„Küldj egy magyar népdalt, és eljátsszuk!” – Ko Shin Moon-interjú

A párizsi Ko Shin Moon a keleti zenék ősi örökségét ülteti át analóg szintikre és dobgépekre: táncos-klubos élő szettjüket április 10-én a Budapest Ritmóra is elhozzák. A zenekarból a sazon, oudon és szitáron is játszó Axel Moonnal beszélgettünk a zenekar sajátos stílusmixéről, Hoszono Haruomi zenei turizmusáról, és az elektromos saz csodáiról. Axel elmesélte, milyen volt százéves, 78-as fordulatszámú lemezekről mintázni, mit adott nekik Párizs legnagyobb vinyldiggere, és mit szóltak hozzá, amikor Mabel Matizt, a török popsztárt majdnem bebörtönözték a közös daluk miatt. Ez a Recorder magazin 132. számában megjelent interjú bővített változata.

Honnan jön a keleti kultúrák iránti érdeklődésed?

A családom anyai ágon Algériából származik, és sok tradicionális arab zene szólt nálunk. De anyám szerette az indiai klasszikus zenét is, és rendszeresen hallgattunk oudművészeket is. Imádtam a tunéziai oudjátékost, Anouar Brahemet, és amikor Emir Kusturica filmjeinek köszönhetően népszerűek lettek a balkáni zenék, azokra is rákattantam a rock meg a metál mellett. Volt egy pszichedelikusabb rockzenekarom, de szerettem volna a gitáron kívül más hangszereken, szitáron, oudon vagy sazon is játszani. Ez kamaszként kissé drága mulatság volt, a konzervatóriumtól meg kissé féltem, mert nem tartottam magam hozzá elég képzettnek, úgyhogy etnomuzikológiát kezdtem tanulni az egyetemen, ami antropológiával kombinálja a különféle népzenék kutatását. Így jutottam el cserediákként Indiába, annak is az északkeleti, bengáli régiójába, ahol nagyon erős a klasszikus indiai zene hagyománya.

Mi fogott meg az indiai zenében?

Először a Chants of India című albumot hallottam Ravi Shankartól, aminek George Harrison volt a producere, és sok védikus ének hallható rajta. Ez a transzcendentális hangzás nagyon mély tudatállapotba tud vinni. Indiában a zenének ez a spirituális megközelítése ragadott meg, de az is fontos volt, hogy a szitártudásomat fejlesszem. Utána Törökországba költöztem, és ott is gyűjtöttem hangszereket, illetve archív felvételeket, népzenei lemezeket, kazettákat. Az egyetemen is sok archív forráshoz hozzáfértem, és Párizsba visszatérve ezeket a különféle zenei kultúrákat kombináltuk Niko (Shin, a zenekar másik alapítója – S.T.) dobgépeivel és szintetizátoraival a Ko Shin Moonban.

Mit szólsz hozzá, amikor az Altın Günhoz hasonlítanak titeket?

A 2010-es években volt egy nagy hullám, amikor elindult az Altın Gün, az Acid Arab, a YĪN YĪN, Ammar 808, Derya Yıldırım, és mi is. Ezekben az előadókban az a közös, hogy vagy a zenészek voltak nagy vinylgyűjtők (mint az Altın Gün alapító-basszusgitárosa, Jasper Verhulst – S.T.), vagy olyan kiadónál voltak, amelyik régi tradicionális zenéket adott ki újra, mint a Habibi Funk, a Bongo Joe, vagy esetünkben az Akuphone. Indiából hazatérve találkoztam Cheb Geróval, az Akuphone vezetőjével, aki Párizs legnagyobb és legfontosabb diggere, kazetta- és vinylgyűjtője. Neki kulcsszerepe volt a Ko Shin Moon indulásában, mert rengeteg ázsiai, afrikai és közel-keleti zenét mutatott nekem, és amikor elkezdtünk dalokat írni, mindenről ki tudtam kérni a véleményét.

„NA, AKKOR JÖTT AZ ŐRÜLET” – ALTIN GÜN-INTERJÚNK A TAVALYI RITMÓRÓL.

Ebből a globálzenei hullámból az Altın Gün lett a legnépszerűbb zenekar, szóval érthető, ha hozzájuk hasonlítanak minket, de ők azért más zenét játszanak. Az Altın Gün egy anatóliai pszichedelikus rockzenekar Hollandiából, mi pedig inkább elektronikus, erősen szinti-alapú zenét játszunk, és házistúdiós, beatmaker háttérből jövünk. A zenénk is többféle forrásból merít, és kevésbé popos – inkább klubos-táncos az élő szettünk –, de persze mi is játszunk anatóliai rockdalokat.

És élőben te is főként elektromos sazon játszol.

Akusztikus sazon, oudon, szitáron és más hangszereken is szoktam, de ahhoz, hogy megszólaljunk élőben, kompromisszumokat kellett kötni. Az első koncertünkre Niko egy csomó analóg szintit hozott, én meg szitárt, sazt, és thai phint is, amit a YĪN YĪN is használt akkoriban. Próbáltuk élőben reprodukálni, amit az első albumon csináltunk, de nem ment: túl bonyolult volt, és túl drága ennyi hangszert utaztatni. Utána lett az elektromos saz a fő hangszerem, mert arra a legkönnyebb rákötni a pedálokat, illetve tudok vele negyedhangokat is játszani, és megidézni a közel-keleti, arabos, török mikrotonális zenei világot. De nem csak azt, mert a saz elég változatos hangszer.

Egy zenekar általában egy adott régió zenei kultúrájára fókuszál, de ti rendkívül sokféle forrásból merítetek, a Magrebtől Indiáig. A dalaitokban az acid dabke, a görög pszichedelikus diszkó, az anatóliai rock, vagy az algír raï is simán megfér egymás mellett.

Erről főként Hoszono Haruomi, a Yellow Magic Orchestra basszusgitárosa, valamint az indiai filmzeneszerzők tehetnek (a Ko Shin Moon neve is Hoszono 1978-as, Cochin Moon című exotica albuma előtt tiszteleg – S.T.). Hoszono Omni Sight Seeing című albuma pont arról szól, amit a címe is sejtet: egyfajta zenei turizmusról, ami során magába szívja távoli kultúrák hangjait, majd azokat lefordítja a saját hangzására úgy, hogy elmossa köztük a műfaji és a földrajzi határokat. Nagyon tetszett, hogy Hoszono mennyiféle stílusba, korszakba és kultúrába belekóstolt, és azokból kísérletezte ki a saját hangját – és közben nem vette magát túl komolyan, játékos maradt. Ezt szeretem David Byrne zenéiben is. De az indiai filmzeneszerzők is lenyűgöztek azzal, hogy hogyan tudnak egy albumon vagy akár egy dalon belül bossa novából helyi népzenébe, aztán pszichedelikus rockba váltani, hogy aztán teljes természetességgel szólaljon meg egy fúvószenekar a végén. Engem ez szórakoztat.

Az első Ko Shin Moon-albumokon ti is arra törekedtetek, hogy elmossátok a határokat a más-más korokból és kultúrákból származó zenék között.

Ez a patchworkszerű dalszerzés az első két albumunkra volt jellemző, amiken még sokkal többet mintáztunk. A 2017-es első lemez, a Ko Shin Moon minden dalában nagyon különböző forrásokból dolgoztunk, és azzal játszottunk, hogy a különböző korszakok jellegzetes felvételi technikáit, dobgépeit, szintetizátorait vagy pedáleffektjeit más zenei kontextusba helyeztük át. A 78 Fragments különlegessége pedig az volt, hogy a Francia Nemzeti Könyvtár 20. század eleji, 78-as fordulatszámú lemezeiről vettünk ki hangmintákat. Nem volt könnyű, mert ezek nagyon zajos, nem túl jó minőségű felvételek, ezért vagy egy rövid mintából írtunk egy teljesen új dalt, vagy megtanultuk a dallamot, és a saját hangszereinken interpretáltuk azt. A kihívást az jelentette, hogy szinte minden dal más hangolású volt, nekünk pedig az analóg szintetizátorokat kellett mikrotonális hangolással az eredeti felvételekhez igazítani – ráadásul hallás alapján csináltuk az egészet. Idővel aztán változott a módszerünk. Az első lemezeink még igazi stúdióalbumok voltak: amikor felvettük a számokat, nem gondoltunk arra, hogyan fogjuk előadni élőben, de a harmadiknál, a Leïla Novánál már ez fontos szempont lett.

Mennyire tudatosan kombinálod a különböző műfajokat és zenei kultúrákat? Hogy jön össze például az italo disco a bolgár kórusokkal és az afrikai gitárokkal?

Ez ösztönös. Dalszerzőként öntudatlanul is előjön a dalaidban az a zene, amit hallgatsz – és a mai, digitális korban már rengetegféle zenéhez hozzáférünk. A Lupa Sacra című számunkban, amire utaltál, egyszerűen azt éreztem, hogy a bolgár kórusmintától epikusabb lesz a dal, és filmzeneszerűbb.

Magyar zenéket is hallgatsz?

Nem vagyok jártas a magyar népzenében, de hallottam már magyar folkalbumot vinylen, és tetszett is. De tudod mit: küldj egy magyar népdalt, és megpróbáljuk feldolgozni a budapesti koncertünkre!

Nálunk már nem Niko Shinnel, hanem Myriam El Moumnival fogsz fellépni, mert Niko tavaly visszavonult a koncertezéstől. Hogyan érintett a döntése?

Nem ért váratlanul, mert Nikónak mindig is sok melója volt a Ko Shin Moon mellett. Egy családi céget vezet, ami hullámvasutakat tervez és gyárt, és az évek során ez egyre több idejét elvitte. Ettől még továbbra is tagja a zenekarnak, és ha ráér, fel is fog lépni velünk, de most egy rotációs rendszerben játszunk. Jelenleg négyen koncertezünk – rajtam kívül Myriam, Souleïmane, és egy kurd lány, Dilan –, de csak ketten vagy hárman állunk színpadra, attól függően, hogy ki ér rá. Mindenkinek van egy csomó projektje, szóval sakkozni kell az időbeosztással, de úgy csináltuk meg, hogy mindenki be tudjon ugrani a másik helyére. A Ko Shin Moonban amúgy is az volt az eredeti elképzelés, hogy nem az előadók személyisége, hanem a repertoár a fontos, amit bárki el tud játszani, mert nincs énekes-frontemberünk, akinek a személyisége meghatározná a zenekar arculatát. Így aztán tudjuk cserélgetni a tagokat, ahogy például a klasszikus zenében is szokták.

Souleïmane, Myriam és Axel.

Eleinte te énekeltél a Ko Shin Moonban, de aztán elkezdtetek vendégénekeseket hívni. Ez segít autentikusan megidézni az egyes zenei hagyományokat?

Igen. Van olyan, hogy egy kész dalhoz keresünk énekest, mint Luna Dragonierit a Lupa Sacrához, aminek megvolt a dallama, és tudtuk, hogy olasz nyelvű éneket szeretnénk hozzá. És van olyan is, amikor egy tradicionális zenésszel szeretnénk együtt dolgozni, hogy bevigyük a Ko Shin Moonba azt a zenei kultúrát, hangszeres tudást, vagy népzenei repertoárt, amit képvisel. Ilyen volt például Ali Tekbaş kurd zenész és népzenekutató, akitől megkérdeztük, melyik dalt szeretné elénekelni velünk, ő pedig a Şemirane-t hozta, amit aztán mi feldolgoztunk a magunk módján. Mabel Matizzal pedig – aki egy népszerű popénekes Törökországban – az volt az ötlet, hogy kicsit sötétebbre vegyük a megszokott karakterét.

Mit szóltál hozzá, amikor szeméremsértéssel és obszcenitással vádolták meg őt a török hatóságok a közös dalotok, a Perperişan szövege miatt?

Az őrület volt. Kicsit provokatívabb dalszöveget akart írni, mint amit szokott, de nem számított rá, hogy idáig fajul a dolog. Mi is meglepődtünk rajta, még úgy is, hogy tudjuk, Törökországban egyre keményebb lett a cenzúra az elmúlt évtizedben. A vége az lett, hogy a bíróság le akarta vetetni a dalt a streaming-platformokról Törökországban, de még mindig elérhető, szóval nem tudom, most mi a helyzet. Mindenesetre annak a veszélye elmúlt, hogy Mabelt börtönbe zárják.

Aki most ismerkedne a Ko Shin Moonnal, mit ajánlanál, melyik három számmal kezdje?

Nehéz hármat kiválasztani, mert nagyon sokszínű a zenénk. De kezdje talán a Jamileh-vel, ami a vintage orientális diszkóhangzást hozza, folytassa a Perperişannal, ami az egyik elektronikus anatóliai dalunk, és a Şemirane-nal, amit Ali Tekbaşsal csináltunk, és gyönyörű. És fejezze be a Bleu-vel, ami pedig egy coldwave-es, rockos dal, ráadásul franciául van, vagy a thai zenés Klong Yao Dancing / Klong Yao Racinggel az első lemezről. Tessék, nem is fértem bele háromba.

Budapest Ritmo
Előadók: Ko Shin Moon, dal:um, Grupo Compay Segundo, Bakalina Velika, Lakatos Mónika, Hakumba stb.
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2026. április 9-11. (csütörtök-péntek-szombat)
Belépő: 7900 Ft (napijegy), 12500 Ft (bérlet), 18900 Ft (szakmai bérlet)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

interjú: Soós Tamás