
Baby Keem második lemezén kevesebb a kockázat és az igazán merész húzás, a legerősebb pillanatok így is emlékeztetnek rá, miért tartják az egyik legizgalmasabb újsulis rappernek. Ez a kritika először a Recorder magazin 132. számában jelent meg.
Kisebb meglepetésre a The Melodic Blue sokkal jobban öregedett a versenytársainál: Baby Keem 2021-es debütlemeze jó eséllyel ott lesz az évtized legnagyobb újsulis raplemezei között, gyakorlatilag minden váratlan műfaji eleme és kockázatvállalása kiállta az idő próbáját. Kendrick Lamar szürreális vendégszerepléseiről nem beszélve.
Nem csoda, hogy Keem közel öt évet várt a folytatásra, ami a tipikus második albumok színvonalát hozza: egyelőre nem tud kilépni az első árnyékából, de ha kizárólag önmagában ítéljük meg, akkor jó anyag. Kevesebb szám van rajta és így kevesebb a kísérletezés, pedig megint ezek működnek a legjobban.
Például a g-funkos $ex Appealben nagyon ott van a dög, a triphopos jazz flowra épülő I Am Not A Lyricist talán a lemez legrétegzettebb pillanata (és joggal tartják Keemet egyre többen André3000 szellemi örökösének), de az alteres Dramatic Girl is működik, míg a Birds & The Bees hihetetlenül fülbemászó. Lehet, hogy csak több időre lesz szüksége ennek a lemeznek is, mindenesetre Keem könnyedén marad az érdekesebb rapperek közt.
Előadó: Baby Keem
Cím: Ca$ino
Kiadó: pgLang
Megjelenés: 2026.
Műfaj: hiphop, rap
Kulcsdal: I Am Not A Lyricist
8/10
Velkei Zoltán

