„Szerethető, táncolható” – A boebeck és a kisbetűs ünnepnapok kedvenc 2025-ös zenéi

2026.01.31. 10:23, soostamas

Monumentális refrének, pimasz King Gizzard, kicsit magyar deutschepop, és Cseh Tamást idéző fiatal alter is akad a boebeck és a kisbetűs ünnepnapok kedvencei között.

Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. Ezúttal a boebecket, akik tavaly nyitottak nagy kedvenceiknek, az osztrák Bilderbuchnak és a cseh I Love You Hunny Bunny-nak, eljutottak Rigába és Krakkóba, és kihoztak négy remek kislemezt, amik már az idén érkező nagynak, az első közösen írt albumuknak az előfutárai. Illetve a kisbetűs ünnepnapokat, akik Az izéből az izé lemezükkel kinőtték a magyar alter skatulyát: „Sok jó magyar zene van, aminek lehet örülni, de a kisbetűs ünnepnapok második albuma még ezen túl is kifejezetten lelkesítő: olyan markáns hangot találtak meg, olyan egyszerre vonzó és okos zenét játszanak, plusz olyan fiatalok, hogy muszáj drukkolni nekik” – írtuk róla.

BOEBECK

I Love You Honey Bunny – Don't Look When I'm Changing (Bó)

Olyan sok kaland van a zenekarunk életében, amiben a cseh I Love You Honey Bunny szerepel, hogy az új albumuk nehezen maradhatna le bármilyen évvégi listánkról – rengeteget hallgattam, mert szeretek nosztalgiázni, ráadásul van rajta pár dal, ami végérvényesen beleragadt a tudatalattimba. Az egyik ilyen a Who We Are, aminek a szövege – leginkább a fiúk aktivizmusa okán – politikai indíttatású, de valójában általános, mindannyiunk számára releváns egzisztenciális kérdésekre épül. Amit mind szeretünk és kiemelünk az I Love You Honey Bunny-ban, az a dalok „megkonstruáltsága”: nagyon máshogy állnak hozzá a dalokhoz, mint mi, emiatt pedig esettanulmányként is kifejezetten izgalmas a zenéjük.

Kedvenc dalok: Who We Are, Let's Do It Again, Kintsugi.

Stone Sober – Unreason Season (Bó írja, mind gondoljuk)

A 2025-ös év egyik legnagyobb öröme mind zenekari, mind egyéni szinten, hogy olyan barátokat találtunk, mint a Stone Sober zenekar. Már akkor nagy hatással voltak rám, amikor először láttam őket zenélni az Ördögkatlan Fesztiválon, de talán a legjobban novemberben vertek fejbe a Turbinában: Cseniből és Gyuriból olyan energia süt, ami szerintem unikális, és ehhez nagyban hozzájárul az, ahogyan a színpadi kommunikációjuk működik. Amikor feltettem az új lemezt, arra voltam igazából a legkíváncsibb, hogy ugyanezt fogom-e érezni a felvételeken, és hatalmas örömömre a dinamika változatlanul, sőt, koncentráltabban van jelen a lemezen. A lemez évszakokra tagolt, egy-egy évszak három dalból áll, és mindegyik hármas egyazon érzelmi világot járja körül más-más megközelítéssel – egy tematikus album, amit nem kell a hagyományos konceptalbum-szemmel nézni, mert a dalok egyben, külön, mindenhogyan értelmezhetőek, élvezhetőek, szerethetőek, táncolhatóak, bólogathatóak.

Kedvenc dalok: Gentle Weaves, Why Do We Dare, Cheeky Oversized Dreams.

Biffy Clyro – Futique (Domi)

Mint egy régi jó barát.

Emlékszem, hogy Kiskunfélegyházán, az Y nevű kocsmában (ahol viszonylag sok időt töltöttünk) gyakran megszólalt egy régi Biffy-dal, de mindig csak az az egy. Nem is ismertem őket, és sokáig ez így is maradt, csupán mindig megörültem, amikor épp jött az a fasza dal.

Később persze átnyálaztuk a lemezeket, megismertük őket elejétől a végéig, viszont egy idő után más zenei irányok jobban érdekeltek, így pár évig kimaradtak az életemből. Tavaly Tomi (boebeck) csúsztatott vissza rájuk; ha jól emlékszem, a teremben hallgattunk meg pár dalt, és valahogy váratlanul újra bekapcsolt az a régi gomb. Szerencsére pont egy olyan évben, amikor játszottak a Budapest Parkban, és kihozták a tizedik stúdióalbumukat, így egészen teljes volt az élmény.

Nagyon kíváncsian vártam, hogy a koncert után (ahol lehidaltam) milyen lesz a teljes lemez. A single dalok (A Little Love, Hunting Season és a True Believer) szerintem nagyon szépen vezettek rá a lemez egészére. A Biffy eddigi ívéből egyáltalán nem lóg ki a Futique, és talán ez az, ami tetszik benne. Hozzák a monumentális refréneket, az éles és pregnáns verzéket, a néhol kicsit naiv szövegeket, a lágyabb dalokat, és mindent, amit eddig is csináltak. Én örömmel adom meg magam ennek, és merülök el az egészben némi kellemes nosztalgiával. Olyan, mint egy találkozó egy régi jó baráttal, aki elmeséli, mi is történt vele az elmúlt években.

King Gizzard & The Lizard Wizard – Phantom Island (Olcsa)

Nagy szerencse, hogy tavaly is kihoztak egy lemezt, így maradhat hagyomány a hagyomány. Nagyon kíváncsi voltam, hogy ezúttal merre veszik az irányt, valamelyest lehetett sejteni az előfutár dalokból, de az első egyben hallgatás mégis meglepő volt. Többször azon kaptam magam, hogy csak vigyorgok, amikor az előző lemez elemei időnként meg-megjelennek ebben a szinte filmzenés hangulatú környezetben, sőt, a fináléban még messzebbre is nyúltak. Szeretem az ilyesmit, valahogy rokonszenves számomra, hogy merészen és pofátlanul lépnek bármilyen irányba úgy, hogy közben megmarad a kapcsolat a korábbiakkal, ezzel nem megtörve az önazonosságukat.

Műfajtól függetlenül inspiráló és magával ragadó a csapat dinamikája, összhangja, még akkor is, ha innen, vagy a közönségből biztosan csak egy szeletét láthatjuk. Bár sok zenéről elmondható, de a mélységet tekintve a megannyi rétegnek köszönhetően többféle különböző hallgatási élményt enged a lemez, egy jóleső, komplett utazás elejétől a végéig. Merem ajánlani, hogy közvetlenül előtte hallgassátok végig az elődjét (Flight b741), de önmagában is rendkívüli élmény.

<a href="https://kinggizzard.bandcamp.com/album/phantom-island">Phantom Island by King Gizzard & The Lizard Wizard</a>

Bright Eyes – Kids Table (Tomi)

Kétség sem férhet hozzá, hogy az elmúlt években a Bright Eyes lett az egyik legkedvesebb zenekar számomra, akiknek a világában időről-időre el tudok veszni. Nem tudnám megmondani, hogy melyik a kedvenc albumom, nem mondhatnám, hogy mindegyiket ugyanannyira szeretem, vagy mindegyiket kérdés nélkül hibátlannak vagy nagyszerűnek tartanám, de adott pillanatokban egyes lemezeikbe be tudok költözni és azokban otthonosan tudom magam érezni.

A ’24-es, Five Dice, All Threes c. lemezükhöz még nem érkeztem meg, ezért is örültem nagyon, hogy tavaly megjelent a Kids Table címre hallgató 8 dalos EP-jük, ami lényegében az előbb említett lemezre fel nem fért dalokat tartalmazza. A Bright Eyes esetében (is) érdemes lemezenként, sorrendben hallgatni a dalokat, és ez erre a kiadványra is hiánytalanul igaz. Szerintem ezek a (hiába csak) B-oldalas dalok abszolút kiadnak egy kerek egészet. Ezt a logikát erősíti a borító is, ami egy társasjátékot ábrázol, amin a start mező a születés és az end mező pedig halál — vagyis elkezded az elején és a végén majd véget ér.

Kulcsdalok: Kids Table, 1st World Blues, Dyslexic Palindrome, Victory City.

KISBETŰS ÜNNEPNAPOK

Fotó: Kriza Márton.

VELEK DOMONKOS
(ének, billentyű)

Kvaterka – Pierrot és

Azt hiszem kijelenthető, hogy 2025 hazai lemeztermése jócskán elmaradt a ‘24-estől, és az a néhány nagy megjelenés, illetve meglepő, izgalmas album is, amire emlékezni fogunk – legalábbis én –, az év második felére került. Pár ezek közül részben a késői megjelenés miatt egyelőre el is kerülte közönséget. Ilyen a személyes kedvencem, a Kvaterka zenekar Pierrot és című bemutatkozó lemeze – egy balatoni, Cseh Tamás-i, Európa Kiadó-i értelemben vett alternatív anyag. Le sem tagadhatnák a hatásokat, az első hiperkarma-lemez hangulatában feloldódva szeli dalokon át a fővárost Zsebők Zsombor frontember, aki sosem nyitja ki eléggé a száját, és olyan, mintha az Antoine és Désiré páros magányos tagja volna. Ezt támasztja alá kifejezetten jól a szolid ritmusszekció, ami rengeteget fejlődött az élő fellépéseikhez képest, a billentyűs-harmonikás megoldások, illetve Goldsmann Balázs gitáros tényleg kiemelkedő játéka.

Kedvenc dalok: Bolond Pierrot, Szerintem Nem Tudom, Szmog & Drog.

Selah Vie – Tovább Visz az Út

Közel két évig készült, tehát tényleg meglepő, hogy már-már konceptlemezszerűvé érett össze a westernt, countryt és a blues-rockot vegyítő Selah Vie második lemeze, ami számomra mérföldekkel hagyta le első, Ilyen az Élet című albumukat mind hangszerelés, mind a dalok, mind a megszólalás minősége szempontjából. Sok változáson esett át a zenekar a lemez készítése közben, így nagyon kíváncsi vagyok, hogy szól majd az a csapat a jövőben, amelyik egy stabil háttérrel, nyugiban dolgozhat. A prozódiai hibákat, egy-egy esetlenebb vokális megoldást hiányérzet nélkül engesztel ki a hangszeres játék – a lemezen játszó két basszusgitáros, Kassai Levi és Dobránszky Raffael és a dobos Kiss Konrád is nagyot alkot, de Harmath Benjámin gitárostól esnek igazán az állak.

Kedvenc dalok: Medvék, Utolsó tánc, Ne Sírj, Ha Nincs Baj.

Nóvé Soma & ifj. Csoóri Sándor – Rumnapló

Nóvé Soma munkái a Middlemist Red óta mindig közel álltak a szívemhez, de hosszú idő után először érzem újra azt, hogy teljesen át tudom magam adni a művészi koncepciónak. Az ifj. Csoóri Sándor népzenésszel közösen írt lemez számomra egész máshogy mutatta meg a népzenét – az elmúlt évek népdalfeldolgozásaihoz képest frissebben, mégis valahogy autentikusabban szól. De olyan laikus vagyok ebben…

Kedvenc dalok: Derengés, Ritka.

My Morning Jacket – is

Hiába vagyok zenész, nem szeretek annyira koncertekre járni, mint ahogy másokat látva tippelem, hogy kéne. Még a legjobbakat is meg tudom unni néhány dal után. Talán velem van a baj, de úgy igazán pénzt se szeretek kiadni erre… De ha a My Morning Jacket Európába jönne, akkor a cipőmet is eladnám, és gyalog elsétálnék a koncertre, ha ez lenne az ára. A louisville-i pszichedelikus, country soft-rock csapat iránti imádatom nem idén kezdődött, de legújabb, is című lemezük szépen tágította a pop felé tartó zenekar világát. Ajánlom.

Kedvenc dalok: Everyday Magic, I Can Hear Your Love, Beginning From The Ending.

Fotó: Kriza Márton.

TORDA BARNABÁS

Mirror Glimpse – Hatalmasabb, mint gondolnád

Véleményem szerint egy magyar zenei téren gyengének nevezhető év végén üde színfolt volt ez az MG-lemez. A srácok az eddigi nagy- és középlemezeiken sosem foglalkoztak komolyabb témákkal, mindig valami olyat kerestek, amit el lehet poénkodni vagy ami frappánsan obszcén. Ehhez képest most (nem elhagyva a régi vonalat) fellelhető egy mögöttes tartalom is, ami sokszínűbbé és tágabbá teszi az amúgy is ütős beateket és a néhol kissé kellemetlen, de fülbemászó szövegeket.

Abor & Tynna – Bittersüß

A német nyelvet kedvelőként öröm volt felfedezni ezt a részben magyar párost az itthon talán a köztudatból kívül rekedt Eurovíziós Dalfesztiválon. Habár nincsenek nagy megfejtések a dalokban, a szöveg egyszerű, de nagyszerű, a zene és a hangulat pedig beszippant az első percben, és nem enged.