„Ha van Isten, én lerángatom” – Gőz Istvánnal és Barabás Lőrinccel jön a Brumiko új klipje – premier!

Gőz István magányos táncával, Barabás Lőrinc pedig lebegő trombitahangjaival emeli el a Brumiko új dalát.

A Brumiko a magyar alternatív zene egyik fiatal, tehetséges feltörekvője, akik Beckből és a '80-as évek kultikus magyar undergroundjából is inspirálódnak, és jelenleg a Hiperkarma, az Európa Kiadó és a Kollár-Klemencz Kamarazenekar előzenekaraként járják az országot. A Győri Brúnó énekes-dalszerző szólóprojektjéből kinőtt zenekar jelenleg a második albumán dolgozik, erről debütál most a Lerángatom.

„A Lerángatom egy egzisztenciális dal. Nem provokációnak szántam, inkább egy kétségbeesett kérdésfeltevésnek. Amikor azt éneklem, hogy „Ha van Isten, én lerángatom”, az egyfajta számonkérés. Egy belső párbeszéd. Egy ember kiáltása, aki érteni akarja, miért vannak igazságtalanságok, miért tűnnek el végállomások, miért marad el az előadás” – mondja Brúnó, aki zeneileg is ezt a bizonytalanságot kereste, amiben eltűnnek a kapaszkodók. „A repetitív kérdések – „Ki ültet el? Ki szakít le? Ki tart meg minket a tenyerében?” – mantraszerűek. Olyan, mintha valaki újra és újra próbálná megérteni a saját helyét a világban. A dinamika is erre épül: feszültség, majd visszaesés, majd újra feszültség. A „fény lekapcsolása” a végén számomra a radikális tisztázás. Mi marad, ha minden külső fényt lekapcsolunk? Mi marad belőlünk?”

A Lerángatom zeneileg sokáig nagyon csupasz volt, mert Brúnó nem akarta túlhúzni a hangszerelést, de hiányzott belőle egy hang, ami kérdez. Végül ez lett a trombita: „Barabás Lőrinc azért került képbe, mert régóta figyelem azt a fajta érzékeny, mégis karakteres hanghasználatot, ami az ő játékát jellemzi. Nem akartam klasszikus „szólót” ebbe a dalba, inkább egy jelenlétet: olyan trombitahangot, ami belülről feszíti a dalt. Amikor elküldtem neki a dalt, nagyon gyorsan ráérzett a hangulatra. A Lerángatom alapvetően kérdésekről szól, és az ő trombitája számomra ezekre a kérdésekre a visszhang. Néha mintha siratna, néha mintha tiltakozna, néha meg csak lebegne a szöveg felett.”

A klipet az Okisz inkubátorházban forgatták Gőz István színművész főszereplésével, aki egy magányában táncra perdülő takarítót játszik. „Ez a klip egy papírfecnin született. Ennyi volt rajta: Gőz István egy 80-as évekbeli konferenciaközpontban. Vagy nem is. Ez a klip a magányból és a frusztrációból született, és innen folyt a fecnire tovább Gőz István, a konferenciaközpont, az álomba szenderülő faberakásos terek és a tánc. Hogy amikor már minden próbálkozás hiábavalónak tűnik, megszólal a trombita, a zongora, és lágyan velük mozdulnak a kezek is, egyik a másik után. Hatalmas köszönet Gőz Istvánnak és a teljes stábnak, akik a nap végén összepakolták ezt az egészet. És a zenekarnak, akik mertek elég nyitottak és szabadok lenni egy ilyen ötlethez” – mondta a rendező, Almási Marci.

A Brumiko nemrég mutatkozott be a Recorderen, a korábbi dolgaikról itt olvashatsz. Április 2-án a Henri Gonzo és a Papírsárkányoknak nyitnak a Palazzo Permanensben (jegyek, Fb-esemény), április 30-án pedig az Európa Kiadónak az A38 Hajón (jegyek, Fb-esemény). Március 20-án a Dopaminban lesz saját bulijuk a Küszöb és a Bakfitty társaságában (jegyek, Fb).

Brumiko a Facebookon. Instagramon.

A Premier rovat cikkeinek megjelenését az NKA Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.