
A MADMIKE az újhullámos poszt-punk zenéket vegyíti a játékosabb alternatív rockkal ötödik lemezén, amelynek szövegei részben a mclusky erősebb hangvételű humorából inspirálódtak.
„Self-titled? V. lemez? Kit érdekel. A MADMIKE megy tovább a megkezdett úton: a „mad” szóban ezúttal lejjebb csavartuk az őrültségmérőt, és egyenesen a düh felé fordultunk. Az új lemez nagyító alá teszi mindazt, ami körülvesz minket: a bizonytalanságból fakadó tétlenséget és a beleragadást. Zeneileg a punk nyers erejét eresztettük össze az alternatív rock játékosságával” – mesélték a srácok, akik az új dalokkal Iklódi Tomi (dobokról gitárra való) újbóli beszállásával kezdtek el komolyabban foglalkozni.
„Ennél az anyagnál már sokkal több kezdemény landolt a kukában – olyan ötletek is, amelyek korábban szűrő nélkül felkerültek volna. Az egész felvétel a próbatermünkben készült Ádám (ének, gitár) vezetésével. A folyamatot mindenféle kísérletezéssel felborítottuk, van olyan dal, ahol Máté dobtémáit a rögzítés napján írtuk meg teljesre. A lemezen megbújó apró gegeket leszámítva, most először lehet hallani Miki (basszusgitár) hangját is a Tanz intrójában, csak erősen kell fülelni hozzá. Az albumot március 7-én a Három Hollóban mutatjuk be a Bufo Alvarius és az ott premierező Macskapogó társaságában.” Facebook-esemény.
A srácok részletesen is meséltek a dalokról:
Tátott száj
Ádám: Egy delay pedálból szedtem ki egy oktávpedál hangot, és a Merre fordul felvételei alatt hirtelen Jack White-nak képzeltem magam.
Tomi: Ez volt az első trekk, amit le kellett szednem az (újra)beszálláskor, és emlékszem, jó nehéz volt kiszámolni az intrót (Ádám örömére). A végén nagyon büszke vagyok a csehszlovák Tesla fuzz-zal megspékelt, Tátrai Tibuszt idéző gitárszólómra.
Máté: Ohm.. BA-BAM! Ha valamelyik számnál verőt fogok törni, az ez lesz!
Lottó
Ádám: 2018, nyár, redőnyön átszűrődő fény, és a para: mi lesz, ha életem első lottóját véletlenül megnyerem?!
Miki: Itt még nem is sejtették a Marina Part lakói, hogy mekkora slágerre keltek fel vasárnap reggel.
Máté: Én is mindig elképzelem, hogy a lottón nyerek..
Balaton
Ádám: 12 évesen jutottam le először a Balatonra, gondolom ezért is született ez a dal.
Miki: A nyaram kaotikusságából kiindulva én megspékeltem a forgatást egy Bp-Balaton-Bp vonatozással aznap. Szerintem a vonaton melegebb volt, mint egész nap a parton, de sínek legalább a helyén maradtak!
Máté: Nosztalgikus vibe-ok a magyar tenger környezetéről, legjobb klipforgatós hétvége 2025-ből!
Tanz
Ádám: Ez azért elég hiphopbeat lett a végére, a szöveg természetesen az élet-halál táncára utal egy elképzelt baleset után (bocs a spoilerért).
Máté: Stúdiófelvétel közben lett megfejtve a dob, de izgi lett, úgy gondolom!
Ússz Tovább
Ádám: A dalszöveg talán itt a legdurvább úgy, hogy metaforikusan beszélek mások traumáiról. Egyúttal a témafeszegetésen túl átment határfeszegetésbe is, mert ha nem megyek el Csongor Bálinthoz énekre, akkor ebben a dalban tutira nem lett volna scream.
Miki: Ez a dal egy 2017-es szörfrockdemóból született meg. Az a projektem végül sose készült el teljesen, de a 3 témából ez lett a második MADMIKE-átirat. Akkor még nem tudtuk, mi az a Turnstile Summer, de a dal végén kiderül!
Máté: Ádi kiabálása nagyon felemelte és szerintem top 3-ban van a setlisten!
Adj 1 csokot
Ádám: Kevés ember tud igazán felbosszantani, de volt egy személy, akinek pár alkalommal sikerült. Lett is belőle egy bosszúdal – ami idővel betalált.
Tomi: Végül ez lett a kedvenc dalom a lemezen, pláne, mire sikerült végre rendesen el is játszani. A mondanivaló meg aztán pláne közel áll hozzám.
Lehunyom a szemem
Ádám: Máté nem emlékszik rá, de anno ő javasolta az eredeti „táj” helyett a „sár” szót az intróban, ami gyönyörű ellentétpárat képzett a „beton”-nal. Az elejét a villamoson rögzítettem egy gyönyörű tavaszi napon a Lehel utcánál.
Miki: Sokáig azt hittem, hogy az elején szabolcsiság van szabolcsi sár helyett. :c
Tomi: Szabolcsiként sem tudok erre a dalra rosszat mondani.
Lima
Ádám: Amikor megszületett a dal, nem tudtam eldönteni, hogy lehet-e magyarul természetvédelmi dolgokat úgy megírni, hogy ne feszengj. Végül úgy voltam vele, hogyha a King Gizzard erre albumokat húzott fel, akkor égessünk mi is benzint, hogy eléghessünk.
Miki: Sokat variáltuk, hogy mi legyen a dal tempója az elején. Számok helyett a legjobb mérce az lehet, mint amikor Kayce Dutton vágtázik a Yellowstone Ranchen.
Tomi: Eredetileg ehhez a dalhoz hoztam egy óriási művészi intrót, teljesen elhittem, hogy én most érkeztem a U2-ból – aztán végül Ádám egy gombnyomással törölte, mert kiderült, hogy a legtöbb hang hamis volt. Amúgy nem tudom, minek kellett dalt írni a globális felmelegedésről, múltkor is esett a hó.
Máté: Kezdetben nem igazán szerettem és eljátszani sem tudtam, ma már az egyik favorit a lemezről!
Igazság Hercege
Ádám: Kidobóemberek és az a fránya igazságérzeted. Egyszer talán te is felülkerekedhetsz az érzéseiden, ha elhagyod az intellektuális hozzáállásod.
Miki: Az Altered State elfeledett mostohatestvére.
Tomi: Ezek ilyen cigizgetős vájbok, kedvenc albumzárás, és tényleg utolsó dalként játszottam fel. A felvételek alkalmával találtuk ki Ádámmal a gitárrészeket, aztán hála a Jagmaster tremolókarjának, indult is, ami a csövön kifért.
Máté: Ezt még meg kell tanulnom…
MADMIKE a Facebookon. Instagramon.
Fotó: Silvia Gaggini.
A Premier rovat cikkeinek megjelenését az NKA Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.


