Az ukrán Dead Can Dance ezúttal a zsúfolásig megtelt Kishallt bűvölte – ilyen volt a DakhaBrakha az Akváriumban

Ráadásul az az ősi hiedelem is beigazolódott, hogy ha háromszor gyorsan egymás után kimondod, hogy „DakhaBrakha az Akvában”, szinte bizonyosan megjelenik Menyhárt Jenő!

A zenekar megnevezés nagyon kevés, a művészeti projekt pedig talán még satnyább, hogy körbeírjuk, mit ad át a színpadon ez a több mint húsz éve létező társulat, de számomra minden találkozás Velük elementáris erejű és időtlen. Az időtlent pedig úgy értem, hogy dob-billentyű-cselló-harmonika háttérrel ők tényleg bármit lehoznak, de főleg a csillagokat. Ezért is küszködnek a bekategorizálásukkal az okosok, mert ez a zene ezerféle műfajt használ, átszűr és visszaad, valami izgalmasabbként, miközben bármiféle nyelvi előfeltétel nélkül, folyamatosan mesél.

Rutinos fellépők egyébként itthon, játszottak a Szigeten, a Hajón, illetve legutoljára két éve decemberben az Akvárium Nagyhalljában láttam őket, vagyis látszólag a vízhez köthető magyar helyszíneket kedvelik igazán. Az a koncert masszív teltház volt, szóval kissé megszeppenve hajtogattam be magam idén a Kicsibe, miután megköszöntem a szintén a terem előtt várakozó Menyhárt Jenőnek, amit ő csinált az életemmel, viszont azt legalább nem rontottam el, hogy megint ne maradjon semmi a merch pultban, mert ezúttal ott kezdtem az estét, még a sört is megelőzve.

A tavaly karácsonykor megjelent és ezzel az idei turné törzsanyagát adó legújabb lemezük ugyan még nem elérhető fizikai formátumban, de egy dupla válogatást fel tudtam kapni (egy brutál prémium minőségű vászonszatyorral együtt), amit ráadásul a koncert előtt aláírt a teljes zenekar, különféle kedves üzenetek kíséretében.

Olena Tsybulska, Iriyna Kovalenko, Nina Harentska és Marko Halanevych egyébként a zenei sokszínűség, a színházi showelemek, a megrendítően gyönyörű és gyönyörűen megrendítő háttérvetítés mellett nem csupán kivétel nélkül kiváló énekesek és zenészek, de hihetetlenül közvetlen, humoros és végtelenül kedves emberek.

A nagyjából 17-18 számos setlist tökéletesen adagolja a féktelenül táncolható, befelé bámulva gondolkodtató és kíméletlen igazságokat kimondva aktuálpolitikus elemeket és vezet át az emberi szervezetbe kódolt teljes érzelmi skálán egy este alatt. A szervező erő természetesen az együttlét ünneplése, vagyis nagyjából egy olyan sokadik osztálytalálkozóhoz hasonlít, ahova már csak a legjobb arcok jönnek el, és a megfelelő mulatságfaktor mellett a legkomolyabb, felnőtt témák is mélységében körül vannak járva.

Bármennyire lehetne hosszú az este, nincs bárpultos szám, az új dalok abszolút kéz a kézben járnak a legnagyobb slágerekkel, melyeknek amúgy csak a nagyvonalas tartalmát ismerem, hiszen nem beszélek ukránul, mégis végig működik a Baby-től a Karpatskyi rapen át, a személyes csúcspont Dytyatochkoig, minden.

Az este végén még megbeszéltük Jenővel, milyen frappáns lenne visszahozni Másik Jánost legalább tangóharmonikán a Kiadóba, hiszen Marko játéka képezi a Dakha-hangzás gerincét is, aztán a festménylicit nyertesei – mert ilyen is van a koncerten, melynek bevételéből a hazájukat támogatják –, valamint az ukrán nagykövet után bejutottam a backstage-be, hogy egy zenekari nagyöleléssel teljesítsük ki az aznapi csodát, kíváncsian várva, mit lép erre az Európa Kiadó csütörtökön, a Hajón.

szöveg: Ilkei Gábor
fotók: Agatha Urshanova