„Köszi, kedves unokahúgom, hogy ezt elkövetted velem” – A Keeymen és a Bozo kedvenc 2025-ös zenéi

2026.01.07. 14:24, srecorder

Stábkokó, német trashpop és kellemesen andalító gitárdallamok.

Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. Ezúttal a Bozo és a Keeymen testvérzenekarait, akik új lemezt készítettek hosszabb kihagyás után: a punkot, grunge-ot és indie-rockot szórakoztatóan összepancsoló Bozo a triós gyökereihez tért vissza (Vissza a vízbe), a gondtalan kaliforniai szörfzenét a balatoni lángosok illatával átsütő Keeymen pedig egy váratlan húzással szörfös moldvai csángó albumot hoz ki nemsokára.

SZABÓ GERGELY, GEGE
(Bozo, Csaknekedkislány)

Tavaly meglepően sokat hallgattam albumokat végig, főleg mert a Bozo-album meg a CSNK is ’25-ben jött ki, de azokat nem mondhatom a kedvenceimnek, mert az én gyerekeim, és nem akarom, hogy elbízzák magukat (de szeretem mindkettőt, hallgassa az is, aki eddig eljutott az olvasásban).

Tavalyi kedvenc magyar album: Mayberian Sanskülotts: Nem álmodom semmiről. Mindig csodás, amikor Zita magyarul énekel, meg nekem nagyon tetszettek a dalok is, végig remek aláfestő zene rosszkedvű vezetés vagy metrózás mellé, vagy ha épp nem tudod, hogy milyen kedved legyen. Lemezkritika.

Dalok, amiket a legtöbbet hallgattam: KPop Demon Hunters: Golden (köszi, kedves unokahúgom, hogy ezt elkövetted velem).

We Are Charlie Kirk (bocsánat).

Amúgy főleg régi french discót meg német trashpopot hallgattam, onnan mondjuk legyen Domiziana: Europa Center, azt szerettem. Kedvenc klip nem jut eszembe, szal ezek szerint nem volt.

Fotó: Hévíz TV.

BURUCS SZABOLCS
(The Keeymen, Néhai Bárány)

The Hives – Paint A Picture

A Hives a Tick Tick Boom lecsengése után szép lassan lekerült a radaromról, aztán 2023-ban tokostul rúgták be ismét az ajtót The Death of Randy Fitzsimmons című albumukkal. A Countdown To Shutdownt rongyosra hallgattam – amennyiben időlegesen elfogadjuk, hogy a digitális tartalmak is képesek rongyosodni... Meg is néztem őket abban az évben Prágában, tavaly pedig Bécsben. A prágai esemény életem TOP 1 koncertélménye volt! Tavaly jelent meg a The Hives Forever Forever The Hives című albumuk, minek egyik előfutára a Paint A Picture-höz készült videóklip volt, hűen reprezentálva a zenekart övező stáb elképesztő kreativitását és ötletességét.

TOTORRO – New Music

A TOTORRO-t '25-ben hallottam először, pedig bő 10 éve elérhető a zenéjük. Az And So I Watch You From Afar színre lépése óta nagyon szeretem ezt a fajta progresszív math rockot, amit a TOTORRO még egy kis pozitív, feltöltő erejű dallamossággal is fűszerez.

Katie Martucci and Josh Dunn – Rainbow Connection

/Mindeközben valami brooklyni lakás étkezőasztalánál/

Pár hete bukkantam rá erre az egyszeri és megismételhetetlen gyöngyszemre, ami egyből magával ragadott, és azóta is rendszeresen visszatérek hozzá. Kellemesen andalító gitárdallamok, gyönyörű női énekhang, és egy vintage mikrofon. Egyszerűen tökéletes.

Ocie Elliott – Feeling Fine

Jó ideig hadakoztam magamban a ténnyel, hogy van valami mély és szép a countryból kinőtt indie folkzenék hangulatában, amit igenis szeretek. A Mumford & Sons és társainak térhódításáról a 2010-es években nem különösebben vettem tudomást, az áttörést számomra Aldous Harding és Elliott Smith zenéi jelentették, akiket csak pár éve ismertem meg. Az Ocie Elliott néven futó indie folkduó a legújabb találásom. Nagyon szeretem, ahogy a hangjuk összeér. Megnyugszom tőle.

Jacob Collier – The Audience Choir (Sydney, 2025)

Jacob Colliert talán nem kell külön bemutatni. Korszakos zseni, a kortárs könnyűzene nagyágyúja, aki elképesztő kreativitással nyúl a zenéhez. Erről ugyan tanúskodnak megírt számai is, amik a fenti két duóéhoz hasonlóan képesek békés atmoszférát teremteni pillanatok alatt, de mégsem ilyet mutatnék tőle. Én személy szerint egy olyan videóban találkoztam a nevével először, amiben a közönséget énekelteti több szólamban. Kicsit, mint Bobby McFerrin anno, csak továbbgondolva. Akárhány ilyet meg tudok nézni akármikor, mindig tölt, és mindig teljes libabőrrel hallgatom a több száz vagy éppen több ezer ember közös együtt zengését, aminél szebbet és meghatóbbat el sem tudok képzelni.

Bónuszként pedig megemlíteném még a Turnstile-t, akiktől nincs ugyan tavalyi kedvencem, ezért nem is emelnék ki külön semmit (bár a Light Design videója elég klassz lett!). Mégis fülig érő mosollyal tudom nézni a koncertfelvételeiket, ahol a színpad kvázi ugródeszkává változik az első sorban helyet váltott bátor légtornászok számára, a közönség fennmaradó része pedig maga a tenger.

SZABÓ GYULA
(Bozo, The Keeymen)

Teljesen átlagos lemezeket gyűjtöttem össze, amik a legtöbb évösszegző listán rajta vannak, de azért, mert ezek tényleg jók! Sok lemezt hallgatok, de nagyon sok mindennel vagyok elmaradva, így a legtöbbet pörgött tavalyi lemezeim közt szégyenszemre 5-10 és még 60 éves lemezek is voltak. (Hivatalosan is The Doors-mániákus lettem január elsejétől pl.) Mindenesetre következzenek a '25-ös kedvenceim:

Carson Coma – Purgatórium

Szerintem ez a srácok eddigi legjobb lemeze. A Libikóka volt a nyaram kedvenc slágere. Az meg, hogy Bródyt rábírták, hogy pedal steelezzen – amit én a Fonográfban is imádok, ráadásul egészen fonográfos a hangulata is –, egészen őrületes. Kedvenc rajta még a Rántott sajt meg a Komfortzóna. Rajt-cél győzelem. Lemezkritika.

Barkóczi Noémi – Mindig kések, de hozzád jókor indultam

Nekem az jutott eszembe erről a lemezről, hogy ilyen lehetne a grunge, ha tetszene. Tök jó gitárhangzás és dalok, és az egésznek van nekem egy „kedd délelőtt tétlenül az esőt nézem, a világ terhével a vállamon, de minden ok igazából” hangulata. Sokat hallgattam fűnyírás közben, de egy picit túl befelé fordított, ezért abbahagytam. Lemezkritika. Interjú.

Csaknekedkislány – Most

Tesómat hallhatom végre CSNK-stúdióalbumon basszerozni, ráadásul jól is nyomja a gyerek. Alap, hogy itt a helye. Jó dalok, és jól felépített anyag. Külön tetszenek az interlude-ok. Kedvencem nyilván A galérián meg a Stábkokó. Micsoda cím!

Henri Gonzo és a Papírsárkányok – Vízszemű gyík

Imádom, hogy lehet forró kövekről és gyolcsról énekelni, ilyen monumentális hangszerelésekre. Nagyon sajátos világot teremt zeneileg ez a Gonzo fiú. Nyilván a pörgős számok a kedvenceim rajta, de az egésznek jó íve van. Amúgy lesz új Fran Palermo valaha? Azt is szívesen hallgatnám. (Lesz – a szerk.) Lemezkritika. Interjú.

Bozo – Vissza a vízbe

Büszke vagyok erre a lemezre, és valahogy nem került rá a mainstream radarra, de hát hadd ajánljam magam. Nekem az Atlantisz rajta a kedvencem. Egyébként az ADHD-nak a napokban raktuk ki a klipjét, ha ennyi zene felsorolása után még bárkiben van hajlandóság még egyre ráhallgatni.