Évösszegzésünkben a 2025-ös külföldi és magyar lemezes, valamint a filmes és sorozatos listák után most a magazin szerzői is bemutatják kedvenc dalaikat az elmúlt évből. A 2011-es, 2012-es, 2013-as, 2014-es, 2015-ös, 2016-os, 2017-es, 2019-es, 2020-as, 2021-es, 2022-es, 2023-as és 2024-es etap után jöjjenek a 2025-ös kedvencek, amelyek rögtön meg is hallgathatók egy playlistben, rövid kommentárokkal. Az ötödik dj Rónai András.
EZEK VOLTAK 2025 LEGJOBB MAGYAR LEMEZEI A RECORDER SZERINT
Először megijedtem, hogy minden igyekezetem ellenére nem tudtam 52 + 1 bónusz hosszúság alá szorítani a listát, de aztán láttam, hogy Thurston Moore 350 darab teljes albumot rakott sorrendbe (a 6. helyen a LÁZ) – és mit tud ő, amit én nem? Na ugye! A nyitóképen XEXA látható. A playlist megtalálható a YouTube Musicon is.
PEREMGYEREK: TOMBOLA
Ha csak egy lemezt mondhatnék, ami a legfontosabb volt nekem 2025-ben, akkor nyilván tiltakoznék és alkudoznék, de a végén, ha muszáj lenne, ezt mondanám.
Rosalía: Divinize
Hogy a lemez miért, azt itt írtam meg. Az év egyik legmókásabb és legvalószínűtlenebb interjúrészlete, amikor a New York Times Popcastjában a Rosalía-interjú végén a két újságíró ilyen szürreális snackekről ad minden részletet érintő, megfontolt kritikát, Rosalía meg szekundál. (A szomorú kontextus az, hogy ez abban az évben történt, amikor az NY Times szerkesztői úgy döntöttek, hogy a kritika nem érdekel senkit.)
Jules Reidy: Satellite
És bizonyos szempontból ez is, na jó, nem pop még a rosalíai értelemben sem, de egy érzelmes, szívhez szóló dal, csak meg kell hallgatni elég sokszor, nagyon sokszor.
glsch & DDT: Mérleg
Ez az a lemez, amin még a boldog dalokat is szeretem, de azért a kedvencem nem az.
caroline: Total Euphoria
A lemez, amihez komoly gyanúval közeledtem, de hamar meggyőzött; pontosan 2:45-nél kezdődik az a rész, ahol végleg eldőlt, hogy most hiszek a hype-nak.
Cataflamingo: Semmim nem voltál
Létezik egyáltalán olyan szám, ami arról szól, hogy a lírai én a megszólított személy kutyája lesz, és nem jó?
Co Lee & Kapitány Máté: VIHAR
Az év egyik legemlékezetesebb koncertélménye volt, amikor Co Lee felment glsch lemezbemutatóján az amúgy kifejezetten lassú közös számra, és azt éreztem, hogy ebben a fickóban olyan energia feszül, hogy nemcsak a Turbina színpada, de az egész épület kicsi neki. Van erről videó is, de nem igazán jön ez át rajta. (Miközben egyébként a koncert egésze teljesen jól működött abban az intimebb térben, és ez semmivel nem rosszabb, mint egy nagyszínpad, sőt, én sokkal jobban szeretem általában.)
Cold Gee: Sziniminiz
Az év egyik legviccesebb rapszáma, amin sokadszorra is tudok vigyorogni; a lemez egyik gyöngyszeme a több közül.
Gazsi Rap Show: Bácskai János
Az év másik legviccesebb rapszáma, amin sokadszorra is tudok vigyorogni. Ferencvárosiként és ős-GRS-rajongóként is kötelességem megosztani.
Oddateee: Dumb Shit feat. Junior Robinson
Az egész lemez úgy disztópia, ahogy az régen volt szokás, ez a szám meg szinte klasszikus triphop / hiphop; ha megfelelő időben és helyen jelent volna meg, minimum kultikus lenne.
Smerz: Roll The Dice
Az év zongorabasszusa!
Azahriah: pÖrkölt
Minimum két zseniális rész van ebben: a "tiszteletem, biztos úr, nem vagyok én haramia", meg az "én a szolga, én a gyáva", meg amúgy az egész flow-ja.
kisbetűs ünnepnapok: Fel se fogod
Az ember persze mindig örül, amikor jó lemezt hall, de itt (meg a Cataflamingo esetén) még az a plusz, hogy kifejezetten drukkolok is ezeknek a (nyomasztóan fiatal) srácoknak.
Platon Karataev: Három idő
Korábban voltak fenntartásaim, de a 2025-ös lemez megvett. Ez egy ritka bátor dal.
Дeva: Hiába
Jaj de szépen szomorú és magányos.
XEXA: Txê
Az évi kötelező Príncipe-kiadvány, de ez a lehető legkevésbé tipikus. Énekhang, buggyogó szintik, minimál dob (nem is minden számban): ezekből jön ki valami egészen egyedi dolog.
L.A. Suzi: Nem fogadok szót
Henri Gonzo és a Papírsárkányok: Fecskefű vére
Többször volt, hogy elindult ez a szám és azt hittem, biztos az új Stereolabről van, pedig hát nem.
Mayberian Sanskülotts: Vonatok
Általában a mindenféle megbolondított, szabálytalan szerkezetek képesek meglepni az embert, itt viszont a lehető legegyenesebb struktúra olyan, hogy elsőre biztos nem sejted meg az elején, mi lesz a vége. Rég lelkesedtem ennyire a Mayberianért.
tshabee: Crater
Ez kicsit fordítottja sok másik számnak, amik elsőre tűnnek káosznak / furának, és később bomlik ki az, miről is van szó. tshabee számai elsőre inkább jól megcsinált etnikus bass musicnak tűnnek, és ahhoz kell az odafigyelés, hogy kiderüljön, hogy ennél is többek. Az milyen már, hogy a közepe után jut csak eszébe, hogy hé, legyen már itt egy kis acid.
Guedra Guedra: Renegade
Párját ritkító ritmikai fantázia.
Kuunatic: Yew's Path
Ki gondolta volna, hogy az év egyik legkomolyabb basszusát egy (névleg) világzenei együttesnek köszönhetjük? A szám nagyobb részének basszusmenete (1:20-tól) ráadásul akár OM is lehetne, a zseniális korszakukból.
Use Knife: Che Mali Wali
Önmagában is pompás ez a kavargó, súlyos és felemelő pszichedélia, az aktivista-dühös lemez lezárásaként pedig végképp.
Kovász: Legyen tánc! (Akasztós)
Tök jó, hogy az "etnojazz új generációja" ilyen súlyosabb dolgokat bevállal, meg sok minden mást is. Plusz: a kedvenc borítóm.
m.a.d.a.m.band: Bámészkodó
Az is a meglepetések jobbik és ritkább fajtái közé tartozik, amikor valami elsőre kedves finomkodásnak tűnik, aztán kiderül, hogy annál jóval több.
Eli Keszler: Speak For Me
De 2025 legnagyobb meglepetése egyértelműen Eli Keszler avantbadalamentis fordulata volt. Mélységes, érzéki szomorkodás, amit a kizökkentő megoldások csak mélyítenek.
NZO: Looking for "
Még apróbb darabokra szedve, mégis érzelmesen - bizonyíték arra, hogy a dalszerűséget akkor is megtalálod, amikor a lehető legkevesebb támpontot kapod hozzá.
Nazar: Safe
Ez viszont nem széthullik, hanem képes azt az illúziót megteremteni, hogy éppen a szemünk előtt születik meg.
Weirs: Edward
Felületesen kb. a caroline folkos párja, de abban náluk is messzebb mennek, hogy a zenélést szinte mint mindennapi – a más tevékenységek közül ki nem emelkedő – tevés-vevést mutatják be; már amikor éppen nem arra hívják fel a figyelmet, hogy ez egy megcsinált dolog.
Nadah El Shazly: Laini Tani
Nadah El Shazly első lemezével a 2017-es listámon szerepelt; annak avantgárdabb megközelítésénél itt közelebb áll a hagyományokhoz, az egyensúly pedig ebben a dalban jön létre.
Mulatu Astatke: Yèkèrmo Sèw
A klasszikus verziónál kétszer hosszabb, de ennek van értelme. Egyszer írtam egy cikket Mulatu Astatke a legnagyobb! címmel, ezt azóta is fenntartom.
Yalla Miku: Le palais de Bachar
Nekem már a feszes nyitó téma elég lett volna, hogy beleszeressek, de még beleraktak vagy száz ötletet.
SANAM: Harik
Én már akkor szerettem a SANAM-ot, amikor nem a Constellationnél voltak, és ez a lemez még annál is jobb. Milyen muzikális tud lenni a levegőért kapkodás!
Laurine Frost: Barefoot Spinning
Laurine Frost lemezsorozata továbbra is egészen egyedi. Olyan gazdag, hogy csak ahhoz, hogy pl. a poliritmiát kibogozd, meg kell hallgatni párszor, és közben el kell tekinteni egy halom hasonlóan izgalmas dologtól, hogy tudjál koncentrálni.
Blawan: Rabbit Hole feat. Monstera Black
Néha elgondolkodom, hogy ha én ezt a zenét roppant szórakoztatónak találom, mások meg arról írnak, hogy húdedurva, akkor kivel lehet a baj?
Nagy Emma Quintet: Claustrophobic
Itt mindent megírtam, amit a lemezről gondolok, azt a fontos, tudományosan tesztelt tényt viszont elhallgattam, hogy kánikula idején esti kutyasétáltatáshoz tökéletes ez a zene.
Andrej: KEITH SWEATSHIRT (no idols)
Hiányzott – legalábbis nekem – ez a megközelítés a magyar hiphopból, de ezen túl, önértékén is jó ez a lemez, amit legtöményebben ez a szám mutat meg.
Earl Sweatshirt: FORGE
És hát akkor már. Érdekes tény, hogy ebben – a lemez kevésbé szétcsúszott részéhez tartozó – számban mindössze két minta van a WhoSampled szerint, az olasz Filippo Trecca szupermenő filmzenéje, meg – én mondjuk ezt még mindig nem hiszem el – a Hey Ya!
Clipse: Inglorious Bastards
A visszatérés, amitől azért kicsit féltem, és ha tökéletes nem is lett, azért van rajta néhány igen erős darab.
Rashad Becker: Of Permanent Advent
Sokak mellett Fazekas Gergely is elmélkedik a könyvében arról, hogy szól-e valamiről a zene (mármint az a része, ami nem a szöveg), milyen értelemben stb. Rashad Becker lemezeiben többek között pont azt szeretem, hogy nem a valamiről szólás a célja, hanem valami – talán egészen – más: hangok mint működő, tevékenykedő, kommunikáló létezők (lények, na jó, lényszerűségek) létrehozása.
Kovacs The Hun: @lantis (Go Down)
A korábbi Kovacs The Hun-albumok is jók voltak, de ez a kollázsszerűen építkező, a groove-októl a szabadabb és absztraktabb részekig sok mindent felölelő lemez igazi szintlépés.
Heartlapse: ANXIETY PATTERNS feat. Gerda Nagy
Jaj, csak nem egy újabb szám, ami 13 stíluson rohan végig? – kérdeznéd, de el fog jönni az a pont, amikor rájössz, hogy ennek is itt a helye. (Bár 2024 legvégén jött ki.)
Gyáva: Teória és akció
Nemcsak a legjobb magyar noise rock-zenekar, hanem az egyik kedvenc mai noise rock-zenekarom úgy általában. (Ha fent lenne a Spotify-on, ezután jönne a Csicskakoporsó: ömadródá.)
Berriloom and the Doom: Nectar
Egy kicsit féltem, mert kishitű vagyok, hogy album hosszúságban is olyan jó lesz-e, mint EP-n volt, de olyan jó lett.
Primitive Man: Social Contract
A kedvenc számkezdésem az évből.
The Goslings: Oopdiloop
Ha nem írtam volna a 2005-ös, a rock határait feszegető nagyon kedvenc lemezeimről, talán meg sem tudom, hogy 2025-ben visszatért a Goslings. Egy kicsit azért olyanok az új / régi-új számok, hogy ezt már megcsinálták anno, kicsit jobban, de attól én még örülök – és van azért kicsit más is, pl. ez. (Az amúgy egy technikai bravúr, hogy a dob pont úgy csörömpöl, mint húsz éve.)
Ghold: Leaves
Minden évben kell nekem egy kedvenc extrasúlyos dub. Ha egy metálzenekar játssza, ám legyen.
Sa Pa: Boredom Memory (Extended Mix)
Ez meg a dub techno radikális megközelítése; ezen belül ez a szám olyan, mintha a repedéseken olykor-olykor átszivárognának apró, megszűrt részletek egy jóval romantikusabb zenéből.
Carrier: Outer Shell
Ez pedig a másik példa arra, hogy ismerős elemekből, berögzöttnek gondolt stílusokból igenis létre lehet hozni egészen újat.
Oren Ambarchi, Johan Berthling & Andreas Werliin: Chahar
Az első két Ghosted lemeznél azt éreztem, hogy ezt szeretnem kéne, de nem sikerült teljesen, de ez megvett. Milyen groove már ez, és milyen gitár!
La Tène: Les Déclives
A 2025-ös lemez a megrögzött La Tène-eseket is meglepte. A másik szám még inkább, de ebben is olyan basszusokkal találkozik a nyenyeredrone, hogy ejha.
PEREMGYEREK: KOMÉDIA
"A végén nem győzhet a rossz / vagy az nem a végét jelenti" – jó lett volna ezzel nekimenni 2026-nak, bár szólnak erős érvek amellett, hogy már az első pár nap felülírta a csalfa reményeket.
+ bónusz
The Necks: Ghost Net
Nem lenne teljes az évről szóló beszámolóm enélkül az elvarázsoló, 74 perces tripla triófelvétel / trió triplafelvétel nélkül, ami a – nem lehet elégszer elmondani – csodálatos The Necks egyik legjobb lemezének legjobb száma. Nem gondoltam volna, hogy egy online stream premier izgalmas lehet, de a Bandcampben bejelentkeztek a zenekar tagjai, és csak úgy elröppent a zenehallgatással + chatelgetéssel az a 189 perc. Van egy röpke 26 perces szám is a lemezen, amikor az elindult, valaki beírta, hogy "mi van, ti lettetek a Napalm Death?".
RÓNAI ANDRÁS KEDVENC 2015-ÖS DALAI ITT HALLHATÓK.
