
A 2020-as Úton mérföldkő volt a magyar hiphopban. A színtér azóta sokat fejlődött, de az ilyen zenekarok még mindig ritkaságszámba mennek - az új lemez bizonyítja, itt a "zenekar" szóra nagy hangsúlyt érdemes tenni. Ez a kritika először a Recorder magazin 131. számában jelent meg.
Az Úton annyira jó lemez volt, hogy nemcsak a Slow Village, hanem a magyar hiphop történetében is mérföldkő lett: megmutatta, milyen sok mindenre alkalmas ez a műfaj. Hiába volt azóta rengeteg aktivitás a zenekar háza táján, kifejezetten vártam egy újabb, igazi nagylemezt. A Hat után önismétlés nélkül hozza ugyanazokat az erényeket: fifikás, de átélhető szövegek; komoly és mókás és szokatlan témák; bólogattató alapok a boom baptól az elektronikusabb megközelítésekig, mindig egyedi ötletekkel. Nem olyan mérföldkő, mint elődje volt, de nem azért, mert gyengébb, hanem mert – nem függetlenül az ő hatásuktól – a színtér nőtt fel a Falu körül.
Amit érdemes kiemelni, hogy a szóló előadók (plusz featek) és kollektívák által meghatározott korban az Slow Village igazi zenekar. Az a lemez fő vonzereje az, hogy hallható, hogyan inspirálják és húzzák egymást magasabbra a tagok: együtt játszanak, együtt komolykodnak. Pont ezért csúszott ennyit: ragaszkodtak ahhoz, hogy a szó erős értelmében együtt csinálják – és jól tették.
Előadó: Slow Village
Cím: Hat után
Kiadó: szerzői kiadás
Megjelenés: 2026. január 16.
Műfaj: hiphop
Kulcsdal: Chassé
8,5/10
Rónai András
Lemezkritikánk elkészítését az NKA Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.


