Amire most a világnak szüksége van – ilyen volt a PiL a Dürer Kertben

John Lydon az volt, aki; mindenki más pedig az, aminek lennie kellett. Szinte csak régi számokkal, mégis nosztalgia nélkül ment le a posztpunk alapzenekarnak mondott, de sajátosan időn kívüli Public Image Ltd. második magyarországi koncertje.

Bár van egy viszonylag nem túl régi lemez, a 2023-as End of World, a nyolcvanas évek utáni PiL-termésből csak a 2015-ös What the World Needs Now... pár száma került be a setlistbe, egyébként meg klasszikusok. John Lydon mindig és esszenciálisan John Lydon – oké, most alig mozgott („spanyolnáthával” küzd, mondta), de elég ránézni bármelyik fotóra alább, és az ember már hallja is azt a hangot, hanghordozást.

A többiek pedig, mindenekelőtt a másik csodálatos figura, a nyolcvanas években rövid ideig, majd 2009 óta tag Lu Edmonds gitáros, a 2009-től tag Scott Firth basszusgitáros és a tavaly csatlakozott Mark Roberts dobos hozták azt, amit a PiL-nek hoznia kell. Annyira, hogy el lehetett képzelni, hogy a végtelen mennyiségű tagcserén átesett zenekar kb. ugyanilyen lehetett fennállása kb. bármelyik időpontjában. Vagy hát nyilván nem, de a lényeget tekintve mégis igen.

Mégsem volt ez nosztalgiakoncert, mégpedig azért, mert hiába „nagy hatású” a PiL, meg az azóta akárhány reneszánszon átesett posztpunk „alapzenekara”, valójában máig őriz valami sajátos idegenséget a zenéjük. Ahogy a lüktetéssel párosul a hideg, nem evilági gitárhangzás, ahogy a bevonó teatralitás és a távolító elidegenítettség hat a hallgatóra – azt nem lehetett utánozni, így elhasználni sem, ezért máig friss tudott maradni.

Jövőre ugyanekkor ugyanitt, mert mi sosem fogunk nyugdíjba vonulni – ígérte búcsúzóul John Lydon.

Fotók: Szvacsek Attila. Szöveg: Rónai András