Danny Brown egy merész, elektronikus irányokba nyitó, mégis slágerérzékeny lemezzel bizonyítja, hogy a kísérletező kedv és a komplex hiphop továbbra is természetes közege. Ez a kritika először a Recorder magazin 130. számában jelent meg.
Úgy tűnik, Danny Brown túl van a nehéz éveken. Karrierjének utolsó időszakát a függőségek határozták meg, és bár ez teljesítményét nem befolyásolta, szólólemezei már nem tudták megidézni főművei (XXX, Atrocity Exhibition) bátorságát és nagyságát. A tavaly novemberben megjelent Stardust viszont egyértelműen ambiciózusabb mű: hanyagolja a uknowhatimsayin¿ és a Quaranta klasszikusabb hiphopforrásait, és többet kísérletezik elektronikus szubzsánerekkel.
Van ebben a közel ötven percben minden a poszthyperpoptól a glitchen át egészen a house-ig és a drum and bassig. Amiben mindenképp újat mutat a Stardust, azok a fülbemászó dallamok: rengeteg szám kifejezetten slágeres beütésű, keresi azokat a könnyed effekteket és megoldásokat, amelyeknek köszönhetően nem felejtjük el őket egyhamar.
A végeredmény javára írandó az is, hogy ez többnyire úgy sikerül, hogy az album nem csúszik át egyszerű popzenébe, megtartja a komplexitását. Ez annak a közel egy tucat producernek is köszönhető, akikkel Brown együtt dolgozott, így a Stardust nemcsak zeneileg lenyűgöző, hanem tervezői szemmel is rendkívül izgalmas – nemcsak a rapre érdemes figyelni.
Előadó: Danny Brown
Cím: Stardust
Kiadó: Warp
Megjelenés: 2025. november 7.
Műfaj: elektronikus, hiphop
Kulcsdal: The End
8,5/10
Velkei Zoltán
