Monumentális, belülről mégis törékeny – Ilyen volt a Terra Profonda és Tó Trips a Magyar Zene Házában

Nem tudom, mi történik mostanában a szombatokkal, de annyi csalogatón ígéretes koncert van mindenfelé, hogy a legutóbbi sorsáról kizárólag pénzfeldobással tudtam volna dönteni, ha nem követném a Terra Profondát már a rácskertes ősidők óta, ráadásul nagyon kíváncsi voltam, mit tesz hozzá vagy épp vesz el az estéből Tó Trips az amúgy is formabontó zenekari felállás vonatkozásában.

A Terra ugyanis alapvetően dobmentes zenekar, amennyiben a tán 2016-os Porteleki Áronnal közös Kis Lumen-es fellépéstől eltekintünk, cserébe Szabó Matyi is inkább dallamot játszik legtöbbször a basszusgitáron, és a ritmust hol Kiss Krisztián kobzája, hol Vincenzo Lo Buglio lüktető énektémái, hol meg egy tetszőleges lábra erősített csörgő adják. (Stilárisan ez valami folk-blues tekerentyű, amit régen a világzenébe raktak volna a lemezboltosok.)

A már említett keddi Rácskert-szeánszok mellett láttam őket jazzklubban, a hajón, Szentendrén az utca kövén, kiállításmegnyitón, vihar előtt templomkertben, a régi és az új Lumenben és megannyi más helyen zenélni, viszont amellett, hogy külföldi fesztiválok rendszeres vendégei, itthon még volt bennem némi félsz, hogy nem lesz-e túl nagy a Magyar Zene Háza színpada egy ennyire intim, közepes túlzással szülőszobára hangolt produkciónak. A becsengetés után ez az aggodalmam nem múlt el, de a félházat kezdés előtt csaknem teltté varázsolták a nézőtértöltő manók, és úgy csaptak bele a srácok a Healer sámánian építkező taktusaiba, hogy már Kiss Tibi és a telefonfényerő állíthatóságáról mit sem sejtő hölgyek is megtalálták helyeiket.

Ezután néhány közös számra a portugál gitáros, Tó Trips is csatlakozott a gyülekezethez, majd három önálló gitárfutamot is celebrált szólóban, melyek közül az elmondása szerint mások számára érthetetlen, jelentéktelen apróságokról írt dallamdiadalívre Mélyföldi Mágusaink a személyes kedvencemmel, a Your Whip című monumentális, mégis belülről törékeny tétellel válaszoltak. Aztán ami innentől fogva történt, azért kell néha otthon lekapcsolni a villanyt és elmenni koncertre.

A Terra megvillantotta az arzenál összes létező pengéjét, melyre a portugál olyan filleket és extra témákat ragasztott, hogy aki még nálam is többször hallotta a zenekart, annak is 10 hónappal korábban eljött a karácsony. Velem például az ír kocsmadal-vonal nem csinál semmit, The Pogues ide vagy oda, de a mellettem ülő házaspár majdnem kiesett a székből örömében, viszont az erre felfűzött örök klasszikus Land of Porkot azóta pörgeti a fejembe telepített wurlitzer, illetve debütált egy friss szerzemény is, a Shade to Hide, melynél minden evilági javamat kockára tenném afelől, hogy a zseniális énektéma köré szerveződött. Mégis az egész este csúcspontja a számot lezáró improvizáció volt, melyben Krisztián és Tó olyat varázsoltak a hangszereiken, hogy azt tanulni nagyon nem lehet.

A maximálisan megérdemelt visszatapsok után még egy régi koncertindító, az I Heard the News adta rá a kabátot erre a fülkápráztató estére, én pedig behúztam egy rovátkát a legjobb döntéseim mellé, de valószínűleg voltunk ezzel így egy páran a liget fái közt barangolva.

szöveg: Ilkei Gábor
fotók: Magyar Zene Háza / Hajdu János