You put the VAS in vasárnap – ilyen volt a Den Der Hale és a The Devil's Trade koncertje a Hajón

Az első sorban ismeretlenekkel megfelezett sörök a tüköruniverzum kilincsének markolása közben, új trükkök tanítása a fejbiccentő izomnak, acélszív és egyéb dobbanások, idebenn senkisem idegen.

A Den Der Hale sokszori nekifutással bizonyította korunk népszerű elméletét, miszerint „felhúzni egy zajfalat, néha bizony nagy falat”, viszont egy percig nem éreztem, hogy ezt a tételt ők jobban akarták, mint én gyakorlatilag bármelyiket a német morfológia vizsgán.

És tényleg, egy szóval nem állítom, hogy könnyű feladat a nyárelő koraesti fényeit félreértett Swans-imitációkkal ellensúlyozni, de számomra legalábbis nem volt olyan eleme a produkciónak, amihez kapcsolódni tudtam. Nem tudom, hogy ők direkt így szólnak, vagy simán nem volt szerencséjük, de a teljes koncertblokkból hiányzott az elszántság, amitől valaki úgy dönt, hogy érdemes színpadra állnia. A női ének nem létezett, a dob mellette volt az életnek is, láthatóan ők sem hitték el, hogy ezért érdemes volt beülni egy turnébuszba és számolni a kilométert a pihenőhelyekig, amikor támad a harmadik mentes kóla.

Ezen a ponton még őszintén aggódtam, hogy az A38 tetőterasz csak így tud szólni, de erre viszonylag hamar rácáfolt a The Devil's Trade. Mint kiderült, a Den Der Hale művészete kontrasztképző funkcióban hibátlanul működik, kis pohár csapvízként a tripla presszó mellé.

Nem akarom nagyon körbetáncolni, én nagyon szerettem a bendzsós dolgokat is, de ami mostanság folyik a színpadon, az engem nem úgy ránt be, mint Pali bácsi a harcsát a ráckevei holtágon, hogy szép lassan, melósan meg óvatosan, hanem mint a krokodil. Úgy szól most együtt ez a gitár, a dob és a mindent megtámasztó szintiszörny, hogy ebben a biztos környezetben bármit be lehet vállalni énekben, amit amúgy Dávid előszeretettel meg is tesz. Majd próbáljon rá valaki a Nincs szennyezetlen szép témáira a zuhany alatt, „haverom szerint” nem nagyon könnyű a sztori.

A legszebb vagy legfontosabb hozadéka a zenekari környezetnek és a villanygitárnak Dávid kezében pont annak az előadói szabadságnak az ismételt felfedezése, amiben évtizedekig otthonosan mozgott egy pont erre trenírozott hang és az ezzel szervesen együtt lélegző eszköztár. Ezek az energiák pedig úgy áramlanak és robbannak ránk a színpadról, hogy az ember legszívesebben azonnal utalna egy időgép-kickstarterre, közvetlen a Tack, god natt utáni pillanatra kalibrálva.

Eleve a januári düreres lemezbemutató óta vártam, hogy nekiülhessünk az élmény bárminemű klónkísérletének, ráadásul jelenlegi formájában deklaráltan ez volt az utolsó lehetőség erre, hiszen Binder Gáspár távozása újra csavar egyet ezen a folyamatosan mutálódó ördöglakaton.

Gazsit valamelyik kitalált pincében láttam először dobolni, amit azért is kell most betűre így olvasni, mert a dobosok viszonylag ritkán kapják el az ember feltétel nélküli, aktív figyelmét. Simán lehet, hogy Haw-koncert volt, vagy Torn From Earth, vagy igazából bármelyik a végtelen zenekarból, amit elemelt a földről. Titkon remélem, hogy most rövid ideig a modellkarrierjére koncentrál, de utána visszatér a keresztútra, ahova tartozik.

Hiszen te jó ég mekkorát változott a világ, de legalábbis egy kis tetőteraszi szeglete, amikor megindult a TDT az addig tét nélküli vasárnapban, a tavalyi Nincs szennyezetlen szép lemez törzsanyagát díszítve a Vidékek vannak idebenn csúcstételeivel, nehéz, téli slágereivel.

Van ebben a setlistben valami megkérdőjelezhetetlen egység, ami végleg igazolja, hogy a lehető legjobb emberek csinálják épp a szemünk láttára a lehető legjobb zenét. Pont ezért lehetetlen számokat kiemelni belőle, pont ezért lehetetlen ráadást kérni. Aki ott volt, ott volt. A következő lemez kétségtelenül megint másmilyen lesz, legyen is, legyen, amint lehet, most hogy talán fellélegzik a magyar kulturális tér, amiben pont a valódi közlés nem kapott műsoridőt. Legyen szennyezetlen szép!

„A világ szétrohadt, és csak a gyerek tud békét hozni bele” – Makó Dávid a Nincs szennyezetlen szépről

szöveg: Ilkei Gábor
fotók: Agatha Urshanova