Ugyanaz az Azi, de egészen más. Azahriah: skatulya II / Aziverzum (lemezkritika)

2026.01.06. 08:27, RRRecorder

Milyen Azahriah, ha elengedi azt, hogy a sokszínű tudat- és zenefolyamot slágeres dalokba rendezze el? Ez a kritika először a Recorder magazin 129. számában jelent meg.

Ez ugyanaz az Azi, miközben egészen más. Ugyanaz, mert az énekstílusa és a hookérzékenysége megmaradt (előbbi amúgy még sokszínűbb lett); ugyanúgy ugrál a stílusok között, mulatóstól metalig, hiphoptól elektronikáig, bevet több latin és jamaicai stílust, idéz jazzből, klasszikus zenéből, vagy akár indiaiból is, néha csak pár másodpercre. De egészen más, mert itt elengedte azt, hogy a tudat- és zenefolyamot slágeres dalokba rendezze el. A két – az MVM Dome-os koncertek alatt megjelent – lemez összesen egyórányi kavalkád. „Nekem a hype nem kell most már, inkább csinálok olyat, amit akarok” (nanecsi); „megfogadtam, hogy mindent a flow-ért” (Zenebá) – kábé ezek a sarokjelzők, amik jegyében működik. Olykor minden összejön egy fasza, húzós, ha nem is egységes, de legalábbis egylendületű dalba (a pÖrkölt a legjobbjai között van), máskor darabokra hullik.

Külön-külön mindegyik hosszabb-rövidebb etapban érződik, hogy itt egy kivételes tehetség különösen kreatív időszakának lenyomatát halljuk, mégis nehéz az egésszel mit kezdeni. Önmagában azt, hogy egy ilyen kaliberű, ekkora eléréssel rendelkező zenész erőfeszítést vár el a hallgatójától, teljes szívvel támogatom – a másik kérdés az, hogy megéri-e. Nos, nekem beletelt négy-öt hallgatásba, mire eljutottam oda, hogy: megéri.

Nem azért, mert annyira ragaszkodom a kaptafa dalformához, hanem mert az Azahriah-slágerek annyira a mindennapi hangkulissza részévé váltak röpke pár év alatt, hogy önkéntelenül ezt várja az ember, ahogy meghallja a hangját. De ha ezeket a lemezeket annak hallgatjuk, amik, akkor elkezdenek működni – és nem az van, hogy ennél nem kell több, hanem rájön / visszaemlékszik az ember, hogy a kompakt, szépen elrendezett sláger, az nem feltétlenül több.

Előadó: Azahriah