A Jó Lesz nélkül, de majdnem minden mással lett végül nagyon jó – ilyen volt az Európa Kiadó az A38-on

Egy Európa Kiadó-koncert általában olyan, mint a karácsony: az ember reméli, hogy több lesz a legó, mint a zokni, de végül örül mindennek. Hibátlan volt a Hajó 23. születésnapját ünneplő bulijuk is.

Érkezéskor az átmenő forgalommal a megszokott módokon dacolva azt feltételeztem, hogy a tetőn lesz a buli, mert messziről tapintható nyüzsgésben volt a Hajó, ezzel szemben a gyomorban nagyjából 20 szemlélődő korgott és kóborgott a Brumiko mélabús dallamaira.

Nem szívesen kiabálok a felhőkkel, de nehezemre esik befogadni, amikor fiatalok öregeskednek. Értem, hogy ez a projekt magasművészetként igyekszik definiálni magát, de francia sanzonszerkezetben dünnyögni, miközben az egészet szétfújom egy háromhangos szaxofonlépcsővel, nagyjából annyit ér, mint bizsergő elégtételt érezni az este-teste rímpár felfedezésekor. Őszintén remélem, hogy ez még messze nem a végállomás a Brumiko számára, hiszen biztosan megy a vonat tovább, tényleg drukkolok nekik. Főleg, ha Lázár visszakerül a helyére, hogy egy szigorúan bibliai hasonlattal éljek.

Ekkor még nem sejtettem, hogy hamarosan egy 45 éves zenekar fogja sokadjára megmutatni, hogyan építkezik egy igazi koncert. De semmiképp nem rutinból, csupán hihetetlenül okosan átgondolt setlisttel és dinamikus zenei ívvel megkomponálva a következő két óra történéseit.

A Toporzékolok–Európa Kiadó-dalpár azonnal megnyomta a gombot mindenkin a közönségben, nagyjából kinyilatkoztatva, hogy ez a csütörtök bizony a végigtáncolós fajtából való. A pompás bekezdést egy frissebb blokk követte, és ha valamit cseréltem volna, az maximum a Smirgli és virsli helyére fért volna be, de a Kiadó-koncert általában olyan, mint a karácsony, az ember reméli, hogy több lesz a legó, mint a zokni, de végül mindennek örül. Megjegyzem, az Igen ez vér bőven felfér a legjobb EK-tételekig, legalábbis az ének és gitártéma okán, vitathatatlanul.

Turista csodásan hiteles Bujdosó János tolmácsolásában, de egyébként is elképesztő, hogy egy ennyiféle felállásban újraértelmezett zenekar mennyire hazatalált vele és a többiekkel egyaránt.

Most majdnem azt írtam, hogy a koncert csúcspontján, de be kell látni, hogy egy kitartott csúcspontban vagyunk, amikor az Igazi hős, a Popzene és a Mocskos idők csak úgy el van hintve egy lista közepén. Tényleg érdemes felismerni, hogy ahol egy Romolj meg ki tud maradni bármelyik együttes fellepésén, ott a bőség zavara a legnagyobb probléma.

Nekem a Nem bánja és az Itt kísértünk mindig nagy öröm, ráadásul miután a színpadon táncolás szakkör is teljes létszámban lement, a visszában a Küldj egy jelet mellé kaptunk Fiatal magyarokat, ami nyilván zseniális volt, aztán a Megalázóval mehetett, ki merre lát. Semmilyen típusú hiányérzetet nem találok a hangversennyel kapcsolatban azóta sem, talán csak ma reggel indult el a fejemben a Szabadíts meg, szóval találkozunk legközelebb a karácsonyfa alatt!

EZEK MEG AZ EURÓPA KIADÓ LEGJOBB KONCERTSZTORIJAI.

szöveg: Ilkei Gábor
fotók: Agatha Urshanova