
A tükör arról a pillanatról szól, amikor az ember kénytelen végre szembenézni önmagával.
Jolis Carmen énekes-dalszerző a Kőbányai Zenei Stúdióban végzett, jelenleg a Póka Egon Művészeti Akadémia hallgatója. Több formációval koncertezett már vokalistaként és énekesként, két dalával pedig egy országos televízió műsorában is a döntőig jutott.
„2025 fontos mérföldkő volt számomra. Előtte leginkább a társas kapcsolataimból merítettem ihletet, de tavaly elkezdtem a saját magammal való kapcsolatomról írni, és amint kinyitottam ezt az ajtót, csakúgy zúdult ki rajta a feldolgozandó „anyag”. Ez dalszerzés szempontjából is egy nagyon fontos és terápiás folyamat” – mondja Carmen, aki ennek hatására elkezdett dolgozni egy konceptlemezen, aminek a tükör az első trackje (egyébként ez is született meg először a dalok közül).
„Ebben az új zenei fejezetben azt tervezem, hogy képletesen teljesen meztelenre vetkőzöm. Ennek az új korszaknak az első dala a tükör. Megpróbáltam megragadni azt az érzést, amikor a tükör előtt állsz és úgy érzed, mintha egy idegen nézne vissza rád. De valahol mélyről felbukkan egy pillanatnyi önreflexió, és beléd hasít ez a gondolat: „Mikor lettem én ez az ember?” Van benne egyfajta üresség, düh, szomorúság és egy nehezen leírható pánik. Visszagondolsz az ártatlan, boldog kisgyerekre, aki egykor voltál, és úgy érzed, nagyon csalódott lenne, ha most látna” – meséli Carmen.
A dal szövegét és klipjét az énekesnő jegyzi, a zenét Pink Edvárd szerezte. A vintage zongorahang és a hatalmas dinamikai különbségek a refrénben azt a hatalmas kontrasztot hivatottak jelképezni, ami múlt és a jelen között feszül.
A Premier rovat cikkeinek megjelenését az NKA Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.


