Timothée Chalamet elpingpongozza magát az Oscar-díjig. Ez a kritika először a Recorder magazin 131. számában jelent meg.
Bár a Csiszolatlan gyémánt és a Jólét sikere után a Safdie testvérek különváltak, új filmjeikhez mégis mindketten a sport világában keresték az inspirációt. Míg Benny Safdie Zúzógépe tudatosan távolodik a már bevett stílusuktól, Josh Safdie Marty Supreme-je inkább egy ismételt kísérlet az életműprojektben annak specifikus kisembertípusnak a megrajzolására, aki rögeszmésen megy előre, mindenkit átver és minden akadályon átgázol, hogy elérje, amit a fejébe vett. Folyton ugyanazt a filmet rendezni és ugyanazt az álmot kergetni hasonló megszállottságra utal; és ahogy Paul Schrader is az egzisztenciális válságban vergődő férfialakok variációit vizsgálja újra filmjeiben, úgy a Safdie-k esetében is filmről-filmre egyre közelebb kerülhetünk a monomániás törtetők megfejtéséhez. Ennek legújabb állomása a Marty Supreme.
A kamaszbajszú, szemüveges, kissé szedett-vedett, de nagydumás Marty (Timothée Chalamet) hiszi, hogy nagy dolgokra hivatott. A számítását az ötvenes évek New York-jában még fiatalnak számító sportban, a pingpongban találja meg, megingathatatlan magabiztossággal készül megnyerni a tokiói világbajnokságot. A kiutazás körülményei azonban egyre bonyolódnak, a pingpongedzések helyét pedig lassan átveszi egy túlfűtött, feszített tempójú hajsza a logisztikai akadályok legyőzése érdekében. A klasszikus sportfilmes elvárások kifordítása a Marty Supreme igazán nagy bravúrja, a két és fél órás játékidő pedig Marty-val együtt szalad el, aki egyre feszültebb oda-vissza ugrálásával kvázi felveszi róla elnevezett pingponglabda mozgását.
Legfeljebb szomszédja és eseti szeretője, Rachel (Odessa A’zion) képes energiáiban és opportunizmusában felérni hozzá, azonban rajta kívül is kivételesen élénk karakterek keringenek Marty körül. Ott van a figyeleméhségből nyomasztó anya (Fran Drescher), a koncentrációs tábort megjárt magyar pingpongbajnok (Röhrig Géza), a taxisofőrbe oltott cinkostárs (Tyler, the Creator), a kutyaszerető gengszter (Abel Ferrara), a visszavonult színésznő (a szintén visszavonult Gwyneth Paltrow), és vállalkozó vámpírcápa (Kevin O'Leary) is, de meg armadillók és piramisok is feltűnnek.
Végső soron attól lesz minden tekintetben ütős film, hogy ehhez Chalamet olyan magas fordulatszámon pörög, hogy még gombfocizni nézni is jó lenne, és egyértelmű, hogy legalább annyit gyakorolt pingpongozni, mint a Magyar menyegzőben a snájdig magyar fiúk a kalotaszegi legényest. Egyszerre könnyű és nehéz nem szeretni ebben karizmatikus, kissé istenkomplexusos szerepben, ahogyan nehéz nem párhuzamot vonni Marty és a generációja legnagyobb színészének címére nyíltan aspiráló Chalamet eddigi pályája közt.
A Marty Supreme addig hajszolja ezt a napról napra élő, elköteleződés és felelősség-fóbiás figurát, ameddig az önmaga paródiájává nem válik: a pörgés aligha identitás, és aki nem tud megállni, az sosem juthat el a célig. Bár ambíciójuk ragadós, nyitott kérdés, hogy ezek a férfiak képesek lesznek-e valaha feladni a trükközős törtetést, az igazsághoz pedig valószínűleg csak a következő Josh Safdie-filmmel kerülhetünk majd közelebb.
9/10
Bertók Flóra
A Marty Supreme című filmet már vetítik a magyar mozik.
