Pszichedélia, egy kis stoner, krautrock és végtelen lebegés.
Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. Ezúttal ifj. Gerdesits Ferencet, aki a Quimby-val a korai koncertjeik hangulatát megidéző klubturnét csinált tavaly, nemsokára pedig a 35. születésnapjukat ünneplik az MVM Dome-ban, és azzal is bekerültek a hírekbe, hogy Kapu Tibor az ő számukat vitte magával az űrbe. Mi pedig egy podcastra is elkaptuk őket. Faszi kedvencei között most is van egy csomó fasza poszt-rock, kraut, pszichedélia, folk és progrock; plusz totál suttyó Neue Deutsche Welle, a space rock legnagyobb királyai, Lemmy öröksége, és a halál mint az utolsó pszichedelikus utazás.
(Itt vannak Faszi '25-ös kedvencei egy playlistben, Dömök Zolinak köszönhetően.)
2025 minden szempontból a meglepetések éve volt, kellemeseké és kellemetleneké egyaránt. A kellemetleneket hagyjuk is, elképesztő mértékben tombol a bolygón a hülyeség, a mainstream, mindenki által hozzáférhető zenék annyira ötlettelenek és igénytelenek, hogy ezek élvezetét továbbra is meghagyom másoknak. Az undergroundba alámerülve viszont jön a kellemes meglepetés: olyan mennyiségű kiváló muzsika van, hogy az áttekinthetetlen, csak hagyni kell átáramlani őket az agyunkon és lelkünkön. (Továbbra is teljes albumokat ajánlok, nem szeretem elaprózni a dolgokat.)
„A ZENE TEMPLOMAI A KLUBOK, OTT SZÜLETNEK A CSODÁK” – QUIMBY A KONCERTSZTORIK PODCASTBAN
Hawkwind: There Is No Space For Us
Ez az album pörgött a legtöbbet nálam tavaly, jó eséllyel most is szól, ahogy ezt olvasod. A Hawkwind 2016 óta évente ad ki stúdióalbumokat és mindig levesz a lábamról, mégis talán a There Is No Space For Us talált be a legjobban. Viszonylag kevés ének és szöveg, ellenben sok zene és pszichedelikus jammelés, tényleg olyan a lemez, mint egy végtelen űrutazás – nem tudom, honnan van egy 56 éves zenekarnak és 84 éves dalszerző-frontemberének ennyi friss ötlete, energiája és töretlen lelkesedése, mindenesetre kétségtelen, hogy ők nemcsak szülőatyjai, de legnagyobb királyai is a space rocknak. A végtelenül pesszimista és sokszor szomorú szövegeket mindig is nagyon szerettem, hát itt jut belőlük bőven.
Akkora szerencsém volt, hogy 2025-ben kétszer is láthattam őket, először pont az album megjelenése utáni napon Bournemouthban, ahol már játszottak is róla, majd augusztusban újra a chepstow-i várban, ahol az általam eddig látott legjobb koncertet adták, csak az a buli megérne egy külön cikket. Tehát Hawkwind forever, mindenkinek ilyen öregkort kívánok!
Magnus Martin: Everything is Singing to Me
Magnus Martin a Hawkwind gitárosa-énekese, aki eredetileg billentyűsként került a zenekarba. Az Everything is Singing to Me a második szólóanyaga, ahol szinte minden hangszeren ő játszik, néhány dalban a Hawkwind tagjai is közreműködnek. Ő maga az alternatív, progresszív rock és trip-hop tageket használja a zenéjére, ezek igazak is, de van itt még folk és alt. country, mindenesetre nagyon különleges hangulatú, egyedi világa van, érdekes érzéseket hív elő lelkünk legmélyéből. Magnus amúgy a Hawkwind egyik legközvetlenebb tagja, párszor már összefutottunk vele valamelyik koncerthelyszínhez közeli kajáldánál vagy csak úgy az utcán.
Causa Sui: In Flux
A Causa Sui mindig nagyszerű zenét alkotott és ezt még tudják fokozni az In Flux albummal. Hömpölygő poszt-rock, kraut, világzene, pszichedélia, folk és progrock, ami sok estén, éjszakán volt tökéletes útitárs, könnyű kilépni vele a végtelenbe.
Ian Boddy & Harald Grosskopf: Doppelgänger (DiN91)
Harald Grosskopftól bármikor bármi jöhet. Már dobosként letette a krautrock alapjait, játszott az akkor még ismeretlen Scorpionsban, elsőként dobolt szekvenszerekre, zenélt Klaus Schulze-vel, a 80-as években NDW-bandát alapított, szóval érthetően nagy kedvencem az öreg. A Doppelgänger Ian Boddy angol elektronikus zenésszel közösen készült, aki szintén számtalan dolgot mutatott már fel és nagy rajongója Grosskopfnak, ketten együtt pedig megmutatják, hogy milyen a Berlin school 2025-ben. Annyit mondhatok, hogy hihetetlenül friss és kellemes, a többit pedig hallani kell.
Harald Grosskopf & Ümit Han: Magnetfeld
Mivel nem tudok dönteni, hogy Grosskopf melyik 2025-ös munkája jött be jobban, ezért a Magnetfeldet is ideteszem. Ezt a török származású Ümit Hannal készítette, aki a dance-orientált zenék irányából érkezett az ambientes, agyasabb elektronika felé. A Wendelstein 7-X, egy új kísérleti nukleáris fúziós reaktor inspirálta a lemezt, amit az ezen a még gyerekcipőben járó technológián dolgozó kutatóknak ajánlanak. Egy abszolút mai kraut album, nagyon sokat hallgattam '25-ben.
Stoned Jesus: Songs To Sun
A Stoned Jesus töretlenül járja kísérletező útját, a stoneren, úgy érzem, már túl vannak, most épp a progresszív rockban merülnek el, de bármihez is nyúlnak, a saját, markáns hangzásuk átüt mindenen. A Songs To Sun egy trilógia első darabja, melynek állítólag már idén jön a következő része, már most nagyon várom. Yurii Ciel dobos a legjobb, akit hallottam ebben a műfajban, sokunknak lenne mit tanulnia tőle, épp ezért ki nem hagynám őket a Dürerben március 26-án.
Da Captain Trips: In Between
A Da Captain Trips nagyon nagy kedvencem, minden zenéjük nagyszerű, és most is csodálatos muzsikát alkottak. Ezúttal mély témát feszegetnek, az In Between az anyagi és a spirituális világ közötti helyre utal, a halál az élet része és egyben az utolsó pszichedelikus utazásként is felfogható. Komoly inspirációt jelentett nekik a Tibeti Halottaskönyv is. Én ugyan nem hiszek az Istenben, sem a lélekvándorlásban, sem a halál utáni életben (lassan már a halál előttiben sem), de felelősségem teljes tudatában állítom, hogy az album ezek nélkül is remekül élvezhető, sőt talán jobb is, ha nem befolyásol minket semmi a zenén kívül. A Kapitány utazásai mindig nagyon izgalmasak, és örülök, hogy ezúttal is magával vitt minket.
A DA CAPTAIN TRIPS IS FELLÉP A PUSZTAZÁMORI PSZICHEDELIKUS ROCKFESZTIVÁLON
Güner Künier: Yaramaz
A Neue Deutsche Welle köszöni, remekül van, sőt, él és virul, és olyan mennyiségben termeli a jobbnál jobb zenéket, mintha ismét 1982-t írnánk. Még meglepőbb, hogy a legfaszább NDW-t egy berlini török csaj, Güner Künier hozza olyan lazasággal, ami sajnos már ritkán jellemző. Neue Deutsche Welle törökül – ez még anno is extrémnek számított volna, most meg aztán retteghetnek a rettegők: jönnek a migránsok és elveszik az Új Német Hullámunkat! 2025-ben amúgy fellépett a Gólyában, amiről jól lemaradtam, de a kedvenc dalom klipjét ideteszem, zseniális szám!
Kadavar: Kids Abandoning Destiny Among Vanity And Ruin
A tősgyökeres németek sem tétlenkedtek, 2025-ben két albumot is kiadtak. Az első, az I Just Want To Be A Sound valóban hozta azt, amit a címe ígért, rám sajnos nem is volt különösebb hatással. Ellenben a második, a Kids Abandoning... annyira bejött, hogy bár csak november elején jelent meg, de már rongyosra hallgattam. A Kadavar is örökké kísérletezik, nekem nagyon bejönnek pl. a billentyűcentrikus számaik, ezen az anyagon azonban a stoneres dolgok mellé bejött a krautrock, ahogy az egyébként az eddigi anyagaik alapján várható is volt, de hogy NDW elemeket is visznek a zenéjükbe a legnagyobb örömömre, arra én sem számítottam. Hát csak tegyék és most már igen jó lenne újra megnézni őket élőben, a négytagú felállást még úgysem láttam.
TFNRSH: Book Of Circles
A TFNRSH az előző, 2023-as debütlemezük óta nagy kedvencem, majdnem sikerült eljutni egy koncertjükre Németországba. A Book Of Circles az előző album útját követi, még jobban kitágítja a határokat, nincs más dolgunk, mint elengedni magunkat és élvezni a néha durva, néha hátborzongatóan kellemes utazást.
Elder: Liminality / Dream State Return
Az Elderre mindig vevő vagyok, és bár ez a kétszámos EP elég szimplán kezdődik, kis idő elteltével olyan XXI. századi progresszív rockká változik, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket. Micsoda kellemes meglepetés!
Funki Porcini: Modern Hymns For Modern Things
Nem hittem volna, hogy 2025-ben új Funki Porcini-anyagot fogok hallgatni, márpedig ez van. Az első két album kazettán forgott nálam rendszeresen 1996 tájékán, de azóta nem követtem a dolgaikat. Anno azt hittem, hogy egy zenekar, de közben kiderült, hogy James Patrick Darcy Braddel maga a Funki Porcini, és azóta is rendszeresen alkot. Hát én most fedeztem fel újra és bár sokat mélyült és komolyodott a zenéje, 30 év után is ugyanannyira szeretem, mint annak idején. Külön plusz pont a zseniális borítóért!
Pentagram: Lightning In A Bottle
Noná, majd kimarad a listából a Pentagram, amikor 10 év után végre kiadtak egy albumot! Bobby Liebling amúgy is az egyik kedvenc előadóm, és bár a teljes zenekar kicserélődött mögötte, a mostani szőrös, nagydarab arcok is abszolút érzik az évtizedes hagyományokat. A zene természetesen (szerencsére) semmit nem változott, kicsit szól csak korszerűbben, mint 1976-ban, és ez pont így jó. Arról nem is beszélve, hogy éppen ideje, hogy a mostani generáció is megtanulja, mi is az a Pentagram és kicsoda Mr. Liebling. A rohadt covid miatt elmaradt budapesti koncertjük pótlását pedig azóta is várom.
Lawn Dogs: Eclectic Dreams
Ez a lemez természetesen nem azért tetszik, mert Harkály, a basszusgitáros játszott a Marlboro Manben, vagy mert minden tagját személyesen ismerem, hanem mert nagyon örülök, hogy hazai fiatalok ennyire mai progresszív jazz, progrock zenét játszanak. Végig változatos és szórakoztató anyag, érdemes őket élőben is megnézni.
the dirty sun: colossal sound of the collapse
Totál suttyó Neue Deutsche Welle, nincs szarozás. Mindezt 2025-ben, ahogy kell. És nekem is ez kell. Az i think i want to start a war mindent visz.
Klaus Schulze: Bon Voyage (Live Audimax Hamburg 1981)
Klaus Schulze állandó szereplő a lejátszómban, és bár ő és Manuel Göttsching is meghalt 2022-ben, ezen az 1981-es hamburgi koncertfelvételen újra hallhattam őket. Az ő esetében teljesen mindegy, hogy mai vagy régebbi albumát hallgatjuk, Schulze zenéje ugyanis kortalan és időtlen, mivel a pillanatról szól. Ez a pillanat jelen esetben másfél óra, de bármeddig tudnám hallgatni.
Alan Davey: Electrum
Alan Boomer Davey csaknem 20 évig volt a Hawkwind basszusgitárosa és már akkor Boomer volt a beceneve, amikor a kifejezést előszeretettel használók még meg sem születtek. Abszolút Lemmy örökségét viszi tovább a basszusgitározásban és rendkívül aktív a fickó, az Electrum az új szólóalbuma, ahol minden hangszert ő szólaltat meg. Életszerű, koszos, keményebb space rock, pont ezért szeretem.
Peter Baumann: Nightfall
Peter Baumann a Tangerine Dream általam legkedveltebb felállásának volt az egyik tagja, és ritkán ad ki új zenéket, ezért örülök nagyon az új albumának. Rendkívül mély, atmoszférikus elektronika ez, ugyanakkor nagyon megnyugtató, szinte meditatív zene, igazi éjszakai hallgatnivaló, fagyos vagy fülledt nyári éjjeleken is igen jólesik. Vagy éppen bármikor, ha nyugalomra van szükség.
Atomic Rooster: Circle The Sun
Nem hittem volna (másodszor), hogy 2025-ben vadiúj Atomic Rooster-albumot fogok hallgatni. Már 1983-ig tartó első időszakukban is többször feloszlottak, jelenleg újra aktívak az eredeti gitáros, Steve Bolton vezetésével. És pontosan olyanok, mint régen, a nagyon fiatal új arcok 100 százalékban hozzák a zenekar eredeti szellemiségét, ugyanolyan Hammond-központú progresszív rock, mint valaha. Olyan album ez, amely minden korosztálynak szól, belépő albumnak is kiváló, a magamfajta öregedő progos arcok pedig elégedetten mosolyoghatnak egy jó sörrel a kézben.
Herbst in Peking: Faust Am Meer
A Herbst in Peking az a zene, amit mindenki megérdemel, különösen a cukiskodók, a hálistenkedők, a soha senkiről és semmiről semmi rosszat nem mondók és leginkább a képmutatók. És nekem pontosan erre van szükségem. Ez a nyers, őszinte, rideg és nyomasztó, semmivel sem törődő kreatív művészet az, amit nagyon hiányolok mostanában, és tőlük megkapom, amikor itt az ideje. Saját maguk szerint az új album a szív, az elme és a fájdalom között hintázik, Rilke és Shakespeare verseket is feldolgoznak rajta. Mondjuk a 2020-as Panik című dalukat semmi sem übereli, az örök kedvenc marad.
Surya Kris Peters: Viva Galaxia
Christian "Surya Kris" Peters a Samsara Blues Experiment frontembere, ez pedig az új szólóalbuma. Nekem ennyi elég is, pszichedélia, egy kis stoner, krautrock és végtelen lebegés. Máris kiszakít a hétköznapokból.
Alphatronic: Sound Navigation
Daniel Wihler, svájci elektronikus zenész, hangmérnök, analóg szintikkel dolgozik. Ez az albuma a legújabb kutatóexpedíciójának eredményeit mutatja be szárazon, levegőben, vízben és víz alatt – ahogy ő fogalmaz. Nekem itthon a szobában is remekül működik, minden hangját élvezem ennek az analóg, kőkemény elektronikának.
Böngészd át a szerkesztőség kedvenceit is!
Még több zenész '25-ről:
Ambrus Bence (Psychedelic Source)
Makó Dávid (The Devil's Trade) és Oláh Annamari
Nemes András (Plutó, Biorobot)
nyitókép: Vendég Viki
Ajánlott bejegyzések:
-
„Puha szintik simogassanak” – glsch és a DDT kedvenc 2025-ös zenéi
-
„Tisztán rímel a rideg jelennel” – Molnár Tamás kedvenc 2025-ös zenéi
-
„Az öregek megmutatták, hogy kell visszatérni” – A Wall of Sleep kedvenc 2025-ös zenéi
-
„Melankolikus szövegek, melodikus flow-k” – gyuris kedvenc 2025-ös zenéi
-
„Egy aranygaluska a magyar zene vaníliasodójában” – A Galaxisok és a Felső Tízezer kedvenc 2025-ös zenéi
