Harry Styles lefutott két maratont, beszélgetett Murakamival, majd kiadott egy lemezt, amelyen végleg levetkőzi a rocksztár-allűröket. Ez a kritika először a Recorder magazin 132. számában jelent meg.
A Kiss All the Time. Disco, Occasionally. tűpontos stílusgyakorlat: kimért, tudatos popzene, és Harry Stylesnak kifejezetten jól áll ez a fegyelmezettség. A hangszerelést pergő, feszes dobok és finom gitármotívumok uralják. Ez a ritmika a Dance No More lüktetésében tiszta post-disco funkyba hajlik, a dal felütése pedig azt a magabiztos eleganciát idézi, amellyel a korai Maroon 5 meghódította a rádiókat.
Az album lépten-nyomon tiszteleg a Daft Punk-féle nu-disco és french house előtt. A Coming Up Roses lassú, védjegyszerű dalvezetése szinte vizuális: magunk előtt látjuk, ahogy a koncerten leül a tömeg, hogy aztán a fináléban belépő vonósok tegyék teljessé a teátrális katarzist. Zeneileg Styles egyértelműen szintet lépett; ez nem azonnali slágerek gyűjteménye, hanem rétegzett, újrahallgatós lemez, amely minden lejátszással új részleteket tár fel. Ez az album nemcsak tiszteleg a műfaj előtt, hanem izgalmas és intelligens popzenei játszótérré formálja a diszkót.
Előadó: Harry Styles
Cím: Kiss All the Time. Disco, Occasionally.
Kiadó: Columbia
Megjelenés: 2026. március 6.
Műfaj: funk, dance-pop
Kulcsdal: Ready, Steady, Go!
9/10
Gyuris Fruzsina
