„Pipacsok közt heverészve dúdolgattam volna” – Cz.K. Sebő és Sallai Laci kedvenc 2025-ös zenéi

2026.02.12. 09:18, soostamas

Álmodozós elektronika, napsütéses feel-good trip, csodás Jarvis Cocker-refrének, és halk, dörmögő énekek nyugalmas, vasárnapi órákhoz a Platon Karataevben együtt játszó Cz.K. Sebő és Sallai Laci kedvencei között.

Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. Ezúttal Cz.K. Sebőt és Sallai Lacit, akik a Platon Karataev eddigi legbátrabb és legjobb lemezét készítették el tavaly a Napkötözővel, amit a VHK-val közös koncerten mutattak be a Budapest Parkban (Sebő édesapja, Czakó Sándor a Vágtázó Halottkémek alapító-gitárosa volt, így velük páros interjút is készítettünk ebből az alkalomból).

Sebő a puha, szépséges elektronikát játszó szólóprojektjével, a capsule boy-jal is kihozott egy szavak nélküli halandzsalemezt (Not everything means something), Laci pedig a Felső Tízezerrel ünnepelt tízéves jubileumot, zenés-verses esten dolgozta fel a Nyugat folyóirat három évtizedét (A Nyugat titkos története), és 8 év után új lemezzel tért vissza power-pop/pop-punkos zenekara, a The Somersault Boy (Dogs In The Wild). Az ő kedvenc albumait a Galaxisok és a Felső Tízezer közös listáján már olvashattátok; ide a legtöbbet pörgetett '25-ös dalait gyűjtötte össze.

A Platon április 30-án adja tízéves nagykoncertjét a Budapest Parkban, Vecsei H. Miklós rendezésében.

Fotó: Mudrák Balázs.

CZ.K. SEBŐ
(Platon Karataev, capsule boy)

Sam Akpro: Evenfall

Talán nem ez a kedvenc lemezem ebből az évből, de a leginspirálóbb számomra, illetve ez váltotta ki a legnagyobb megdöbbenést első hallgatásra. Iszonyú izgalmasan vegyít stílusokat, én magam nem tudnám behatárolni, hogy mi ez. Jazzes, poszt-rockos, hip-hopos, sötét egyveleg, amit szkeptikusan fogadtam volna, ha tudom előre, mégis baromi jól működik.

Kedvenc dalom a lemezről: Chicago Town.

John Maus: Later Than You Think

Tipikusan olyan dalok ezek, amiket elnyomatnának velem egy buliban a barátaim, ha beraknám őket. Én ezt a 2025-ös lemezt hallgattam a legtöbbet az évben. Alapvetően odavagyok az álomszerű dalokért és hangulatvilágért. John Mausnak korábban is berántott néhány dala, de ez az első teljes anyaga, amit lemezként szeretek. Ha darabjaira bontanám a dalokat, a nagy részükben teljesen indokolatlan, helyenként idegesítő elemeket tudnék kiemelni, de kontextusban valamiért nagyon tetszik. Interjú.

Kedvenc dalom a lemezről: Theotokos.

Baba Stiltz, Okay Kaya: Blurb

Általában túl gejlnek tartom azokat a számokat, amikben párhuzamosan énekel egy női és egy férfi hang. Nem tudom, hogy a dalok minősége, vagy a két előadó hangszíne miatt tetszik mégis ez a lemez. Baba Stiltz munkásságát a 2023-as Paid Testimony című album óta szeretem. Jellemző rá ez a nagyon visszafogott dalszerzés, halk, dörmögő énekek, mintha csak öt perce kelt volna ki az ágyból. Ajánlom a lemezt nyugalmas, vasárnapi órákhoz.

Kedvenc dalom a lemezről: Boys In The Girls Room.

Westerman: A Jackal’s Wedding

Dreamy elektronikus megoldásoktól klasszikus singer-songwriter dalokig mindenféle elem megtalálható ezen a lemezen. Néhány dal kirántott az introspektív utazásból, ennek ellenére nagyon megszerettem ezt a lemezt.

Kedvenc dalom a lemezről: Adriatic.

Dope Lemon: Golden Wolf

Az egyetlen külföldi előadó, akitől merchet vettem, az a Dope Lemon. Nagyon vártam ezt a lemezt és első hallgatásra kicsit csalódás volt, dehát sokszor így van ez a dolgokkal, amiket nagyon vár az ember. Angus Stone-nak jobban szeretem a sötétebb, szomorkásabb dalait, amiből talán kevesebb van ezen a lemezen, mint a korábbiakon, de így is szeretem hallgatni. Inkább ilyen napsütéses feel good album lett ez, amire azért az ő alkotói útjából lehetett is következtetni.

Kedvenc dalom a lemezről a közel nyolc perces trip: Dust Of A Thousand Stars.

Foxwarren, Andy Shauf, Darryl Kissick: 2

Nem értem, miért van a zenekar neve mellett feltüntetve az együttes két tagjának a neve is, mindenesetre a második lemezük is nagyszerű lett. Az elsőt gyakorlatilag rongyosra hallgattam korábban. Nagyon okos daloknak tartom ezeket, többet nem tudok mondani, csak azt, hogy tetszett!

Szerettem még tavaly:

Pino Palladino, Blake Mills: That Wasn’t A Dream
Jadu Heart: POST HEAVEN
Máhé: Skins EP
Martins Bakerhouse: SUNDER

„KÉT ÚT A BELSŐ ROBBANÁS FELÉ” – INTERJÚNK SEBŐVEL ÉS CZAKÓ SÁNDORRAL

Fotó: Mudrák Balázs.

SALLAI LACI
(Felső Tízezer, Galaxisok, Platon Karataev, The Somersault Boy, Captain Average)

mclusky – people person

„A lot of people like to be wise after the event” – mióta megjelent ez a dal, teljesen random pillanatokban jut eszembe ez a sor. Visszatért Andrew Falkous triója húsz év után, és bár időközben a Future Of The Left létezése pótolta valamelyest az űrt, de azért jó, hogy van újra mclusky. Ennek a klipnek pedig egy igazságos világban az összes VMA-díjat meg kellett volna nyernie.

Pulp – Background Noise

A Pulp visszatérése sokkal jobban sikerült, mint a britpop zenekarok többségéé, bár nem állítom, hogy többet fogom hallgatni, mint a Different Classt vagy a This Is Hardcore-t, de azért elő fogom venni időnként. A Background Noise-t biztosan, nekem ez volt az album csúcspontja, imádom Jarvis Cocker komikusan dramatikus, giccsbe hajló nagyívű refrénjeit, amiket talán a We Love Life-on tökéletesített igazán, ez pedig méltó folytatása ennek a hagyománynak.

Bonnie „Prince” Billy – Turned To Dust (Rolling On)

Bonnie „Prince” Billy fogta Nashville legjobb kísérőzenekarát (ezt nem én mondom, hanem a sajtóanyag), és velük készítette el legújabb lemezét. Van néhány csodálatos szám rajta, a London May is nagyon jó például, a Turned To Dustnak viszont olyan refrénje van, hogy nem csodálkoznék rajta, ha néhány év múlva egy film szívszorító utolsó jelenete alatt sírhatnánk rá.

Dean Wareham – You Were The Ones I Had To Betray

Az egykori Galaxie 500-frontember Dean Wareham új lemezén nem történik sok minden, csak írt 10 nagyszerűen működő, pszichedelikus popdalt. A You Were The Ones I Had To Betray nagyszerű nyitás, pipacsok közt heverészve dúdolgattam volna a nyáron szalmaszállal a számban, ha tudnám, hogy hol vannak pipacsok Magyarországon.

Stereolab – Melodie Is a Wound

Sokáig nem tudtam mit kezdeni a Stereolab lemezeivel, aztán pár éve ez átkattant, és az új lemezt mérsékelt reményekkel, de vártam. Szerencsére tök jó lett, a Melodie is a Wound volt a kedvencem róla. Lemezkritika.