
Két nap jazz a Zene Házában: április 16-án a brit újhullámos jazzbe posztrockos katarzist hozó Mammal Hands, 17-én pedig a brazil zongoravirtuóz, Amaro Freitas érkezik a Városligetbe, aki afro-brazil ritmusokal repít el az Amazonas őserdejébe. A két koncertre kombinált bérlet is váltható.
A Mammal Hands éterien szép újhullámos jazzt játszik némi elektronikus színezéssel. Szokták őket a jazz-elektronikás GoGo Penguinhez vagy a Portico Quartethez is hasonlítani, de a norwichi trió zenéje melankolikusabb, meditatívabb és érzelmesebb: többet merítenek a poszt-rock érzelmi katarzisából, az angol és ír népzenék dallamvilágából, valamint az indiai klasszikus zenéből is. Hangzásuk egyszerre légies és feszültséggel teli: dalaik gyakran lassú, finom zongoratémákkal indulnak, majd szédítő szaxofonszólamokban és sodró dobolásban csúcsosodnak ki.
A Mammal Handset 2012-ben alapították Norwichben a Smart tesók, akik utcazenélés közben ismerkedtek meg Jesse Barrett-tel. A dobos évekig tanult indiai klasszikus zenét egy tablamestertől, ami alapjaiban határozta meg a zenéjük izgalmas lüktetését. A jazzt hivatalosan sosem tanuló, autodidakta szaxofonos Jordan Smart és zongorista Nick Smart sokat járt családilag folkfesztiválokra, a Mammal Hands előtt pedig egy posztrock-zenekaruk volt – ezt se tagadhatnák le, hiszen a meditatív minimalizmus mellett a katarzisra törekvő posztrock fokozása és nagy érzelmi ívei teszik különlegessé az újhullámos jazz-zenéjüket.
A Mammal Handset egészen korán, egy birminghami fesztiválon fedezte fel a GoGo Penguin bőgőse, és rögtön beajánlotta Matthew Halsallnak, aki le is szerződtette őket a hasonló – és hasonlóan remek – zenekarokat (ld. még: Svaneborg Kardyb) tömörítő Gondwana Recordshoz. A szaxofon-zongora-dob felállású trió már első lemezével (Animalia, 2014) nagy kritikai sikert aratott, hogy aztán a Floán már a spirituális jazz, Alice Coltrane vagy Pharoah Sanders öröksége felé nyissanak bátrabban. Az óészaki flóa szó az áramlásra, a víz áradására utal, és ez a Mammal Hands zenéjét is tökéletesen leírja, ami folyamatosan hömpölyög, hullámzik és építkezik, gyakran egy megtévesztően egyszerű zenei ötletet duzzasztva valami grandiózusan széppé.
Stílusuk a jungi hatásokat mutató, Shadow Work című harmadik lemezükre érett be igazán, amelynek dalai az árnyékénünkkel való szembenézésről szóltak. Ezt a vonalat vitte tovább az ősök tapasztalataival és transzgenerációs örökséggel vívódó Captured Spirits, ami a Mammal Hands addigi legjobb albuma lett. Ez a lemezük is tele volt olyan dalokkal, amiktől az is megszereti a jazzt, aki amúgy elkerülné: a zakatoló, hajszaszerű Chaser, vagy az Odüsszeiát megidéző, az otthontól való távollét, a száműzetés és a visszatérés ambivalens érzéseit feldolgozó Ithaca igazi húzóslágerek lettek a koncertjeiken.
Az eredeti felállás utolsó lemezének a 2023-as Gift from the Trees bizonyult, amit egy eldugott walesi stúdióban vettek fel, ahol a zenekar teljesen elzárkózott a külvilágtól, hogy megnézze, hogyan hat a természet közelsége és a csend az improvizációra. A végtelen nyugalmat árasztó albumot analóg szalagra rögzítették, és végre Budapestre is eljutottak vele: 2024-ben a Müpában adtak emlékezetes koncertet.
Mammal Hands (b-j): Jordan Smart, Rob Turner, Nick Smart. Fotó: Tania Blanco.
Nem sokkal később azonban kilépett a dobosuk, Jesse Barrett, akinek a helyére a GoGo Penguin alapító ütőse, Rob Turner érkezett, a Mammal Hands pedig leszerződött a legendás ACT kiadóhoz. A februárban megjelent, életciklusokról, befejezésekről és újrakezdésekről szóló Circadia így több szempontból is új kezdetet jelent a zenekar életében. Turner csatlakozásával egy ritmusközpontúbb, energikusabb irányba mozdultak el, és több elektronikus hatást és szintetizátorszerű textúrát vittek a zenéjükbe, az Európában erősebb lábakon álló ACT-nek köszönhetően pedig intenzívebb turnézásba kezdtek. Így jutnak el Magyarországra is a Circadia lemezbemutató turnéjával: április 16-án elsodróan szép, érzelmileg magával ragadó koncerttel készülnek a Magyar Zene Házában.
Mammal Hands
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2026. április 16. (csütörtök) 19.30-21.00
Belépő: 8900 Ft (koncert), 12900 Ft (bérlet)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók. Bérlet.

A bátran kísérletező, spirituális brazil zenét játszó zongoravirtuóz, Amaro Freitas befutása az egyik leginspirálóbb történet a mai jazzvilágban, aki a mélyszegénységből indulva jutott el odáig, hogy ma már a jazz egyik legfrissebb hangjaként ünnepeljék. Amaro az észak-brazíliai Recife egyik szegénynegyedében nőtt fel, ahol először dobolni kezdett a helyi templomi zenekarban, majd a billentyűkre váltva fedezték fel igazi tehetségét. Mivel a családnak otthon nem volt zongorája, sokáig papírra rajzolt billentyűkön gyakorolt csendben, és amikor 15 évesen felvették a konzervatóriumba, fél év után kénytelen volt kimaradni, mert a szülei nem tudták fizetni az utazáshoz szükséges buszbérletét. Amaro azonban nem adta fel, hanem elment dolgozni egy call-centerbe, és esküvői zenekarokban játszott, hogy összespórolja a tandíjra és a bejárásra valót. 22 éves korára Recife egyik legkeresettebb zenésze lett: a város legendás jazzklubjában, a Mingusban volt rezidens zongorista, ahol későbbi állandó zenésztársait, Jean Elton basszusgitárost és Hugo Medeiros dobost is megismerte, és 2016-ban felvette velük első lemezét, a Sangue Negrot.
Freitas játékán hallatszik, hogy nem az amerikai jazzt másolja: bár stílusára nagy hatással volt Thelonious Monk és Chick Corea is, a jazzt olyan hagyományos brazil ritmusokkal ötvözi, mint a recifei karneválokon népszerű frevo vagy a baião. Saját zenéjét dekolonializált jazznek hívja, amelyben szándékosan lebontja a műfajban megszokott európai és amerikai szabályokat, hogy helyet csináljon a saját fekete, brazil és őslakos örökségének. És ez nem csak, vagy nem kifejezetten bossa novát és szambás jazzt jelent, amit egy brazil zenésztől a legtöbben várnának, hanem például a rabszolgaság idejére visszanyúló, afro-brazil maracatu hatását, vagy az Amazonas őslakos kultúrájának a megidézését.
Amaro Freitas játéka energikus és erősen perkusszív – ezzel is a brazil zenék lüktetését ülteti át a kortárs zenével felütött jazzbe. Gyakran használ preparált zongorát is, és helyez különféle tárgyakat (radírokat, csavarokat, láncokat vagy épp faágakat és leveleket) a hangszere húrjaira, hogy különleges, törzsi vagy esőerdei hangzásokat hozzon létre vele.
A nagy fordulatot a londoni székhelyű, brazil zenére specializálódott Far Out Recordings kiadóval kötött szerződése hozta meg számára, és a 2018-as Rasif című lemezével robbant be végleg a köztudatba. Elhivatottságát jól mutatja, hogy az afro-brazil történelem és spirituális örökség felfedezéséről szóló Sankofánál (2021) levéltárakba járt, hogy kutassa a fekete brazil hősök elfeledett történeteit, és ezeket az elnyomás elleni küzdelmeket öntötte zenébe. (A sankofa ghánai szimbóluma különösen fontos Amaronak: a madár, amely visszanéz a háta mögé, arra utal, hogy vissza kell nyúlni a gyökereinkhez, hogy értsük a jelent és építhessük a jövőt.)
Legfrissebb és legszemélyesebb szólólemezén, a természet és a vizek tiszteletéről szóló Y'Y-n az Amazonas szívébe utazik, és olyan jazzsztárokkal játszik már, mint Shabaka Hutchings vagy a gitáros Jeff Parker. Az albummal egy őslakos népcsoport, a folyók és az esőerdő ősi őrzőinek számító Sateré Mawé előtt tiszteleg: az ő nyelvjárásukban az Y’Y vizet vagy folyót jelent. Az album egyik központi számában, a vízi szellemről szóló Uiarában például hosszan kitartott, síró hangokat csal ki zongorájából egy elektromos vonó (e-bow) segítségével, amelyek szinte már nem is evilágiak – ezzel is fejet hajtva az őslakosok szellemvilága és mitikus lényei előtt.
Amaro Freitas
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2026. április 17. (péntek) 20.00-21.30
Belépő: 5900 Ft (koncert), 12900 Ft (bérlet)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók. Bérlet.
nyitókép: Diego Garcia (Jordan Smart), Manu Uribe (Amaro Freitas)

