Szexmunka, bélmunka, Amerika. Visszatért az Eufória

Nemcsak az Amerika nevű dolog romlott elég sokat az elmúlt néhány évben, de már az Eufória sem a régi. Az egykor úttörő sorozat a drogozó-sminkelő-szexelő kamaszokról megöregedett, és megváltozott körülötte a világ. Ez az írás először a Recorder magazin 134. számában jelent meg.

Keveseket fog meglepni, hogy bár az Eufória szereplői már rég elballagtak a gimiből, a helyüket még mindig nem találják. Rue (Zendaya) megint drogbizniszbe keveredett, Nate (Jacob Elordi) és a tradwife-osodott Cassie (Sydney Sweeney) épp az esküvőjükre készülnek, Jules (Hunter Schafer) nagyvárosi életet él, míg Lexi (Maude Apatow) és Maddy (Alexa Demie) Hollywoodban próbálnak meg érvényesülni. A harmadik évad azonban nem keresi sokáig önmagát: pár rész után összeáll, ha nem is teljesen egyenletesen.

Ez annak is köszönhető, hogy a 2019-ben indult sorozat alkotója, Sam Levinson szinte maradéktalanul megtartotta azokat az elemeket, amelyektől az első két évad olyan jól működött. Az egyetlen komoly veszteség Labrinth, akinek zenéjét Hans Zimmer felejthető western-utóérzései váltották fel. A forma viszont továbbra is impozáns: az erőteljes vizuális világ, Rue narrációja, az epizódokat nyitó flashbackek, és Rév Marcell operatőri munkája az unalmasabb percekben is megmenti a sorozatot. Utóbbiakból pedig akad is bőven: a gimnázium keretei nélkül a fókusz aránytalanul Rue-ra helyeződik, így más szálak – például Jules vagy Lexi esetében – meglehetősen érdektelenek maradnak.

Az Eufória másik nagy szerencséje, hogy a Covid-generáció emblematikus tinédzsereit alakító szereplőgárda egy része azóta sztárstátuszba emelkedett, és a visszatérést is vállalták. Azonban csak Zendayának van lehetősége érdemben színészkedni, hozzá egyébként különösen passzol is, hogy az új évadban főleg csak áll és néz, illetve embereket próbál le- vagy rábeszélni dolgokra. Jacob Elordi és Sydney Sweeney sajnos nem kapnak teret komolyabb munkához, bár bizonyára könnyebb dolguk lenne, ha a karaktereik kettőnél több tulajdonsággal is rendelkeznének.

Annak ellenére, hogy most jóval kevesebb a konkrét szexjelenet, mint korábban, szinte minden a szexualitás köré szerveződött. Levinson forradalmi gondolata ezúttal az, hogy minden munka szexmunka, vagy legalábbis testalapú. Következtetése azonban inkább kárörvendő, mint felszabadító: ha már minden a szexről szól, akkor női karakterei nyilván csak sugar babyként, sztriptíztáncosként, OnlyFans-modellként vagy azok menedzsereként, esetleg nylon- és kutyafétiseket kiszolgálva boldogulhatnak. Ezt csak Rue úszhatja meg, bár a beleit ő sem kíméli. A kiegyensúlyozottság jegyében a férfi karakterek is leegyszerűsödnek: választhatnak az opportunizmus vagy a gonoszság között.

Feldereng egy furcsa ragaszkodás is az amerikaisághoz, és ahhoz a munkamorálhoz, ahol a siker kulcsa a szívósság és a kreativitás – csakhogy Levinson olvasatában ez ma főleg a drog- és a szexbizniszben kamatoztatható. Érződik, hogy az alkotó renoméja – különösen a női karakterek kapcsán – az elmúlt években kicsit megkopott, és mintha erre próbálna reagálni is. Az azonban nem egyértelmű, hogy inkább tudatos rájátszást látunk, vagy csak rendezői frusztrációt. 

Bár lehetséges, hogy a második évadhoz hasonlóan a harmadik is a közepe felé indul majd be igazán, az Eufória visszatérése eddig egy szép, de érdektelen folytatása az egykor meghatározó sorozatnak. Legalább úgy, ahogy a felnőttkor is a kamaszkor szép, de érdektelen folytatása.

6/10

Bertók Flóra

Az Eufória az HBO Maxen nézhető, ez az írás a sorozat harmadik évadának első négy része alapján készült.