A sötét-táncos elektronika és a posztpunkos zajongás keveréke most még keményebb és horzsolóbb, de mindig van valami szellemes, vagy akár gyagya ötlet, ami oldja a sötétséget. Ez a kritika először a Recorder magazin 132. számában jelent meg.
Az angol-francia Mandy, Indiana 2023-as bemutatkozásán (i've seen a way) szórakoztató módon keverte a sötét-táncos elektronikát és a posztpunkos zajongást, és ezzel egész sikeresek lettek (még Budapestre is eljutottak!). Az URGH első hallásra ugyanennek durvább folytatása: még keményebben odavernek a dobok, még inkább horzsolnak a gitárok; nehéz eldönteni, hogy a franciát és angolt is használó Valentine Caulfield akkor fenyegetőbb-e, amikor dühös, vagy amikor szenvtelen.
De minden számban van valami ötlet, ami oldja vagy legalább átszínezi a sötétséget: ellenállhatatlan groove-ok, diszkós basszusok, csipogó szintik, műanyag vonósok, kifejezetten gyagya hangok – no meg: kolomp!
A kontrasztoktól néha összefüggéstelen darabokra esik a szám, de többször erősítik a hatást. A try saying csodás groove-ja még hatásosabb lesz az ideges szaggatottságtól; a hiphopos Sicko! klausztrofóbiás őrületét csak fokozza a hülye szinti.
Az első lemezt a meglepetés ereje is segítette, de szerethetőbb is volt; azért ezt is bőven érdemes meghallgatni.
Előadó: Mandy, Indiana
Cím: URGH
Kiadó: Sacred Bones
Megjelenés: 2026. február 6.
Műfaj: elektroposztpunknoise
Kulcsdal: try saying
8/10
Rónai András
