
A koppenhágai duó zenéjében a dub lüktető, mély basszusai találkoznak a jazz szabadságával és a neoklasszikus zene szépségeivel. Március 13-án az A38 Hajóra is elhozzák lassú folyású, ellazító zenéjüket.
Jonathan Bremer nagybőgős és Morten McCoy billentyűs-hangdizájner duója egy gyerekkori barátságból nőtt a skandináv jazz egyik legizgalmasabb kortárs formációjává. Minimalista, meditatív zenét játszanak, amelyben ott van a dub öröksége is (kamaszként még egy reggae zenekarban játszottak), de a billentyűközpontú, elsodró, meditatív neoklasszikus-ambient zenékhez is szorosan kötődik (Nils Frahm, Ólafur Arnalds, Ben Lukas Boysen, Portico Quartet stb.). Szerzeményeik Bremer hipnotikusan ismétlődő basszusmotívumaira épülnek, míg McCoy billentyűjátéka és analóg delay-ei finoman egymásra épülő szólamokkal és álomszerű textúrákkal gazdagítják a dalokat.
A BREMER/MCCOY-T A SVANEBORG KARDYB IS NAGYON AJÁNLJA.
Első lemezük, a még erősen dubos Enhed (2013) után kibővítették a hangzásukat, egyre hangsúlyosabb szerepet kaptak a szintetizátorok és az analóg effektek, és markánsabb lett a dallamvezetés. Lemezeik 2019 óta a neves amerikai független kiadó, a New York-i Luaka Bop gondozásában jelennek meg nemzetközi szinten, amelyet David Byrne (Talking Heads) alapított a '80-as években. Legutóbbi albumuk, a Kosmos 2024-ben jött ki, és a dalszerűbb formák, a feszesebb, rövidebb tételek felé nyitott, amelyek olyan témák körül keringenek, mint a hála, az optimizmus, az ima vagy a meditáció. Az albumot élőben, szalagra rögzítették, utólagos sávfelvételek nélkül, és nemcsak szólókat, hanem akár teljes számokat is improvizáltak.
A Bremer/McCoy előtt az iráni születésű, Teheránban alkotó zeneszerző-zongorista-basszusgitáros, az ambient és a modern klasszikus zene között mozgó Ava Rasti, valamint Barabás Lőrinc lép fel, aki szólóban billentyűkkel és élőben rétegzett elektronikával kapcsolja össze a trombitáját.
A koncert ültetett lesz, így jegyek csak limitált számban kaphatók rá. Aki támogatói jegyet vásárol, az 2000 forinttal segíti a Bátor Tábor munkáját, hogy minél több súlyosan és tartósan beteg gyerek élhessen át felejthetetlen, gyógyító élményeket.
Bremer/McCoy (DK), Barabás Lőrinc solo act, Ava Rasti (IRN/D)
Helyszín: A38 Hajó
Időpont: 2026. március 13. (péntek) 19.00
Belépő: 7900 Ft (elővételben), 8900 Ft (aznap), 9900 Ft (támogatói jegy)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

