A$AP Rocky a 2010-es évek elején megtestesítette a korszellemet. Most hosszú kihagyás után visszatért, hogy bizonyítsa: nemcsak divatikon és Rihanna pasija, hanem rapper is. Ez az írás először a Recorder magazin 131. számában jelent meg.
Hárommillió dollár egy YouTube-videóért
„I put New York on the map” – mondta A$AP Rocky a 2018-as A$AP Foreverben, ami nyilvánvalóan ordas túlzás, mondhatni hazugság; de az is igaz, hogy amikor 2011-ben betört a zenei életbe, akkor éppen nem a legjobb idők jártak az egykor a hiphop egyik központjának számító New Yorkra. Az viszont már csak egy kicsi túlzás, hogy sok minden, ami ma természetesnek számít a hiphopban vagy általában a popzenében, az akkoriban és legalább részben vele kezdődött.
Amikor a Purple Swag videója berobbant a YouTube-on, akkor a kiadók elkezdtek komolyan harcolni az ekkor 22 éves csávóért, és végül 3 millió dolláros előleggel szerződtették le. Ez akkoriban egészen elképesztő dolognak számított: én konkrétan azt gondoltam, hogy mindenki megbolondult, hogy egy darab YouTube-sláger alapján egyáltalán felmerül egy ilyen összeg, nemhogy ki is fizetik.
Persze ma, amikor félperces, a TikTok-algoritmus által favorizált számrészletekkel születnek online sztárok, kifejezetten visszafogottnak tűnik az akkori hisztéria, hiszen a Purple Swag nem egy magában álló dolog volt: ezzel a számmal A$AP Rocky lett az interneten akkorra már évek óta hódító cloud rap első igazán karizmatikus, a nagyközönségnek is eladható arca. A pszichedelikus, belassult és szétkent, a houstoni chopped and screwed stílusból, ambientből, lo-fiből merítő cloud rap volt az egyik első, az interneten – a Soundcloudon, mixtape-platformokon és blogokon – kialakult műfaj, ami aztán áttört. Nagyjából ugyanakkor, amikor a szintén internetes fenoménként indult Odd Future is vérfrissítést hozott a megfáradt hiphopba. Ez tehát az a kor, amikor a ma már természetesnek, sőt, sztenderdnek tűnő folyamat (növekedés a neten –áttörés a mainstreambe) még újdonságnak számított.
Harlemi kurátor houstoni zenével
A$AP Rocky abból a szempontból a popzene egy erős vonalának folytatója, hogy sztárságának nem elsősorban a slágerek a hordozói, hanem a figurája. Sőt, valójában a szó leginkább mainstream értelmében nem is nagyon vannak slágerei: a Billboard top 10-be egyedül a Fuckin' Problems jutott be 2012-ben – feat. Drake, 2 Chainz és Kendrick Lamar, szóval más idők voltak azok. Mégis, Rocky folyamatosan szem előtt van: a bulvárhírekben, a kifutókon, a filmvásznon; videói igazi események; nagy márkák arca a Guccitól a Calvin Kleinig; a Ray-Ban kreatív igazgatója satöbbi. És persze aligha kell mondani, hogy Rihanna párja, három gyerek apja. Perei is komoly visszhangot váltanak ki: 2019-ben egy hónapot ült Svédországban utcai verekedés miatt; 2023-ban azért járt bíróságra, mert egykori barátja, A$AP Relli azzal vádolta, hogy rálőtt – ebben az ügyben felmentették.
A$AP Rocky figuráját leginkább kurátornak szokás nevezni: nem az a lényeg, hogy ő milyen, hanem hogy milyen az ízlése. Nem annyira önkifejez, mint inkább tetszetős vibe-okat gyűjt – ez kritikaként, sőt vádként a kezdetek óta kíséri őt, de a mából visszanézve inkább tűnik úgy, mint egy nagyon jellemző hozzáállás egyik legfőbb korai képviselője. Abban pedig nem szokott vita lenni, hogy egy-két melléfogást leszámítva kitűnő az ízlése.
Persze voltak, akik kezdetben azon hisztiztek, hogy a harlemi gyerek, aki polgári nevét – Rakim – a hiphop aranykorának egyik vezéralakjáról kapta, houstoni eredetű zenékre rappel. De itt is mondhatjuk, hogy A$AP Rocky az egyik első igazi megtestesítője annak, ahogy az internet korában a földrajzi korlátok feloldódnak; pontosabban annak, hogy a lokális műfajok (és a chopped and screwed annyira az volt, hogy nemcsak egy városhoz, hanem annak egy konkrét lakójához kötődik: a 2000-ben elhunyt DJ Screw-hoz) globálissá válnak, majd újabb helyi mutációkat inspirálnak.
A klasszikus trió
A kurátori vízió nem egy-egy dalban, hanem inkább lemezeken – és még inkább az azokhoz kapcsolódó minden egyébben, kiemelten a klipekben – valósul meg. Ezen a téren Rocky sikeresebb is: négy hivatalos albumából csak a harmadik nem jutott a Billboard albumlista első helyére, és a Testing is elérte azért a negyedik helyet.
A kezdeti időszakot a 2011-es, mára klasszikusnak mondható Live. Love. A$AP mixtape foglalja össze, ami főként a cloud rap igézetében készült, és kitűnően hozza össze annak szétkent, nyomott hangulatát A$AP Rocky minden erőlködés nélküli karizmájával, magabiztos flow-jával. Az első „hivatalos” album, a sok tologatás után 2013-ban megjelent Long.Live.A$AP is nagyjából ezt folytatja, de ezen van a bulis Fuckin' Problems; a Skrillexszel és Birdy Nam Nammel készült, szirénázós-dubstepes Wild For The Night; a visszatekintve még érdekesebb generációs posse cut 1 Train, rajta Kendrick Lamar, Joey Bada$$, Yelawolf, Danny Brown, Action Bronson és Big K.R.I.T. De hiába major kiadó, olyan kifejezetten anti-rádióbarát darabok is rákerültek, mint a nyomott soulmintára épülő Suddenly, ami alig használ dobokat, vagy a horrorisztikus Jodye. Rocky karizmáján túlmutató rapperi képességei – az, hogy ugyanolyan biztosan mozog a besztondult ritmusban, mint a pörgésben – is látványosak.
A 2015-ös AT.LONG.LAST.A$AP bizonyos szempontból A$AP Rocky legizgalmasabb lemeze. Ez az utolsó, amin vele dolgozott mentora, barátja, az A$AP Mob alapítója, illetve általában a kor hiphopjának egy meghatározó figurája, A$AP Yams, aki a megjelenés előtt elhunyt. Rajta kívül Rocky, Danger Mouse és Juicy J voltak az executive producerek. A lemez a korábban meghatározó szex – drogok – divatmárkák témáktól személyesebb szövegek felé lép el, és nem ez az egyetlen bátor húzás rajta. Például öt számban is szerepel Joe Fox gitáros, aki Londonban volt hajléktalan utcai zenész, amikor Rocky egy hajnalon felfedezte őt. (Fox aztán nem tudott élni a lehetőséggel, amit ez az együttműködés jelenthetett volna.)
Újat akart húzni - korabeli kritikánk az AT.LONG.LAST.A$AP lemezről
Ezen a lemezen aztán már tényleg minden van: koncentrált dalok és teljes szétcsúszások, szirénázós-minimalista trap, gospel és soul. Egy számban felbukkan Mark Ronson és Rod Stewart (!), egy másikban az ekkor már rég halott Pimp C (UGK), és úgy általában olyan erős hangokat enged maga mellé Rocky, mint Future, Juicy J és Lil Wayne. Ezzel együtt el tudja érni, hogy egy egységes ívű, végső soron mégis róla szóló album legyen az eredmény.
Félresikerült ötletelés és visszatérés
A 2018-as Testing már címével is jelzi, hogy ez a leginkább „kísérletező” album, de mondjuk inkább úgy, hogy a végletekig viszi az „ez jó ötletnek tűnik, próbáljuk ki” hozzáállást – kár, hogy a legtöbb szám megmarad pont ezen a szinten: jó vagy közepes vagy rossz ötletnek. Például Distorted Records – ez az első szám címe, és ez a lényege, hogy: torz! Nagyjából a Praise The Lordot érdemes kiemelni, amiben Skepta vendégszerepel, és a szöveg szemtelenségére rátesz egy nagy lapáttal, hogy a beat a GarageBandhez vásárolható „world music” csomagban található pánsíp köré épül. (A megjelenésekor nem került a top 10-be, de mára a Spotify-on A$AP Rocky legnépszerűbb száma, több mint 1,6 milliárd lejátszással.) Valamint a Fukk Sleepet, ami a cloud rapet kemény trap dobokkal és morgó basszusokkal társítja, és FKA Twigs egyszerre fájdalmas és éteri énekével – az egyik leghipnotikusabb darab az életműben.
Aztán eltelt majdnem nyolc év. Divatvilág, filmszerepek, börtön, Covid, perek, szivárgások (amiket Rocky valamiért különösen a szívére vesz), továbbá a Wednesday második évadát forgató Tim Burtonre is várni kellett, akiben Rocky a számára meghatározó német expresszionista film (!) mai folytatóját látja. Ő készítette a borítót Rocky különböző alteregóival, valamint ő rendezte a Whiskey klipjét. Ez a nyolc év olyan rettenetesen hosszú idő, főleg a mai hiphopban, hogy a kritikusok versenyt rendeztek, ki tudja ezt legjobban érzékeltetni; a nyertes a Paste magazin szerzője: „amikor A$AP Rocky utoljára lemezt adott ki, Kanye West még nem volt náci.”
A Don’t Be Dumb valahová az AT.LONG.LAST.A$AP és a Testing közé helyezhető. Az első fele a korábbi zenék folytatása, mai eszközökkel (például rage-es keménykedésekkel), több erős számmal, illetve olyanokkal, amik garantálják, hogy sok szó essen róluk (például a Drake-nek visszaszóló Stole Ya Flow). Ezek közé ékelődik a megállapodott szerelem dala, a Stay Here 4 Life, valamint a Playa, ami a címbeli fogalmat próbálja újradefiniálni: gondoskodsz a gyerekeidről, kitartasz a csajod mellett satöbbi. Számomra rokonszenves törekvés, de nem tudom, mennyire rezonál a mai fiatalokkal.
A lemez második fele mindenfélével kísérletezik. Hol sikeresen: ilyen például a jazzes-hangjátékos Robbery Doechiivel; a nyolcbites-veretős, olykor meg pszichedéliába váltó Air Force (Black DeMarco), aminek a címe tényleg Mac DeMarcóra utal – hol meg, khm, érdekesen: ilyen például a Don’t Be Dumb / Trip Baby második részének szétcsúszott kattogás-puttyogása. De ide is jutottak olyan számok, amiknek már a végére elfelejted, mit is hallottál (például a felvezető single Punk Rocky, ami nem is az). A lemez (bizonyos változatainak) vége, a The End a világ állapotáról szól, amiről – érettség ide vagy oda – nem pont A$AP Rocky véleményét akarjuk hallani, de az előbb egy gyerek, majd Jessica Pratt folkénekesnő szájába adott, ragadós „This is the way the world ends” sokáig az emberrel marad.
Kicsit talán túl sokat bizonygatja, hogy mennyire releváns még – ez tipikusan az a dolog, ami ha igaz, akkor nem kell bizonygatni –, és az is biztos, hogy már nincs annyira egy hullámhosszon a Zeitgeisttel, mint egykor. Ugyanakkor a Don’t Be Dumb tartalmaz annyi erős pillanatot, minimum figyelemre méltó ötletet, hogy azt mindenképpen eléri, hogy A$AP Rockyt továbbra is / újra számon tartsuk rapperként is.
Rónai András
