X-akták-paródia Torgyánnal, földön kúszva szerető koreai alkoholisták, jeges erotikus látomás, TikTok-hangulatú abortuszanimáció és egy ősrégi mobillal forgatott grúz pikareszk - a Kultsarok rovat vezetője, Nagy V. Gergő olyan idei filmeket rangsorolt, amiket tényleg csak az ínyencek láttak. Ez az összeállítás először a Recorder magazin 130. számában jelent meg, nézd meg a többi éves toplistánkat is!
5. A Horn-akta (Balogh Gallusz)
Rákosi Mátyás rémuralma óta nem volt annyira szánalomra méltó a magyar filmművészet, mint manapság – de az utóbbi időben legalább a kilencvenes évek iránti nosztalgia terepén fel tudtunk mutatni két jelentős műalkotást. Az egyikben Ember Márk hónalját lehet nézegetni (Hogyan tudnék élni nélküled?), a másikban (A Horn-akta) meg azt, ahogy néhány érett és tehetséges férfi kivágott kartonpapírral a fején eljátszik egy X-akták-epizódot a demokratikus magyar politika hőskoráról – és méltó módon főt hajt a zöldfejű ufók, a Torgyán-monológok és a lelkiismeretes fasiszták fakuló emléke előtt.
4. Bombam / Spring Night (Kang Mi-ja)
Két koreai alkesz kúszik a földön, ordítva zokog, lehajtott fejjel nyög, némán szenved, vagy merevgörcsben sír: így szeretik egymást a főszereplők ebben a 67 perces lo-fi melodrámában, amely nagyjából két karton makkoli árából készült, de bumfordi képei és döbbenetes színészi gesztusai ellentmondást nem tűrő erővel szorítják össze az igazán mélyen érezni képes nézői szíveket.
3. The Ice Tower (Lucile Hadžihalilović)
Nincs jobb ajánlólevél egy filmhez, mint amikor az összes szakmabeli ajvékolva menekül a premierjéről, és halálra váltan azt kántálják róla, hogy „modoros”: ezt az örökérvényű igazságot bizonyítja Lucile Hadžihalilović jegesen fenséges, tompa fényű látomása, amely delejező kábasággal mesél a lánykai álmokról és a pókasszonyok lelkéről, miközben a perverz vágyakozás különös mélységeit ábrázolja és az alkonyi sötétség sosem látott textúráit fedezi föl.
2. Abortion Party (Julia Mellen)
Egy lusta, arrogáns és túlkoros filmdiák készítette el ezt az animációt a rendes vizsgafilmje helyett, amelyben elvileg valami fontosat kellett volna mondani a világról – de inkább a telefonjába mondta az abortuszát ünneplő buli lassan tízéves „történetét” egy rakás whatever kíséretében, aztán az egészet ócska 3D animációval díszítette ki. És ez az őskori effektekkel bűvészkedő TikTok-vallomás valahogy meghökkentő erővel beszél a személyes múlthoz fűződő viszonyról az újszemélyesség divatja idején és a kényszeres tartalomgyártás korában – ráadásul tök vicces.
1. Dry Leaf / ხმელი ფოთოლი (Alexandre Koberidze)
Az év filmje egyetlen bravúrt hajt végre, de azzal minden kortársra rátromfol: egy húsz éve is elavultnak számító és vélhetően a szeméttelepről guberált Sony Ericsson mobiltelefonnal forgatták le, mégis minden nézője tátott szájjal bámulja szépségét, és posztimpresszionista festőket kénytelen emlegetni. A grúz vidéken bolyongó apuka lomha pikareszkje éppolyan hitelesen tudósít az üres focipályák melankóliájáról, mint az öklömnyi pixelek érzéki erejéről – de leginkább azt mutatja meg, hogy miként lehet kacatból pompát és szarból aranyat varázsolni.
