercury nemcsak a világ egyik legnagyobb művésze volt, de egy végtelenül intelligens, céltudatos és nagyszerű ember is. Nem tudom, ki akar örökké élni, de ő biztosan fog.

„Akkor értettem meg, hogy ez volt Freddie búcsúja az élettől” – interjú Rudi Dolezallal, a Queen kliprendezőjével

Freddie – A kiállítás
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2026. május 1-től 2027. február 28-ig, 10.00-18.00
Belépő: 7900 Ft (hétköznap), 9900 Ft (hétvégén)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók.

szerző: Ilkei Gábor
fotók: Agatha Urshanova