„Eddig egész átlagos életet éltem ahhoz képest, amit a zeném sugall” – Chris Corner (IAMX)-interjú

A tavalyi Fault Lines turnéval még elkerülte Budapestet, de az újjal már érkezik hozzánk március 18-án az IAMX sötét és szexi kabaré-szintipopja. Mi a szerepe a vizualitásnak az alkotói folyamatban és az előadás során? Mit ad az elektronika egy dalhoz, és hogyan oldható fel a stúdióban készre csiszolt tökéletesség és a színpad nyers energiájának ellentéte? Hogyan szelídült meg az IAMX-re jellemző sötétség és vált ellenségből együttműködő partnerré? Zenész kérdez rovatunkban ezekről beszélgetett az IAMX-et vezető és megtestesítő Chris Cornerrel Jankó Bálint, a stílusban közel álló dark-szintipopos Clayfeet duó egyik fele, aki maga is a produkció régi rajongója.

Nemrég jelent meg az új kislemezed és kliped, az Artificial Innocence, amely a turné címét is adja. Mi a sztorija ennek a dalnak?

Különösebb felhajtás nélkül adtuk ki ezt a számot a tavalyi, turné-exkluzív UNMASK EP-n, aztán meg is feledkeztem róla, mert csak egy ujjgyakorlatnak szántam. A dalszövege és a hangulata viszont továbbra is ott motoszkált bennem, és azon kaptam magam, hogy nem tudom elengedni a számot. Tudtam, hogy nem elég jó és nincs befejezve, és muszáj visszatérnem hozzá, hogy megértsem, miért kötődöm hozzá ennyire. Több érzéssel, több dallammal kellett énekelnem, hogy rájöjjek, mit jelent számomra a szövege. Úgy éreztem, ha a turnénak is ezt a címet adom, azzal kitűzök egy célt magam elé, mert akkor kezdeni fogok valamit a dallal, forgatunk hozzá klipet, és a végén összeáll majd a kép.

Az Artificial Innocence címe egy szójáték a mesterséges intelligenciával, de nem az AI-ról szól, hanem nagyon személyes dolgokról. Hogy mennyire tudunk önazonosak lenni, mennyit hazudunk önmagunknak, és hibásak vagyunk-e abban, hogy nem a valódi énünket adjuk. Az önbecsapás egészen más szintű lelki teher, ami nap mint nap ránehezedik az ember mentális egészségére. Sok minden történik most a magánéletemben, amiről szó van ebben a dalban, és amiket még mindig nem fedeztem fel teljesen, de jó úton haladok felé. Rendkívül fontos számomra, hogy végre teljesen önazonosan álljak a világ elé, és az Artificial Innocence pont erről szól.

Ha visszatekintesz a korábbi albumaidra, azokat az érzelmi életed különböző fejezeteinek látod?  Folytonosságot érzel velük, vagy inkább távolságot?

Ezzel úgy vagyok, mint a legtöbb zenész: az aktuális lemezem mindig annak a naplója, ahol épp tartottam. Ami viszont fura, hogy ha nagy ritkán visszahallgatom a zenéimet, azt érzem, hogy pont ugyanazt csináltam régen is, mint amit ma próbálok. Az új zenéimmel mindig úgy vagyok, hogy ez most más, és sokkal jobb, mint régen; hogy most végre sikerül megvalósítani, amit akartam. De nem tudom, hogy tényleg ez történik-e. Ez valahol szép, mert látom a fonalat, ami összeköti a zenéimet. Ha elolvasok egy húsz évvel ezelőtti dalszöveget, rájövök, hogy már akkor is tök ugyanarról beszéltem, és ez segít elfogadni, hogy én ilyen vagyok. Ugyanazt mondom mindig, csak kicsit másképp.

Neuroszimfónia – Ilyen volt az IAMX Bécsben

Van olyan, hogy hosszú idő után eljátszol újra egy számot, és az valami új dolgot mutat meg magából? Változik idővel, hogy mit jelent számodra egy dal?

Néha igen. Mindig is írtam szexualitásról, poliamoriáról, erotikáról a zenéimben, de hatalmas lépés volt számomra, hogy ma már a magánéletemben és nyilvánosan is így identifikálom magam. Arra jöttem rá, hogy eddig egészen átlagos életet éltem ahhoz képest, amit a zeném sugall. Ez az elmúlt években megváltozott, ami elég izgalmas nekem. Amikor néha visszahallgatok dalokat, például az I Am Terrifiedot jó régről, akkor fejbe csap, hogy bakker, amit most érzek, az ott volt a zenémben már tizenöt éve is. Néha egy egész élet kell, hogy rájöjj valamire, megváltozz és felvállald teljesen. Én most mindent felvállalok.

Nagyon rétegzett és részletgazdag a zenéd, sok apróságra, effektre érdemes odafigyelni a hallgatónak. Hogyan döntöd el, hogy élőben mit hagysz el és mit hangsúlyozol ki közülük?

Ez jó kérdés. Ha őszinte vagyok, nem tudom. A megérzéseim, a technikai kérdések és a dalok jelentése alapján dől el. Mit érzek tőle? Technikailag elfogadható, megoldható? Mit jelent a dalban, az előadásban, ha ez történik a hangzásban? Ez mind összefügg: egy szöveg szólhat remekül, de lehet értelmetlen, vagy lehet sokatmondó, miközben pocsékul szól. Olyan megoldást kell találni, ami ezt mind megoldja, és magától értetődőnek tűnik. Sok mindennel szoktam játszani, és sok mindent fedezek fel útközben. Sokszor nem tudom, mi lesz a vége, amikor elkezdek egy alkotói folyamatot, de bízom magamban annyira, hogy meg fogom oldani.

Az IAMX élőben nagyon más élményt nyújt, mint lemezen, és a régi dalok is új életre kelnek. Akik szeretik a régi zenéimet, azokat ez vagy felidegesít, vagy izgalomba hoz – remélem, a mostani élő verzióktól inkább izgatottak lesznek.

Hogyan döntöd el, hogy melyik dalokat fogod játszani élőben? Hogy rakod össze a setlistet?

Ez egyfajta energiamenedzsment. Az élő előadást mindig nagyon alaposan kidolgozom, hogy olyan élményt nyújtson, mint egy színházi előadás. Imádom a színházat, és azt, ahogyan fenntartja a néző figyelmét, miközben sokféle érzelmi állapoton viszi keresztül. Az IAMX zenéje is többféle energiát mozgat meg: vannak lassú dalok, vannak gyors dalok, vannak mély dalok, és vannak szexik is. Az izgat, hogyan lehet ezekből összeállítani egy izgalmas utazást. Oké, az emberek figyelme rövidebb manapság, szóval ezt számításba kell venni, és valami nagy durranással indítani, utána kicsit lecsendesíteni, majd újra felspannolni őket. Mindig hagyok teret az interakciónak, hogy egy koncert ne csak arról szóljon, hogy letépjük az arcodat, hanem a bensőséges együttlétről is. Arról, hogy van időnk együtt lenni, miközben nagyon energikus és szexi az egész.

Az IAMX élő felállása: Gözde Düzer, Chris Corner, Jon Siren.

Az IAMX nagyon vizuális, ezt látjuk a klipekben, a vetítésben, de akár a színpadi jelenlétedben is. Már eleve a látványt szem előtt tartva írod a dalokat, vagy hagyod, hogy a zene később szülje meg a képi világot?

Sokkal inkább képekben gondolkodom, mint szavakban. Nagyon vizuális alkat vagyok, intenzíven reagálok képekre, és mindig is imádtam a filmeket. Sokkal jobban érzem is a képi világot, egy beszélgetésben jobban ki tudom magam fejezni a vizualitásra támaszkodva. Amikor zenét írok, azzal közben egy képet is felfestek, ami aztán visszahat magára a dalra. A kiindulópont mindig egy hang – ez lehet egy gitárakkord, egy zongoradallam, vagy egy dalszöveg. A vizuális fantáziámat általában a produkciós munka indítja be: egy dobhang, egy bizonyos tempó, egy effekt. Akkor elkezdek agyalni, hogyan fog kinézni a klip, és annak fényében változtatok később a dalon is, hogy jobban passzoljon hozzá, mert akkor az egész produkció jobban egyben lesz. A zene, a vizuál, és a teátrális koncertélmény együtt adja ki az IAMX-et, és fontos, hogy minden elem jó legyen.

Az Artificial Innocence jó példa erre. Ezt a dalt nem fejeztem be addig, amíg nem csináltuk meg a klipet, mert tudtam, hogy utána át fogom írni kicsit. Klassz lenne, ha ezt megtehetném akkor is, amikor albumot csinálok, mert sokszor a turnéról hazatérve szoktam azt érezni, hogy na, most kéne felvenni a lemezt, és nem a turné előtt, mert a mostani tudásommal sokkal jobb lehetne.

Chris Corner élőben. Fotó: Kris Sulekova.

A dalaid általában elektronikusak és erősen hangzásközpontúak, markáns basszusokkal, effektekkel és dobokkal. Ugyanakkor az akusztikus albumod, az Echo Echo bebizonyította, mennyire erősek a dalaid a hangszerelés mögött is. Hogyan szoktál írni? Egy szál gitáron vagy zongorán, mint egy énekes-dalszerző?

Igen. A gitár volt az első hangszerem, ezért nekem ez a természetes. Gyorsan ki tudok rajta találni valamit, és elkapni egy érzést – aztán félreteszem az ötletet. Felnőve imádtam a fingerpicking gitárjátékot, a Simon & Garfunkelt – ez volt a belső világom, mert nem tudtam, hogyan kell megprodecerelni egy zenét, nem ismertem a szintetizátorokat. Ezért született meg az Echo Echo: vissza akartam nyúlni ehhez, mert legalább annyi érzelemmel tölt el, mint amikor elektronikus zenét írok.

De azért megyek bele mégis az elektronikába – bár ez változhat és talán fog is –, mert az elmém szomjazza az ingereket. Sok mindennek kell történnie, hogy izgalmas legyen számomra egy zene, és szeretem is összerakosgatni ezeket a kirakóselemeket. Van az a gondolat, hogy az elektronikus zene lélektelen, ami egy baromság, de attól még izgalmas kihívás emberivé tenni az elektronikus zenét, és elérni, hogy érzelmileg hasson az emberekre. Szeretem az energiákat, amiket az elektronikus zene teremt, hogy mellbe vág, ami az erősítőből jön – nekem szükségem van erre a túlstimulálásra, legalábbis az IAMX-ben. Egy szál akusztikus gitárral is tudnék zenélni, de jobban motivál, ha el tudok menni egy klubba, és elveszíthetem a fejem.

Híresen független vagy: mindent magad írsz, producerelsz és rendezel. Ennek a pozitív oldala nyilvánvaló, de nem jelent néha hátrányt is, hogy ilyen szintű kontrollod van minden felett? Például abban, hogy nem tudod eldönteni, mikor van kész egy dal vagy egy album, és ha megjelenik, azt gondolod, bárcsak dolgoztál volna még rajta?

A befejezés fájdalmával minden művésznek meg kell küzdenie. Tudni, hogyan kell befejezni egy dalt, kulcsfontosságú képesség. Én akkor tettem szert rá, amikor elmélyedtem a zenekészítés technikai oldalában. Ha megtanulsz producerelni, akkor látod, hogyan tudsz a végére érni egy dalnak – legalábbis technikai értelemben. Ha a dobok megfelelő erejük, elég szubbasszus van benne, ilyesmi. Ha jól hangzik, profin szól, akkor ki lehet adni. De ez teljesen más, mint amikor egy zenész megír egy dalt, és azt érzi, hogy készen van. Nekem ez sosem menne. A produkciós munkát be tudom fejezni, és azzal a csata már félig meg van nyerve. De a gondolataim akkor is visszatérnek a dalhoz, mert például azt érzem, hogy az a sor nem jó. Átírom, hogy jelentsen is valamit, utána megint azon melózok, hogy jobban szóljon, megigazítom a pergőt és összerakom újra a puzzle-t, aztán meghallgatom újra, és már nem érzem késznek. Kész akkor van egy dal, ha meghallgatom mindent részletét, és egyik sem idegesít fel. De hogy ez mitől van, azt nem tudnám megmondani.

Egy idő után úgy vagy a dallal, hogy most már menj az utadra.

Igen, van benne egy ilyen érzés: hagyj most már békén, elegem van belőled. Sok dalom van, ami nincs befejezve, a kezdeti időkből is akár. Minden egyes alkalommal előveszem őket, amikor új albumot írok, hogy most talán működni fognak, de nem. Talán soha nem fognak. Érdekes. Egyszerűen csak rosszak? Ha valaki más nyúlna hozzájuk, jók lennének? Nem tudom. Csak azt, hogy még nincsenek készen. Miközben olyan is van, hogy egy dalt nem érzel annyira jónak, de egy album részeként működik. Az összképben megtalálja a helyét.

Mindig nyíltan beszéltél a mentális egészséggel kapcsolatos küzdelmeidről. Az IAMX-szel ezt a sötétséget becsatornáztad a zenédbe, ugyanakkor azt is mondtad, hogy az alkotás tartott életben. Hogyan változott a viszonyod ehhez a sötétséghez az elmúlt huszonpár évben?

Sokat enyhült. Ez lehet az évektől meg a tapasztalattól, de attól is, hogy rengeteg munkát fektettem a mentális egészségembe, aminek köszönhetően megbékéltem bizonyos dolgokkal. Már kevesebbet küzdök azokkal a problémákkal, amikkel régebben, és egészségesebb a kapcsolatom magammal, mint korábban bármikor, amiért hálás vagyok. A zene segít ebben. Régebben volt egy súlyos idegösszeomlásom, és akkor azt hittem, hogy a zenélés okozza a gondjaimat. Rohadtul fura munka a zenészeké: rengeteg érzelmet mozgat meg benned a folyamatos önelemzés, és idővel elgondolkodsz, hogy ez vajon jót tesz-e az elmeállapotodnak. Jó, ha folyton megkérdőjelezem a dolgokat? Volt pár év, amíg azt hittem, hogy a zene jelenti a problémát, de aztán kaptam szakszerű segítséget, sokat jártam terápiába, és ennek köszönhetően túljutottam ezen a nehéz korszakomon. Utána a sötétség megszelídült, és visszatért belém a zene. Segített, hogy megtudtam, mi a célom, és megbékéltem a sorsommal. Amikor beteg voltam, még nem tudtam, de sok kérdést megválaszol, ha rájössz, hogy ki vagy valójában. Őrült munka a zenélés, de megéri.

„Nagy lépés volt számomra ennyire őszintének lenni” – Chris Corner-interjúnk 2016-ból

IAMX: artificial innocence
Előzenekar: Aux Animaux
Helyszín: Dürer Kert
Időpont: 2026. március 18. (szerda) 19.00-22.00
Belépő: 12000 Ft (elővételben)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

interjú: Jankó Bálint
fordítás: Soós Tamás
nyitókép: Kris Sulekova