
Mától a szokásos helyeken tudod beszerezni (az aktuális terjesztési pontokat itt találod) vagy itt házhoz rendelni a Recorder magazin 132. számát, amelynek címlapján a hétvégén két Aréna-koncertet is adó Beton.Hofi látható. Lássuk, mi van még az ingyenes újságban!
Egyszerre számvetés, újjáépítés és karaktertanulmány Beton.Hofi új lemeze, az INTERREGNUM (kritikánk), ami a régi és az új rapselfje közötti átmeneti állapotot rögzíti, miközben a saját határait, hitét és dühét is újraértelmezi. Schwarz Ádám most szerepel harmadszorra a címlapunkon, és jó hír, hogy korlátozott példányban meg lehet rendelni a két korábbi Beton.Hofi-s lapszámot: a REC085-öt, amiben a comic sins-ről beszélgettünk vele, illetve a REC112-t, amiben a mixtape-trilógiát záró 0 van terítéken. És akkor már érdemes hozzácsapni a rendeléshez a REC097-et is, amiben a Playbánia kapcsán készült nagyinterjú található.

Hónapok óta akkora a hype a Geese körül, hogy bőven ideje volt már, hogy bemutassuk a zenekar karizmatikus frontemberét, Cameron Wintert, akit sokan a Z generáció egyik legizgalmasabb új dalszerzőjének tartanak. A Geese hangzása a ’70-es évek rockját idézi, de nyers és ironikus szövegeik érzelmileg sebezhető módon reflektálnak a mai fiatalok problémáira – a magányra, a depresszióra és a kapcsolatok bizonytalanságára.

A március 21-én az Akváriumban fellépő Tom Smith interjúnkban arról beszél, hogyan született meg akusztikus, folkos hangzású szólólemeze az Editors grandiózus, elektronikusabb zenéje után, és milyen élmény volt kis klubokban, intimebb környezetben turnézni. Mesél arról is, hogy fiatalon az Oasis inspirálta arra, hogy gitárt ragadjon, később viszont inkább az olyan zenekarok hatottak rá, mint az R.E.M. vagy a Radiohead.
Interjúztunk a Budapest Ritmón április 10-én fellépő párizsi Ko Shin Moon zenekar egyik alapítójával, Axel Moonnal is, aki gyerekkorában arab és indiai zenéket hallgatott, majd etnomuzikológiát tanult, és még Indiában is élt, hogy fejlessze szitártudását. Később Törökországban gyűjtött hangszereket és népzenei felvételeket, amelyeket aztán elektronikus hangszerekkel és dobgépekkel ötvöztek a zenekarban. A stílusok keverése ösztönös folyamat náluk, és annyira nyitottak más kultúrákra, hogy még egy magyar népdalt is szívesen feldolgoznának a budapesti koncertjükre.

Beszélgettünk továbbá a Keep Records vezetőjével, Roger Tiborczszeghy első generációs magyar-amerikai MC-vel a hiphopos pályájáról és arról, hogyan került kapcsolatba a budapesti Farseers kollektívával. Felidézi, milyen volt a ’90-es évek dél-kaliforniai színterén kezdeni, turnézni például a Wu‑Tang Clan közelében, illetve fellépni a Warped Tour fesztiválon. Kiemeli, hogy a magyar színtérben olyan őszinte, közösségi hiphopkultúrát lát, amely szerinte a ’90-es évek New Yorkját idézi, és amely sokkal inspirálóbb számára, mint az amerikai rapvilág.
Hamarosan vetítik a mozik A szerelem fáj című, meleg motorosok világában játszódó romantikus filmet, amelyben Alexander Skarsgård egy BDSM dom figurát alakít, ami jól illik provokatív és játékos imázsához. Bemutatjuk a 49 éves színész pályáját és személyiségét, szó esik híres színészcsaládjáról – különösen apjáról, Stellan Skarsgårdról –, gyerekkoráról, amikor a hirtelen jött ismertségtől megijedve egy időre abbahagyta a színészetet, majd a kanyargós karrierútjáról is: a katonai szolgálattól a hollywoodi áttörésig, amelyet a True Blood sorozat hozott meg számára.

A magyar megjelenések közül foglalkozunk Villő, a Zakhorov, a softbloom, yibai és a Soviet Monday friss anyagával, a külföldieknél Mumford & Sons, Harry Styles, Chet Faker, Mitski és Baby Keem a felhozatal többek között. A Lemeztáska rovatban Pogár László zenei ízlésére derül fény, Fekete Ádám a nemrég elhunyt francia zeneszerzőre, Éliane Radigue-ra emlékezik, Bertók Flóra megnézi az újratöltött Dokik-sorozat első pár részét, Nagy V. Gergő ezúttal egy elfeledett film noirra irányítja a figyelmet, Rónai András pedig felteszi a sokakat érdeklő kérdést: vajon mi van most a black metallal.
Eredményes lapvadászatot kívánunk, április közepén érkezik a következő szám.

a 2011. szeptemberi REC002 Popzene és homoszexualitás
a 2011. novemberi REC003 Popzene és gyerekek
a 2012. februári REC004 Popzene és drogok
a 2012. májusi REC005 Vidék vs főváros
a 2012. augusztusi REC006 Popzene és sport
a 2012. októberi REC007 Popzene és divat
a 2012. decemberi REC008 Popzene és édesség
a 2013. január-februári REC009 Zenepuzzle
a 2013. március-áprilisi REC010 Újrakezdők
a 2013. májusi REC011 DM-láz
a 2013. júniusi REC012 a Magyar hiphop
a 2013. júliusi REC013 Summer jam
a 2013. augusztusi REC014 Italdiszkó
a 2013. szeptemberi REC015 Újsuli
a 2013. októberi REC016 1993
a 2013. novemberi REC017 Art és pop
a 2013. decemberi REC018 Topzenék 2013
a 2014. január-februári REC019 Pénz és zene
a 2014. márciusi REC020 Archív zene
a 2014. áprilisi REC021 Politika és pop
a 2014. májusi REC022 Könyv és pop
a 2014. júniusi REC023 Brazilradar
a 2014. július-augusztusi REC024 Fesztiválszezon
a 2014. szeptemberi REC025 Skócia és zene
a 2014. októberi REC026 Design és zene
a 2014. novemberi REC027 1994
a 2014. decemberi REC028 Topzenék 2014
a 2015. január-februári REC029 Pszichológia és zene
a 2015. márciusi REC030 Apropó Björk!
a 2015. áprilisi REC031 EcoRecorder
a 2015. májusi REC032 Irodalom és zene
a 2015. júniusi REC033 Shamir
a 2015. július-augusztusi REC034 Tame Impala
a 2015. szeptemberi REC035 Gasztro és zene
a 2015. októberi REC036 1995
a 2015. novemberi REC037 Magyar zene 2000-2014
a 2015. decemberi REC038 Topzenék 2015
a 2016. január-februári REC039 Film & zene
a 2016. márciusi REC040 Zene & Iskola
a 2016. áprilisi REC041 Egzotikus zene
a 2016. májusi REC042 Japán & zene
a 2016. júniusi REC043 EB & zene illetve Jamaica és zene
a 2016. július-augusztusi REC044 Olimpia
a 2016. szeptemberi REC045 Pluszmínusz 5: Ötéves a Recorder
a 2016. októberi REC046 1996
a 2016. novemberi REC047 Ambient
a 2016. decemberi REC048 Topzenék 2016
a 2017. január-februári REC049 Pécs & pop
a 2017. márciusi REC050 50 magyar poppillanat
a 2017. áprilisi REC051 Norvégia & zene
a 2017. májusi REC052 Shoegaze
a 2017. júniusi REC053 Víz és zene
a 2017. július-augusztusi REC054 Pop 1854-1954
a 2017. szeptemberi REC055 Kazetta Forever
a 2017. októberi REC056 1997
a 2017. novemberi REC057 Világzene 30
a 2017. decemberi REC058 Topzenék 2017
a 2018. január-februári REC059 Dance & rock
a 2018. márciusi REC060 Jack White
a 2018. áprilisi REC061 Debrecen & pop
a 2018. májusi REC062 Soul & pop
a 2018. júniusi REC063 Oroszország és pop
a 2018. július-augusztusi REC064 Eurodance & Eurodisco
a 2018. szeptemberi REC065 Magyar metal
a 2018. októberi REC066 1998
a 2018. novemberi REC067 Trash & pop
a 2018. decemberi REC068 Topzenék 2018
a 2019. január-februári REC069 Nagyon svédek
a 2019. márciusi REC070 YouTube-lányok vs hiphopcsajok
a 2019. áprilisi REC071 Tribal
a 2019. májusi REC072 Élőzene
a 2019. júniusi REC073 Halott Pénz
a 2019. júliusi-augusztusi REC074 The National
a 2019. szeptemberi REC075 Sevdaliza
a 2019. októberi REC076 Erik Sumo
a 2019. novemberi REC077 Nick Cave
a 2019. decemberi REC078 Burai Krisztián
a 2020. január-februári REC079 Saiid
a 2020. márciusi REC080 Grimes
a 2020. augusztusi-szeptemberi REC081 Fluor Tomi
a 2020. októberi REC082 Platon Karataev
a 2020. november-decemberi REC083 Carson Coma
a 2021. májusi REC084 Run Over Dogs
a 2021. júniusi REC085 Beton.Hofi
a 2021. júliusi-augusztusi REC086 Billie Eilish
a 2021. szeptemberi REC087 Dzsúdló
a 2021. októberi REC088 Lovasi András
a 2021. novemberi REC089 Bohemian Betyars
a 2021. decemberi REC090 Дeva
a 2022. január-februári REC091 Esti Kornél
a 2022. márciusi REC092 Elefánt
a 2022. áprilisi REC093 Fontaines D.C.
a 2022. májusi REC094 Mayberian Sanskülotts
a 2022. júniusi REC095 Priya Ragu
a 2022. júliusi-augusztusi REC096 AURORA
a 2022. szeptemberi REC097 Beyoncé
a 2022. októberi REC098 Nilüfer Yanya
a 2022. novemberi REC099 Mordái
a 2022. decemberi REC100 gyuris
a 2023. január-februári REC101 Miley Cyrus
a 2023. március REC102 Pogány Induló
a 2023. április REC103 Ricsárdgír
a 2023. május REC104 Azahriah
a 2023. június REC105 The Devil's Trade
a 2023. július-augusztus REC106 Jazzbois
a 2023. szeptember REC107 Desh
a 2023. október REC108 Doja Cat
a 2023. november REC109 Sisi
a 2023. december REC110 30Y
a 2024. január-februári REC111 Co Lee
a 2024. márciusi REC112 Beton.Hofi
a 2024. áprilisi REC113 Beyoncé
a 2024. májusi REC114 Tamáska Gabi
a 2024. júniusi REC115 Steve Albini
a 2024. júliusi-augusztusi REC116 Liam Gallagher
a 2024. szeptemberi REC117 laurie.
a 2024. októberi REC118 Analog Balaton
a 2024. novemberi REC119 Cserihanna
a 2024. decemberi REC120 6363
a 2025. januári-februári REC121 Barkóczi Noémi
a 2025. márciusi REC122 Lil Frakk
a 2025. áprilisi REC123 Kiscsillag
a 2025. májusi REC124 The Qualitons
a 2025. júniusi REC125 Filo
a 2025. júliusi-augusztusi REC126 Little Simz
a 2025. szeptemberi REC127 Random Trip
a 2025. októberi REC128 Henri Gonzo
a 2025. novemberi REC129 bongor
a 2025. decemberi REC130 Pogány Induló
a 2026. januári-februári REC131 ASAP Rocky

