"Ha semmim nincs, akkor is rappelnék" - Beton.Hofi-interjú

Beton.Hofi a mixtape-trilógia után is tudta még emelni a tétet. Kiégés, felbomló alkotói kapcsolatok és egy hosszú újratervezés után született meg első „igazi” lemeze, az INTERREGNUM, amely eddigi legerősebb anyaga. Schwarcz Ádám elmondja, hogyan talált újra élvezetet az alkotásban, mit jelent számára a hit, és hogyan próbálja megérteni és helyére tenni az antagonista énjét. Ez az interjú először a Recorder magazin 132. számában jelent meg.

A harmadik mixtape egy nagyon nehéz időszakodban készült, sok emberi veszteség ért akkoriban. Milyen időszakban készült az INTERREGNUM?

A legutóbbi lemez elkészítési időszakának és annak körülményeinek súlyos következményei voltak Schwarcz Ádám számára. A mostani lemez már az aktív felépülésem fontos része volt. Az, hogy az alkotásból is újra ki tudtam venni pozitív élményeket, nagyban segítették azt, hogy szakítsak a korábbi mintázataimmal. Jó nagy kupleráj volt körülöttem minden szempontból.

Menjünk vissza egy kicsit a 0 megjelenése utáni időszakra. Az MVM Dome-koncert milyen élmény volt számodra? Mennyire sikerült úgy, ahogy szeretted volna?

Tisztes helytállásnak mondanám – ahhoz képest, hogy a karrierem addigi legfontosabb pillanatában életem legrosszabb fizikai és mentális állapotában voltam. Akár csak egy estére is, de el tudtam felejteni a nyomoromat. Egy bajnoknak éreztem magam utána.

Beton.Hofi az MVM Dome-ban 2024. április 13-án | Fotó: Kósa Zsolt

Volt egy turnéd meghirdetve arra az őszre, amit végül lemondtál. Ott mi történt?

Azt éreztem, hogy nem tudok megújulni mentálisan, és nem tudom azt adni a közönségemnek, amit szerintem értelme van adni. Az idegrendszeri kimerültség olyan méreteket öltött, hogy már azt sem tudtam, mit jelent az, hogy pihenés, vagy hogy tudok-e egyáltalán pihenni. Újra kellett huzaloznom saját magamat, megemészteni azt, ami az első három-négy évben történt, kicsit eltávolodni a korábbi munkakörnyezetemtől, és megnézni azt, hogy hogyan lehet ezt csinálni, és kivel szeretném csinálni.

Ez egy megfontolt döntés volt, vagy már nem lehetett úgy folytatni, ahogy addig?

Az életem összes területén vége lett olyan emberi kapcsolatoknak, amik már nem járultak hozzá az én személyiségem útjához. Ezeket meg is kellett gyászolni valamennyire, megérteni, feldolgozni. El kellett döntenem, hogy ki vagyok a karrierem következő szakaszában, és ehhez idő kellett, meg magány.

Hogyan jöttél ki ebből?

Két dologgal jöttem ki ebből: rappelés és a hit, vagy magamban, vagy Istenben, vagy az univerzumban, vagy mindháromban.

Beton.Hofi az interjú közben | Fotó: Valami Hektor

Érezhető a lemezen is, hogy a hit nagyon fontos lett számodra, mert gyakorlatilag minden számban megemlíted Istent.

A hit helyett nálam jobb szó a bizonyosság. Felfedezni véltem bizonyos metafizikai szabályszerűségeket: hogy a hála, a tervezés, a szeretet, a napi munka, a konzisztencia, a momentumnak a megvárása és a kérlelhetetlenség exponenciálisan teremtenek értéket az életemben. Attól a pillanattól kezdve, hogy ez bizonyossággá vált bennem.

Azt érzem, hogy az a belső forrás, amiből az alkotás, a Beton.Hofi-karakter és sok minden más jön, az az egyetlen igazi objektivitás, amit ebben a valóságélményben komolyan tudok venni. Én csak csatornázom ezt a „Nagy Rendezőt”.

Amikor padlón voltam és nem értettem, miért kaptam ezt a szerepet, vagy miért vagyok sötét helyen, letisztítottam a lapot: mit tanultam az elmúlt öt évből, és mit tudok a Rendező természetéről. Engem ez ide vezetett – úgyhogy marad a hit.

Ebben az időben váltak el útjaid a menedzsmentedtől és a vizualitásért felelős Miki357-től is. Mi változott?

Szerintem elfáradt ez az együttműködés mindegyik oldalról: nekik is kellett a frissülés előadóban, célokban, projektekben, és nekem is kellett a friss levegő, amiben nincsenek meg a régi sebek. Egyébként sok tekintetben mind a két frontnak hálás vagyok, mind a Banana Recordsnak, mind a Miki357 által képviselt vizualitásnak.

Úgy éreztem, mintha ők egy underground szemléletet képviseltek volna akkor is, amikor a produkció már rég mainstream volt.

Sok dologban stagnálásélményem volt nekem is. De kérdés, hogy hogyan lehet valami bizonyos pontjain szélsőségesen underground és mégis mainstream elérési ollóval. Ez egy kurva nehéz vállalás, öt évvel ezelőttig nem is láttunk rá precedenst. Én talán a vízióimat és az elvárásaimat még nagyobbra fújtam azóta.

Beton.Hofi | Fotó: Fábián Soma

Hogyan fordultál rá aztán a lemezre?

Szomorú voltam hosszú ideig, és ez nagyon-nagyon izolált. Kiderült számomra az is, hogy amikor semmim nincs, akkor is elmegyek rappelni. Levittünk hangszereket Kékkútra, elvárások nélkül zenélgettünk, az első demo az Angyalok volt, ott már éreztem, hogy oké, itt van valami. A Be vagyok zárva talán még előbb készült, és ott még azt gondoltam, hogy ez kuka, de aztán Miller elvitt autókázni, és amikor megláttam, ahogy ő be van zsongva tőle, akkor két dologra jöttem rá. Egyik, hogy működik a rehabilitációs terv, és az én olvasatomban van Isten, illetve hogy baj van a radarommal. És onnantól leszartam a radaromat.

Emlékszem, akkoriban elkezdett kialakulni egy nézet, hogy Ádi leesett a lóról, de aztán a Be vagyok zárva klipje mindenkit elhallgattatott.

Igen, azzal ki tudtam jönni abból a kérdésből, hogy most akkor lehúztak-e a vécén, vagy nem. Az élet jó segítőket adott mellém, minőségi dolgok készültek, és bocsánat a megfogalmazásért, de volt faszom egy Poklot kiadni másodiknak, ami tényleg az antagonista oldalam csúcsa, gyakorlatilag gyűlöletből rappelek, de úgy, hogy megsemmisítően. Számomra amúgy az egész lemez is ennek a részemnek a megértéséről, a feldolgozásáról, a valahova tételéről szól.

Mi motivált akkoriban?

Annyira egy people pleaser, egy hiú álladék vagyok, hogy amikor itt vannak a srácok, én olyat akarok rappelni, hogy lássam, kész vannak tőle. Engem mindig ez motivál. Itt vagyunk, ökörködünk, aztán húsz perc toporgás meg mormolás után tudok-e mondani két-három olyan dolgot, amitől vagy sírva nevetnek, vagy elgondolkodnak a saját életükön. Ezen a lemezen úgy rappeltem, ahogy 14 évesen akartam.

Annyira sűrűk a szövegek a lemezen, hogy a 80 százalékuk valószínűleg elmegy az emberek feje fölött. Ez bosszant?

Nem, ez egy olyan dolog, amit újra elő tudsz venni két év múlva, és plusz jelentéstartalmak leesnek. Sokszor elmegy valami a füled mellett, viszont érzed, hogy van ott valami, de lehet, hogy csak három év múlva fog pofán verni egy verandán, vagy lehet, hogy egy szakítás után fogsz tudni kapcsolódni vele, vagy lehet, hogy csak akkor, ha a saját életedben annyira lent vagy, mint mondjuk én voltam a sajátomban, vagy voltál annyira dühös, mint én vagyok néha a sajátomban, vagy annyira szemtelen, mint ahogy én szoktam lenni a sajátomban. Szerintem ezek olyan dalok, hogy a legjobb barátokkal való beszélgetést is tudják segíteni, vagy akár pótolni is.

Korábbi években eltettél jó szövegeket, jó számokat, hogy majd itt használd, vagy ezek mind mostanában születtek?

Ez az elmúlt másfél év termése. Nyilván vannak benne régi sorok, amiket megtaláltam jegyzetben, de alapvetően az összes új, és körülbelül kétszer ennyi anyagom van még, ami bármikor kiadható. A végletek embere vagyok: vagy nagyon slendrián, vagy nagyon pörgök.

Beton.Hofi | Fotó: Fábián Soma

A válogatásnál az volt a szempont, hogy itt tényleg mindegyik szám nagyon jó legyen?

Nagyon sok 80%-os dal van a drive-on, illetve elég sok erős feat. Miután eldőlt bennem, hogy csak én fogok rappelni a lemezen, azokat eleve le kellett húzni. Egy ilyen terjedelmű anyag szerintem bátor állítás a mai short form érában. Olyan anyagot akartam összerakni, ami nagyon filmes élményt nyújt, amin ha végigmész, akkor mást jelent az ötödik szám a tizenegyedik fényében. A cím egy latin kifejezés, ami két uralkodó közötti bizonytalan, átmeneti időszakra utal, de egyben utal a két rapselfem közötti átalakulásra is.

Hogyan dőlt el, hogy csak a te hangod legyen a lemezen?

Az elmúlt két év és ez a lemez annyira személyes történet számomra, hogy azt éreztem, hogy egy vagy két nagyon erős featet rárakhatnék, de akkor meg olyan nagy figyelem terelődne arra a featre, hogy nem akartam a vendéget sem ilyen helyzetbe hozni, meg magamat se. Sose gondoltam, hogy lesz egy ilyen lemez, amin csak én vagyok, mert abszolút a diverz, sokszínű alkotás híve vagyok, de részben az antagonistáról szól ez a lemez, és az antagonista nem közösködik.

Korábban is megélted már ezt a lemezen megfestett domináns személyiséget?

Csak a fociban. Én a futballpályán tudtam kapcsolódni a Pokol-béli énemhez, amikor fölszívtam magam, vagy egy hátrányos elosztású meccsen karaktert mutattam, vagy kapitányi kvalitásokat. Ha fel tudnék épülni úgy, hogy csak rajtam múljon, hogy mennyit tudok futni, ütközni és focizni, akkor azt is folytatnám.

A borító eredetileg egy gyerekkori fotód lett volna, amin egy óriási kutya hátán ülsz. Miért lett végül inkább a fogsorod röntgenképe?

A gyerekkori fotót kicsit olcsónak éreztem, mintha cukiskodnék. Pedig tetszett benne az ötlet: a gyerek és a „szörny” együtt – a nézőnek egy gyilkos tekintetű vadállat, a gyereknek meg szinte csak egy állvány vagy ló. Aztán megláttuk a fogsorom röntgenképét pirosban, és esztétikailag annyira impozáns volt, hogy egyértelmű lett. Látszik rajta minden: a koronám, az élet nyomai. Maga az anyag, a matéria. És az antagonista is inkább ehhez a materiális szemlélethez kötődik. A zsarnok vagy a diktátor abból él, hogy csak az anyagi világ számít.

Az említett kutyás fotó + a lemez borítója

Sok az ellenpontozás a lemezen: súlyosabb szám, könnyedebb szám, közélet, magánélet, Pokol, Angyalok satöbbi, gyakorlatilag számonként váltakozva. Ez szándékos? Számodra más értelmet kaptak a számok, ahogy egymás mellé raktad őket?

Igen, abszolút. Kipróbáltam más sorrendeket is, és teljesen más élményt adott. Tudatos volt az, hogy milyen hangulatíveket hova akarok rakni, illetve az összes már megjelent single kronológiai sorrendben is szerepel a lemezen. Lendületes az eleje, ez segíti a bekapcsolódást, talán a Disneynél üt be először a baj. De utána egyből meg is pihentetem a közönséget, aztán a Tarr Bélával kicsit újraindul a lemez, a Beton.Hof1 meg a valid alternatív újraindulás.

Hogyan születik meg egy ilyen szöveg, mint a Disney? Kitalálod, hogy ez lesz a rím, és keresel egy csomó „izni” végű szót?

Nem, az csak úgy kigurult. Akkor mentem át először Aminonhoz, akkor dolgoztunk együtt először. Szerintem vicces, hogy erőszakosan megpróbál annál a rímnél maradni, és az elején még idétlennek tűnik, aztán egy idő után annyira átélhetővé válik, hogy elszomorítja az embert.

Csak úgy kigurult belőled az, hogy „világítás vagyok, abból is a díszki”?

Igen. Megmondom őszintén, azt a saját szórakoztatásomra hagytam benne, mert szerintem egy olyan kép, amiben a nyelvnek a formájával kezdek játszani.

Végig nagyon változatos az előadói stílusod. Több különböző karaktert is felvonultatsz - például a Top G-ben egy felszabadult, röhögős figurát, amit korábban nem nagyon hallottunk tőled.

Azt éreztem, hogy a korábbi zenéimben a humort nem tudtam igazán megmutatni. Inkább koncerten vagy social médiában jött ki ez a szemtelen, de szerethető és vicces oldala a karakteremnek. Most először éreztem azt, hogy a pozitív tartományaimból is többet ki tudok hozni, és meg tudom mutatni. Egyébként a barátaimmal sokszor inkább ilyen vagyok. A felvételek közben is sok hülyéskedés megy, és jó, hogy most azt is meg tudjuk mutatni, nagyjából hogyan készül ez a színfalak mögött.

A Vizipaók egyik sorában azt mondod: „Úgy rappelek, ahogy Faludy csókol.” Ezt hogy érted?

Szerintem ez egy erős sor. Egy olyan költőt hozok be, aki a XX. századi magyar költészet topjai között van. Az én rekoncepcióm az, hogy Faludy valószínűleg egy szenvedélyes ember volt, aki sok mindent nem mutathatott meg nyíltan – főleg egy olyan korban, amikor a szexuális identitását is titokban kellett tartania. Én is sokszor azt érzem, hogy az igazi szenvedélyt nem a külvilág felé mutatom, hanem a gesztusaimban és a személyes kapcsolataimban. Ehhez az energiához akartam hasonlítani azt, ahogy rappelek.

Szóval ez nem tiszteletlenség, hanem tisztelet Faludy felé. Ahogy csókolhatott, az ugyanaz az energia lehetett, mint amivel verset írt. A versben kiírhatta magából – azt, hogy hogyan csókol, azt nem mutathatta meg. A sor provokatív, és kimozdít a komfortzónából, de pont ezért működik. Ha valaki érti, miért írtam, az érzi, hogy ez egy hommage Faludy felé.

Hogyan alakult ki, hogy kik lesznek a producerek a lemezen? Ilyenkor körbeírsz, hogy gyerekek, lesz lemez, mindenki mutassa a legjobb zenéit? Vagy eldöntöd, hogy most Baba Aziz kell, meg Aminon?

Én nem viszek referenciaszámot sehova, együtt csináljuk, és annak a sava-borsa jön ki. Egyértelmű volt, hogy most, amikor újra kezdek alkotni, akkor olyan emberrel szeretnék, akivel teljesen passzolok érzelmi intelligenciában, szakmaiságban, zenefelfogásban, tétvállalásban és az underground értékekben. Baba Aziz ilyen, és Aminonnal is azt éreztem, hogy szívesen lógok vele, van kedvem vele alkotni, úgyhogy ez organikusan alakult. Dzsindzser nagyon érzi a mainstreamet, viszont az én esetemben van lehetősége azt csinálni, amit akar. A végén meg azt a rissz-rossz, fáradt, lerúgott Hundred Sinst is rá kellett rakni, mert különben megsértődött volna. Anubii$, Beatrick is benézett, don sea papám, Blaize, Txy B, rengeteg ötletünk van betárazva, amik még meg sem jelentek. Az a helyzet, hogy gyakorlatilag a legtöbb jó barátom producer is egyben, kivétel anyám.

Feladtad magadnak azzal a leckét, hogy a három mixtape után az első igazi albumnál még magasabbak lesznek az elvárások, de az a durva, hogy ez kétségkívül az eddigi legjobb lemezed lett.

A magamban való hitnek a manifesztuma az, ami itt történt. Amikor tényleg kitörli veled a seggét az élet, akkor ott lehet karaktert mutatni, és énnekem ez a karakterem. Úgy voltam vele, hogy én kész vagyok akár arra is, hogy holnap itthagyjam ezt a földi életet, ha úgy akarja valami. Ha semmim nincs, akkor is rappelnék, mert amikor belül semmim nem volt, akkor is rappeltem, és ha mindenem meglesz, akkor is rappelni fogok. Ez egy olyan erős fundamentum, amiből meg tudom tenni azt, hogy nem reklámozok cégeket, nem állok be ilyen-olyan kellemetlen televíziós produkciókba, csak a saját zenémet képviselem.

KRITIKÁINK BETON.HOFI LEMEZEIRŐL

Nincsen ellenfél a szóban - Interregnum (2026)

Ötpontos szívrepesztő technikák - 0 (2024)

„Bennem van a zene meg a szolganép a gyárban” - Playbánia (2022)

„Köpnek itthon az újra, pedig ez literatúra” – comic sins (2021)

KORÁBBI INTERJÚINK BETON.HOFIVAL

„Emelt fővel akarok visszatekinteni” - 2024

„Már egy emberre vagyok gyakorlatilag bárkitől” - 2022

"Nagyon durva erőt ad önmagadnak lenni" - 2021

„Engem a mondatok érdekelnek, nem a rímek” - 2021

Egy időben dokumentumfilmes csapatok rohangáltak utánad, és dokumentálták minden pillanatodat, de aztán sosem láttuk ezeket a felvételeket. Ezt sajnálod, vagy inkább örülsz neki?

Igazából abszolút nem bánom, hogy nincs dokumentumfilm. Az HBO-s Pogány-sorozatról és az Azahriah-filmről is azt gondolom, hogy nagyon erősen konzerválja őket egy adott pillanatban. Én ennél nagyobb távolságot akarok, és a magánéletemet is jobban védem, mint hogy széles körben megmutassam kontroll nélkül. Régebben nagyon sajnáltam, az volt bennem, hogy bassza meg, egyszer volt ekkora szerencsém, és nincs megörökítve. Kicsit olyan, mint amikor ollózol egy kurva nagy gólt, és csak pont azt az egy percet nem vette valamelyik haverod telefonnal. Utólag meg már azt gondolom, hogy nem abból fog kiderülni, hogy nagy játékos voltam-e, hogy van-e egy gólról dokumentáció.

Milyen érzésekkel nézel elébe az áprilisi választásoknak?

Olyan dolgokból fakasztom azt, hogy mit gondolok a világról, amiket nem igazán tud érinteni a választás. Bennem nyugalom van, mert hiszek abban, hogy a szándéka és a törekvése mindenkit utolér. Drasztikus változásnak kell jönnie Magyarországon, és szerintem erre most már jelentős társadalmi igény van. Nem folynék bele nevekhez köthető dolgokba, mert szerintem névtelen és alázatos közszolgákra lenne szükség, nem ilyen sztárokra, amit ezek a politikusok gondolnak magukról.

Beton.Hofi és a Recorder újságírója az interjú közben | Fotó: Valami Hektor

Ha csak egy törvényt hozhatnál, amit mindenkinek be kell tartani, akkor mi lenne az?

Ez egy nagyon-nagyon nehéz kérdés, mert valószínűleg egy olyan törvényt kellene hoznom, ami elég erős ahhoz, hogy kihasson minél több dologra az életben. De mindenképpen a cégek és a politikusok mozgásterét szűkíteném.

És hogy érzed, mivel van még dolgod magaddal kapcsolatban?

Szerintem egy nagy karriert el lehet érni képességgel, ambícióval és megszállottsággal. Viszont ahhoz, hogy egy nagy volumenű emberré válj, ez nem elég. Kell valamiféle felelősségvállalás és emberi tartás, amit szerintem sokkal nehezebb elérni. Az én célom az, hogy le tudjam követni emberi minőségben az előadói volument.

„Nem a tudat tárgya, maga a tudat vagyok.” Ezt még elmagyaráznád utoljára?

Nyugodj békében, Béla!

interjú: Varga Ferenc
headerfotó: Fábián Soma

BETON.HOFI MÁR HÁROMSZOR VOLT A RECORDER CÍMLAPJÁN: ITT ÉS ITT ÉS ITT – RENDELD HÁZHOZ MIND A HÁROM LAPOT!