"Szeretem becsapni a hallást" - XEXA-interjú

Érzéki hang és absztrakció, hipnotikusan pulzáló szintik, táncos szinkópák és megkavart hierarchiák – 2025 egyik legkülönlegesebb lemeze volt XEXA Kissomja. Ez az interjú először a Recorder magazin 133. számában jelent meg.

A globálelektronikus színtér egyik legmegbízhatóbb kiadója a lisszaboni Príncipe Discos. Angolai eredetű, szinkópált tánczenékből kiinduló kiadványaikat erős vizuális identitás is megtámogatta. A kezdetben a klubzenére koncentráló kiadó az utóbbi években egyre többet kísérletezik, de még így is kilóg a katalógusukból a Lisszabonban született, Londonban élő XEXA Kissom című lemeze, ami pulzáló szintikből, a kizomba stílus ritmusaiból és a producer-énekesnő különleges, mély hangjából hoz ki hipnotikus eredményt, eleinte a dalforma közelében maradva, majd azt felbontva. XEXA április 25-én lép fel a Trafóban az UH Festtel közös esten, ahol Mariam Rezaei kísérleti turntablist, Eszelős Meszelős és a Bója is ott lesz, és ahol Lichter Péter kollázshorrorjához Kovács-Vajda Bence és Bölöni Anna improvizál zenét. (Jegyvásárlás itt, FB esemény itt.)

Olvastam, hogy amikor elkezdtél autodidakta módon beletanulni a producerkedésbe, először a szintik és a textúrák érdekeltek, és csak ezután jöttek a ritmusok és az ének. Ez valószínűleg a fordítottja annak, ahogy a legtöbb ember halad.

Igen, ebben igazad van. Én is a dallammal akartam kezdeni, amikor kábé tizenhat éves voltam, de egy tapasztaltabb producer azt mondta, hogy mindig a ritmus legyen az első. Ahhoz ugyanis könnyű hozzáilleszteni a dallamot, míg fordítva viszont nehezebb. Gondoltam, oké, ezt így kell csinálni – én viszont a saját szabályaim szeretnék játszani. Úgyhogy az első három-négy évben hozzá sem nyúltam a ritmushoz, vagy csak minimálisan. A textúrák érdekeltek, és az, hogyan lehet a dallamot úgy formálni, hogy már szinte ritmus legyen. Aztán ennek a fordítottjával próbálkoztam: hogyan lehet a ritmus szinte már dallam? Hogyan lehet harmóniákat belevinni, úgy, hogy megmaradjon mégis ritmusnak? Hogyan lehet a szintit arra használni, hogy újabb rétegekkel bővítse a ritmust, és ne csak a fő dallamot szolgálja?

Az, hogy képzőművész is vagy, installációkat készítesz, hogyan kapcsolódik a zenéléshez?

Sokan, akik a zenémet hallgatják, nem is ismerik ezt az oldalamat. Érdekes egyébként, hogy a művészeti életben kifejezetten fiatalnak számítok; voltak olyan kiállítások, ahol csak egy-két generációval idősebbekkel szerepeltem együtt. Jó, hogy képviselhetem a nemzedékemet ezekben a terekben. Szeretem, amikor a zene más művészeti ágakkal kapcsolatba lép. Egy kicsit ilyen az is, amikor fellépek, mert igaz, hogy imádok zenélni, énekelni, utazni, de a lelkem mélyén producernek érzem magam. Amikor elkezdtem zenélni, nem is gondoltam arra, hogy valaha a hangomat is fogom használni.

Ez érdekes, mert különleges hangod van, az ember azt hinné, hogy ezzel kezdtél.

Próbálkoztam az énekléssel, de nagyon nőellenes volt nekem az a közeg. Olyan alapokra akartam ráénekelni, amik nekem megfeleltek, és nem tudtam másoknak jól elmagyarázni, mit szeretnék, főleg azoknak, akik más háttérből jöttek. Ekkor jöttem rá, hogy bár tudok és szeretek is énekelni, valójában producer vagyok, ki kell ezt tanulnom. Aztán később beugrott, hogy miért is ne használhatnám a hangomat a saját dalaimban.

A Kissomról szóló legtöbb reakció olyasmi volt, hogy „majdnem tánczene, de mégsem az; majdnem pop, de mégsem az”. Szándékosan ezt a fajta köztességet próbáltad megcélozni?

Nem az volt a célom, hogy popzenét csináljak. Inkább arra törekedtem, hogy ritmusokat és struktúrákat elemezzek, amik ha nem is kiszámíthatóak, de legalábbis felismerhetőek a fülnek, és aztán kimozdítsam és megváltoztassam őket. Próbáltam egy kicsit ellépni attól a hangulatfestő zenétől, amit a Vibrações de Prata című EP-men játszottam.

Az album elején követhető, hogy mi a fő dallam, mi a ritmus, és a többi hang pedig díszítésnek tűnik ezek körül. Aztán a lemez második felében felbomlik ez a hierarchia.

Igen, tényleg így dolgoztam, hogy elkezdtem felbontani vagy összezavarni a hierarchiákat. Néha érezhető, mi a dal DNS-e, és mi az, ami ezt csak megtámogatja. Néha pedig ez elmosódottabb lesz, és tulajdonképpen az fogja meghatározni, hogy mi a „fő vonulat”, milyennek hallod a zenét, hogy hangulatban közelítesz hozzá, mit találsz érdekesnek. El akartam ezzel játszani, hogy elérjem, hogy más-más arcát mutassa a zene a hangulatodtól függően. Szeretem becsapni a hallást. Amikor hallottam Pauline Oliveros deep listening koncepciójáról, nagyon megfogott a gondolat, hogy mélyebben kell hallgatnod, hogy többet hallj. Én is valami ilyesmit próbálok csinálni: olyan zenét, aminek egyes rétegeit csak mélyebb hallgatással tudod elérni. Mondjuk olyan ismétlődést, ami nem is igazán az: ha meghallgatod újra, akkor meg fog lepni.

Mit szóltál az album fogadtatásához?

Meglepett, mert nem számítottam sok kritikára például. Sokan tudtak kapcsolódni hozzá, ami nagyszerű. Annak is örülök, hogy Portugálián kívül is sok helyre eljutott a zeném, akár még Brazíliáig is.

A Príncipe kiadó nagyon erős zenei arculatot alakított ki, amin belül talán te vagy az, aki a legjobban eltér a többiektől.

Azt hiszem, mindenhonnan kilógnék legalább egy kicsit, egy elektronikus zenei kiadótól ugyanúgy, mint egy ambienttel foglalkozótól. De nagyon szeretem a Príncipét, a náluk lévő művészeket, akiket régóta ismerek. Vannak közös pontok is, és végső soron a Príncipe célja az, hogy innovatív, új lisszaboni zenéket jelentessen meg. Szerencsés vagyok, hogy egymásra találtunk, mert minden különbözőség ellenére hasonlóan viszonyulunk a zenéhez.

A Não Estragou Nada című válogatáson egy hozzád képest kifejezetten táncos számod hallható. Lesz még ilyen több is?

Azt a számot a Kissom előtt csináltam, amikor elkezdtem kísérletezni azzal, hogyan lehetne elérni, hogy ne az ütősök formálják meg a ritmust, hanem a szintik és a hangom. Lehet, hogy ezt is folytatni fogom, de szívesen csinálnék egy táncosabb lemezt is, mert néha kifejezetten kedvem van ilyen zenét írni. Máskor meg ambienteset, vagy elektroakusztikusat, vagy éppen környezeti felvételeket. Azt hiszem, én az a fajta zenész vagyok, akinek mindegyik lemeze más lesz.

interjú: Rónai András
fotó: Marta Pina