Puha, éteri sivatag. Imarhan: Essam (lemezkritika)

A sivatagi blues találkozása szintikkel, de nem a rossz emlékű világzenék módjára, hanem úgy, hogy ebből új minőség születik. Ez a kritika először a Recorder magazin 131. számában jelent meg.

Nyugodtan mondhatja magát művelt zeneértőnek, aki a tuareg gitárzenéből, avagy sivatagi bluesból a Tinariwent és Mdou Moctart ismeri; ami rajtuk túl van, inkább a specialista érdeklődők terepének számít. Az Imarhan korábbi lemezei is jók voltak, de nem nélkülözhetetlenek.

Az Essam viszont megérdemelné, hogy szélesebb körhöz jusson el. Az alap ugyanaz: a jellegzetes ritmusok, a körbe-körbejáró gitárok, a felelgető ének. Maxime Kosinetz producer és Emile Papandreou szintis azonban finoman kiegészíti mindezt. A „szintikkel tesszük emészthetővé az egzotikus zenét” szörnyűségtől a legmesszebb járunk: visszafogott búgás-zengés terül a zenekar alá, itt-ott effekteket, gépi dobokat, basszusokat hallunk. Mindez megőrzi a sivatagi blues erejét arra, hogy megidézzen egy konkrét helyet, világot – de közben elemeli, éterivé is teszi.

Az eredmény hipnotikus. Olykor szinte ambient, máskor puha, melegen megszólaló, fel-felszárnyaló rockzene. Persze ehhez a szintik mellett nagyon kell a csúcsformában lévő zenekar is.

Előadó: Imarhan

Cím: Essam

Kiadó: City Slang

Megjelenés: 2026. január 16.

Műfaj: sivatagi blues

Kulcsdal: Azaman Amoutay

8,5/10

Rónai András