Demerung: „véget ért egy korszak, de elkezdődhet egy új” – Varga Dániel-interjú

Miért került ki a New Fossilsból? Hogyan került be Co Lee zenekarába? És hogyan rakták össze a Slow Village rapperével, glsch-sal és a DDT trióval a Demerungot, amit a Recorderen az év magyar lemezének választottunk? Varga Dániel szaxofonos-producerrel beszélgettünk.

Új sorozatunkban (Középpontok) olyan zenészekkel beszélgetünk, akik több zenekarban is játszanak, de nem kapnak akkora reflektorfényt, és ritkán készül vagy még sosem jelent meg velük nagyobb, átfogó beszélgetés. Kosztolánszki Dominik, Mészáros Ádám és Gressai Ferdinánd után ezúttal Varga Dániellel interjúztunk, aki a Mordái-jal nemrég járt Amerikában, Co Lee-val az eddigi legnagyobb koncertjére készül, pazar lemezt hozott össze egykori jazzszupergroupjával, a New Fossilszal (Ecosphere), játszott Kolibrivel és Lusta Gerivel, és igencsak aktív volt a Heilig Tomival és Ocsovay Damjánnal közös triójával, a DDT-vel, amelyben a saját hangszeres játékukat mintázva készítenek rafkós hiphopbeateket.

Varga Dani elmesélte, miért nem a New Fossilsból megy nyugdíjba, hogyan találta meg a sajátos hangot teremtő szaxofoneffektjeit, és mitől lett izgalmas a Demerung album zenei világa (ami amúgy átvitt értelemben átmenetet, korszakhatárt is jelenthet). De beszéltünk a korszakváltásáról, az újhullámos YouTube-ról, és az igazi művészetről: hogyan lehet otthonról dolgozni kisgyerek mellett?

Fotó: Grigorescu Alina.

Épp egy szólóalbumon dolgozol?

Igen. Úgy érzem, korszakváltáshoz értem. Az elmúlt évek inkább azzal teltek, hogy betagozódtam zenekarokba, és nagyon élveztem, hogy nem egyedül csinálok valamit, mert előtte szabadúszó voltam. Az, hogy október óta nem vagyok a New Fossils tagja, az utolsó lökés volt afelé, hogy visszatérjek a szabadúszáshoz.

Miért kerültél ki a New Fossilsból? Fél éve még nagy terveid voltak a zenekarral.

Ez engem is meglepetésszerűen ért. Nekem is voltak hibáim, tudtam triggerelődni problémákon, amiket szerettem volna megoldani, vagy nem éreztem fairnek velem szemben, miközben rengeteget dolgoztam a zenekaron, ugyanis ez volt a fő projektem. Ezekből fakadtak frusztrációk, a frusztrációkból pedig kiakadások, amiket úgy éreztem, hogy rendeztem is. Én vagyok az első, aki bocsánatot kér, szóban és írásban is, ha elbénázok valamit. Ettől még a problémák megmaradtak.

New Fossils a Müpában. Fotó: Komróczki Dia.

Akkor ezek nem zenei nézeteltérések, hanem emberi súrlódások voltak.

Igen. Azoknak pedig az volt az oka, hogy nagyon gyorsan nőtt a zenekar, nagyon sok melót fektettünk bele rövid idő alatt, és közben a személyes sessionéletünk is felpörgött. (Gyányi) Marci Beton.Hofinál játszik, én a Co Lee-nál, (Szabó) Dani nagyobb popprodukciókban volt kisegítő dobos, és mindig az volt az utolsó, hogy beszéljünk egymással. Voltak kisebb problémák, amiket jó lett volna időben kezelni, mert a sebek begennyesedtek, és egy idő után már nem lehetett jól hozzájuk nyúlni. Ezt mindenki érezte a zenekarban, de mivel én felvállalom a konfliktusokat, könnyebb volt kinevezni Jónásnak és kidobni a hajóról, hogy a viharok megszűnjenek.

„EBBŐL AZ ORSZÁGBÓL UGYANÚGY KI KELL TÖRNI, MINT 50 ÉVVEL EZELŐTT” – NEW FOSSILS-INTERJÚNK

Szabó Dani mesélte, hogy Volkánó a beceneved, mert robbanékony tudsz lenni, ami a zenében jól jön, mert feltüzeled a dolgokat, de a zenekarban ezek szerint voltak ebből konfliktusaid?

Valóban van egy erre hajlamos természetem, amin az elmúlt 2-3 évben sokat dolgoztam, és úgy érzem, sokat fejlődtem is. De azt azért hozzá kell tenni, hogy csak úgy nem tör ki a vulkán. Nincs olyan, hogy rossz napom van, és felrobbanok. Ez mindig egy zenekari problémával volt kapcsolatos, amit próbáltam kétszer-háromszor szépen kérve elintézni, de amikor negyedszerre is visszapattantam, akkor kitört a vulkán. Utána pedig bocsánatot kértem.

Hogyan dolgoztad fel, hogy kiraktak a zenekarból? Mostanában a New Fossils volt a fő kreatív fókuszod, ott tudtad a leginkább megvalósítani magad, és stílusban is az passzolt hozzád a legjobban.

Egy napig nagyon rossz volt. Amikor kijöttem a megbeszélésről, csak álltam fél órán át mozdulatlanul, lépni se tudtam. Azt hittem, hogy a New Fossilsból fogok nyugdíjba menni. Még másnap is nagyon rossz volt, aztán este átgondoltam a dolgokat, hogy ez nem a világvége. Véget ért egy korszak, de elkezdődhet egy új. A szabadúszás után ezekben a zenekarokban szárazföldi lénnyé váltam, és amikor visszalöktek a medencébe, az váratlanul ért és hideg volt a víz is, aztán eszembe jutott, hogy végül is tudok úszni, meg szeretek is, miért ne tenném?

„A MAI JAZZ ÍGY LESZ REAL” – NEW FOSSILS-INTERJÚNK A II IDEJÉBŐL

Szóval most egy szerzői lemezen dolgozom, amivel szeretném jobban megmutatni a produceri oldalamat. A szakmában még mindig szaxofonosként ismernek és alkalmaznak, miközben csomó lemezen (ko)producer voltam. A saját lemezeimet végig én producáltam, a harmadik New Fossilson is sok mindent csináltam, a DDT pedig azon alapszik, hogy producerként darabjaira szedjük és újragondoljuk, amit a hangszereinken játszunk. Az elmúlt évek tapasztalatait fogom egy albumban lepárolni, amiben a New Fossils vagy a Mordái ugyanúgy benne lesz, mint a Moped Loewen jazzes-orchestrás elképzelései.

A 2010-es évek közepén saját zenekarokkal indultál, az Eastern European Quartet mellett ott volt a progresszív indie-rockot jazzes fúvósszekcióval felütő Moped Loewen. Hogyan élted meg, amikor ezek a zenekarok elhaltak? Ebből a törésből fakadt az, hogy utána inkább beléptél zenekarokba a Mordáitól a Co Lee Live Bandig?

Igen. Amikor nagyon akarod, hogy beinduljon egy projekt, de ez nem történik meg, akkor egy idő után elfáradsz. Még most is keresem, hogy mit akarok csinálni, de akkor pláne kerestem. Elvégeztem egy zeneakadémiát jazzszaxofon szakon, aztán egy zeneszerzői szakot, de az akadémiai rendszer teljesen más felfogást ad, mint amivel a zeneiparban találkozol a dalszerzés során. Hiába tanultam meg például kottát írni, egy dalszerzőtáborban ez senkit nem érdekel, mert ott inkább az számít, hogy mi a vájb. 2020-ban elvégeztem egy producersulit – az improt yank alatt –, és abból a féléves kurzusból többet tudok hasznosítani, mint amit két év alatt a zeneszerzés maszteren tanultam. Teljesen más mindset.

Innen jött a jazzszaxofon és a hiphop produceri hozzáállás ötvözése is?

Az még korábban kezdődött. Mindig is szerettem a modern fúziós dolgokat, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a jazz-zenészek, akiket nagyon szeretek, elkezdtek hiphopos dolgokat csinálni. Jé, brutál jazzarcok rakták össze Kendrick Lamar lemezét, meg bejött a hiphop új hulláma, a jazzy beats! Az egyik nagy inspiráció Robert Glasper volt, de nagyon bírtam Kamashi Washingtont, a BADBADNOTGOOD-ot, Jordan Rakeit, a Hiatus Kaiyote-t, vagy a UK jazzt, ami egy újabb izgalmas fúzióját hozta el az r’n’b, a neosoul, a jazz és a hip-hop zenéknek. Aztán visszaástam, és felfedeztem a Dilla beatset, majd a Rootsot, abból meg Questlove-ot. Nekik volt egy instrumentál lemezük, amin Dilla beatseket játszanak élőben – egy évig arra gyakoroltam az akadémián. Betettem és fújtam.

VARGA DANI ITT FEJTEGETTE, MIÉRT SZERETI A ROOTS DILLA-LEMEZÉT

Dani a Red Sea Jazz Festival keretében megrendezett Michael Brecker szaxofonverseny döntőjében 2019-ben. Fotó: Yossi Zwecker.

Szabó Dani mondta rólad azt is, hogy nagyon jók az effektjeid, pedáljaid, amiket úgy használsz, mint itthon senki. Hogyan effektezed a szaxofonodat?

Talán azért tud ez különleges lenni, mert nem szaxofon-specifikusan használom az effekteket, hanem inkább gitárosok inspiráltak. Az egészet két okból kezdtem el 13-14 évesen: nagyon sok gitárzenét hallgattam. Mai napig falom az indie és az alt-rockot, és akkor is azok voltak a legerősebb alapjaim: Sigur Rós, Radiohead, Foals, korai Coldplay, Hillsong United, Mutemath, Daughter, Temples, Tame Impala, Tycho, Civil Twilight. A másik oka pedig Michael Brecker volt, aki brutáljó szaxofonos, és a 80-as, 90-es években használta az EWI szintiszaxofont. Megkértem apámat, hogy nekem is vegyen egyet, és ennek egy modernebb verzióját kezdtem el effektezni. Akkoriban minden szombaton játszottam a gyüliben: dicsőítő szolgálatot végeztem, amiken egy rendes zenekar – dob, gitár, basszusgitár – játszott egy főleg gitárpopon alapuló, 30 dalos repertoárt. Volt egy csomó szám, amibe a szaxofon nem illett bele, és azokban az EWI-t használtam, és úgy akartam játszani rajta, mint a gitárosok. Akkoriban jött ki a Coldplaytől az X&Y – ezt a hangzásvilágot akartam utánozni, és a szintiszaxofont kezdtem el delay-jel, reverbbel stb. effektezni. Szaxira nem is nagyon kötöttem rá. Aztán az egyetemen az EWI-t már cikinek éreztem, de pont Robert Glaspernél is volt egy szaxofonos forma, Casey Benjamin, aki gitárpedálokkal effektezte a szaxofont. Először csak az ő hangzásvilágát akartam utánozni, aztán jöttek a saját ötleteim, meg újabb és újabb pedálok, boutique cuccok, és faltam a gear videókat a YouTube-on, és mostanra eljutottam odáig, hogy lett egy saját stílusom az effektezéssel.

Fotó: Szabó Balázs.

Ha a gitárzene inspirált, miért nem gitáros lettél?

Apukámnak Sting volt a kedvenc előadója, akinél Branford Marsalis szaxofonozott, és azt szerettem. Meg amúgy is érdekes szó a szaxofon, egy gyerek fejében megragad, és amikor 7-8 évesen hangszert kellett választani, valószínűleg azt se tudtam, mit mondok, de a szaxofont választottam. Elkezdtem zeneiskolába járni, és tízévesen megkaptam a hangszeremet, és inspirált voltam, de akkor robbant be a nu metal, a Linkin Park és társai, meg Eminem is, és elkezdtem én is érdeklődni a kortárs zenék iránt. Addig csak 40-es, 50-es évekbeli jazzt hallgattam, mert azt nyomta a kezembe a tanárom, hogy ez a jó zene. De a sulirádióban nem ez szólt, a haverjaimnak más CD-i voltak, és hétvégente is más zenét hallgattunk az istentiszteleteken. Nagyon szerettem volna gitározni, de valahogy sosem kezdtem el. Akkor még YouTube se volt, hogy tabulatúra alapján covereket eljátsszak, meg szétszórtabb voltam annál, hogy még egy hangszert megtanuljak. A szaxofont viszont sosem hagytam abba, és az eszkalálódott, mert jó voltam benne. Jártam külön jazztanárhoz is, és rájöttem, hogy a szaxofon különlegesebb, mert mindenki dobol meg gitározik. Aztán felnőtt fejjel vettem egy gitárt és kezdtem el gitározgatni.

A DDT-ben ér össze legjobban a jazz, a szaxofon, a hip-hop és a produceri attitűd, hiszen ott saját magatokat mintázzátok a beatekben. glsch-sal idén összeraktátok a Demerungot, amit a Recorderen az év magyar lemezének választottunk.

A DDT úgy kezdődött, hogy flörtöltem már egy ideje Heilig Tomival, hogy csináljunk már valamit, és ne csak jammelgessünk, hanem legyen belőle lemez is. Szedjük darabjaira, amit játszottunk, és csináljunk belőle teljesen más dalokat, amikben vannak izgalmas akkordok, van egy szerkezetük, ne csak négyütemes loopok jöjjenek egymás után, és menjünk el olyan helyekre, ahová egyébként nem vinnél el egy hiphopalbumot, de egy jazzybb projektet igen. A jazz- és a hiphopbeli tapasztalatok lettek ide besűrítve, meg az indie-sek is, mert csomó fejhangos háttérvokál meg dallam onnan jön. Szóval a DDT egy olvasztótégelyként indult, hogy csináljunk egy albumot, amit aztán megmutatunk rappereknek, hogy mi ezt tudjuk, és ha szeretnétek, csinálunk beateket, rappeljetek rá.

Az első lemezetek egy CV volt?

Amúgy is összeültünk zenélni, de már azon is szerepelt egy dal, ami glsch első EP-jére is felkerült, a Tollak. Akkor megkeresett a Dóczi Bence (imdb), hogy hesszeljek a készülő albumán, és mondtam, hogy szívesen, de vinném a DDT-t is, és akkor két másik nagyon jó csóka is megmenne ezeken a cuccokon, és az Amalgamated is egy kollablemezzé alakult. Közben glsch életében is történtek változások, amik beindítottak egy folyamatot, és csináltunk közösen egy olyan hiphopalbumot, ami Magyarországon nem annyira jellemző.

MINDEN KÉTELY ÁTVÁLTOZIK TÉNNYÉ. KRITIKÁNK A DEMERUNGRÓL.

Miben atipikus szerinted itthon a Demerung?

Két trendet látok most a hiphopban Magyarországon. Vannak sample-ök, amik Splice-ról vagy YouTube-ról vannak vadászva, és „zeneileg egyszerű”, 4 ütemes loopokra szeletelve, amikben nincs zenei értelemben vett A vagy B rész. Persze dramaturgiában vagy sound designban ez megtörténik, és sokszor a sound design sokkal nagyobb hangsúlyt kap, és brutáljó dolgokat csinálnak. Vagyis vibe- es hype-építés megy a dalokon belül is, és kevesebb az innovációs kísérlet manapság. Rossz hasonlattal azt mondanám: mindenki ugyanazt a smash burgert csinálja, csak van, aki mégis máshogy, és valaki hatalmas birodalmat tud ebből építeni, valaki meg marad útszéli kis street food cuccnak, és 2-3 év után bezár. Persze mi is csináltunk 4 ütemes loopokat a Demerungon, a Mérleg pl. pont ilyen. De az eredeti beat, amit küldtem, az 3 részből állt, és aztán glsch kérte, hogy legyen ez csak a 4-8 ütemes loop. Még mindig nem hiszek „a kevesebb több” elvben, inkább csak azt mondanám, ami jó, az jó, és azt el kell fogadni, mielőtt túlsózzuk.

A másik trend az élő zenekarozás: jamek, imprók vannak, amiknek a tetején megmennek MC-k, vagy akár konkrét beatek, dalok születnek aztán. Ennek van egy hangzása, ami tök izgalmas, de azt érzem, hogy jobban meg lehetne kapatni aztán post-productionben. Na és a DDT-vel valami ilyesmit próbáltunk csinálni: az első és a második „trendnek” is ellene menni. Saját zenei dalokat felvenni, utána azt használni sample packnek és így építeni új dalokat. Aztán azokat meg továbbgondolni, zeneileg és production szinten is. Végül pedig glsch behozott egy csomó featet, akik megint tök jó ötleteket adtak a lemezhez, és bejött két dobos is, Boros Levi és Klausz Ádi, szóval a Demerung is egy nagyon intenzív kollaborációs lemez lett.

Heilig Tomi, glsch, Ocsovay Damján, Varga Dániel. Fotó: Fábián Soma.

Készült egy koncertfilm is a lemezbemutatóról, amit te raktál össze vágó-rendezőként. A filmezés mindig is érdekelt, vagy kellett növesztened még egy lábat, mert nem lehet megélni pusztán a zenélésből?

Mindig is érdekelt. A zenekaroknak jelen kell lennie social medián, és Piotr Lipowiczcal, akivel a Moped Loewenben és az Eastern European Quartetben is játszottam, és együtt laktunk a grazi egyetem alatt, mindig gyártottuk a hülyébbnél hülyébb vagy izgalmasabbnál izgalmasabb kontentet, hogy még több ember eljöjjön a koncertekre. Aztán ahogy változott a közösségi média, a kép már nem volt elég, videó kellett, és továbbfejlődött a történet. Közben felvettek egy céghez vágónak, és kiképeztem magam ezen a területen.

„A RAP VOLT AZ EGYETLEN, AMI NEM KERÜLT PÉNZBE” – GLSCH-INTERJÚNK

A New Fossils és a makrohang turbinás filmjeit is én csináltam, amikből tudtam, hogy mire van lehetőség a Turbinában. Alacsony a színpad, ezért a kamerások a zenészekkel szinte egy szintben tudják venni a zenekart, és a Turbinának nincs olyan policy-je, hogy nem lehet behívni extra kamerást, vagy felveheted a koncertet, de fizess érte egymillió forintot. Két operatőrrel és két fix kamerával dolgoztunk, szóval lo-fiban nyomtuk, de már a kamerán használtunk filtereket, nem utólag effekteztünk, hogy már a nyersanyagban ott legyen a hangulat. Itt inkább vájbszerű történetek lettek elmesélve, amiket megfűszereztem számomra izgalmas vizuális effektekkel.

Co Lee koncertzenekarában is játszol. Abban mit szeretsz?

Mindent. Iszonyat jó zenészek vannak ott is, akikkel nagyon jó játszani, én nagyon szeretem azt az energiát, ami ott elszabadul. Inspiráló látni Co Lee-t, hogy szemrebbenés nélkül képes fogni a zenekart és elindulni velük a hegynek felfelé. Bárhol vagyunk, falunapon vagy a Müpában, olyan intenzitással megy neki a koncertnek, hogy az visz magával. Az a hozzáállása, hogy „mindenhol a 150%-ot fogom lehozni, és nincs olyan, hogy ma nincs kedvem hozzá”. Még nem láttam Co Lee-t rossz hangulatban. És nagyon tetszik a mondanivaló, tök érdekesek, jók a szövegek.

„KONCERT KÖZBEN AZ ARCOM IS TÁNCOL” – CO LEE A KONCERTSZTORIK PODCASTBAN

Egy Banana Records dalszerzőtáborban kerültem egy csapatba Co Lee-val és Temboval, és csináltunk egy trekket, a MIA-t, ami rá is került Co Lee cirkuszos lemezére. Ezért aztán Kolos, amikor ment dj-vel fellépni a szentendrei Barlangba, mondta, hogy nyomjam el élőben is a részeimet, és ha már ott vagyok, játsszam el a Dom Beatses számának (Játék) a szaxis részeit is. És amikor jött Kolos első Müpa-koncertje, amire kellett zenekar, engem hívtak szaxofonozni.

Ohnody első live actjét te raktad össze. Co Lee-nál mennyire folysz bele a hangszerelésbe élőben vagy akár a stúdióban? A séta elejében dalszerzőként is szerepelsz.

A szaxofonos részeket én találom ki. Ha featben fel vagyok tüntetve, akkor koproducer is vagyok, meg dalszerzőtárs, mert nem fütyülik fel, mit kéne szaxizni, hanem én találom ki a dallamot, az effektezéssel együtt. Elküldik a számot, arra én az otthoni stúdiómban ötletelek, feljátszom, editálom, és egy producált anyagot küldök vissza, amit ők aztán tovább gyúrhatnak, ha szeretnének.

A séta eleje kicsit más sztori, mert abban eredetileg nem volt szaxofon, és előbb játszottuk el koncerten, minthogy kijött volna, és annyira tetszett a srácoknak, amit az A38-on fújtam, hogy kérték, játsszam fel stúdióban is. Mire én mondtam, hogy végül is felvettük sávonként azt a koncertet, másoljátok ki onnan. (nevet) Szóval az egy improvizáció.

Lusta Gerivel is csináltál tavaly egy jazzes-hiphopos instru lemezt, a No Hay Bandát.

Vele azon a szentendrei koncerten találkoztam először, amire Co Lee elhívott, hogy a MIA elejét fújjam be, mert ott a Lusta Geri volt az előzenekar, akkor jött ki az első EP-je. A Pontoonon, a Telepen, meg ilyen helyeken akkor már csináltunk improvizált hiphop sessionöket, rapperek nélkül is, Speiz Boiz, jazzbois stb., és én sokszor felkuncsiztam magam egy szettre, hogy a Boros Levivel, a Heilig Tomival, vagy a Vanissal játsszak. Ezeken a sessionökön ott volt a Lusta is, és amikor kijött az első DDT-lemez, elkezdtünk többet dumálni. Az a vicces, hogy az album készítése során nem is találkoztunk személyesen, csak amikor már kint volt az album fél éve. A legtöbb munkám ilyen: valaki küld egy beatet, hogy szeretne bele szaxit, „csinálsz rá valamit?” Feljátszom, esetleg az ő beatjükbe is mondok ötletet, tweakelem, és vagy tetszik neki, vagy nem. Kér valami mást, vagy szétchoppolja, amit küldtem, és kollázsként megszületik a végtermék.

Mordái.

Az nagyon izgi projekt. Tökre szeretem, jó lett a piros album (Álom esett a szememre), amin kvázi újjáalakult a Mordái, mert a zenekar fele lecserélődött, és utána bekerült Kosztolánszki Dominik is. Év elején kijött egy EP, és most elkezdtünk dolgozni egy új anyagon, amin szaxofonosként és zeneileg is sokkal érdekesebb irányokba megyünk, amikre most értünk meg.

„TÖBB EMBERT ÉRDEKELHET KÜLFÖLDÖN, MERT KURIÓZUM” – MORDÁI-INTERJÚ DANIVAL ÉS NÓVÉ SOMÁVAL

Tavasszal felléptetek a legnagyobb amerikai showcase fesztiválon, a texasi SXSW-n is.

Tök izgalmas volt kimenni Amerikában, de kicsit arcra esés is volt, hogy nem történt semmi utána. A menedzsment sok terhet levesz egy zenekar válláról, de az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy nem szabad elkényelmesedni, hanem pusholni kell a dolgokat. Szép gondolat, hogy nekünk csak játszani kell, de a zenekari projektek 50-70%-a háttérmunka, és csak 20% az, hogy ott állsz a színpadon és zenélhetsz. A Mordái-jal azt érzem, hátradőltünk, hogy majd történnek a dolgok, de nem történtek – ez persze senkinek sem a hibája, és nem is számon kérhető. Mindenkinél zajlik az élet.

Dani a Mordái-jal.

Elkezdtél egy vlogot is, amiben dokumentálod a szólólemezedet elkészítését, a hétköznapjaidat, vagy épp azt, hogy miben szeretnéd fejleszteni magad (poliritmusok, szellemhangok, faszább dobok Abletonban). Ezt biztos élvezed a vizuális érdeklődésedből kifolyólag, de úgy érzed, hogy ez is kell ahhoz, hogy felépítsd a saját brandedet?

Mindig is szerettem volna saját YouTube-csatornát csinálni. Követek egy csomó gear csatornát, és nagyon szeretem az újhullámos YouTube-ot, ami ezt a slow vlog formátumot próbálja visszahozni, a gyönyörűen befotózott felvételeket. Hogy ne csak az legyen, hogy egy influenszer belebeszél a kamerába, hanem vizuálisan és mondandóban is képviseljen értéket a videó. Még én is keresem, hogy mit akarok ezekben a vlogokban elmondani, mert van benne kis gearhead vonal, kicsit tutorial, meg zenei napló, de úgy voltam vele, ha már csinálok egy albumot, miért ne vegyem fel a folyamatot? Így olyan oldalaimat is meg tudom mutatni, amiket koncerten vagy stúdióban nem látnak az emberek, mert csak szaxofonozni hívtak.

Azzal kezded a videót, hogy eddig sok mindent csináltál, és itt az ideje a saját zenédre fókuszálni. Aztán, mint minden ember, hétvégén fejezed be azt, amit hétfőre tűztél ki a melóban. Ha mellette csinálsz még egy vlogot is, az nem pont attól veszi el az időt, hogy végre a saját zenéden dolgozz?

De. De ez a vlog kihívása, hogy megtaláljam az egyensúlyt, hogy egyik se menjen a másik rovására. Ne legyen az, hogy csak a zenére fókuszálok, és aztán valami fura lo-fi tartalmat osztok meg, ami maximum a zenészeknek izgalmas, hanem olyat, ami egy laikusnak is érdekes lehet, mert bepillantást nyújt a hétköznapi életembe is. Van, hogy a videó elkészítésével több idő megy el, mint a zenével, de ez egy érdekes kísérlet most nekem.

A Hues of Affection című szólóanyagodat úgy írtad, hogy közben egy szobában voltál az első gyereketekkel. Hogy tudtál így koncentrálni?

Sokszor akkor dolgoztam, amikor aludt. De más, amikor egy gyerek van és egyéves, és még csak totyogni tud, és más, amikor 5-6 éves, és ott a 2 éves tesója, és mindketten képesek balesetveszélyes dolgokra. Meg az is más, amikor már van saját napirendjük, és meg tudod találni az időablakokat, amikor melózhatsz. Vicces: amikor elküldöm a felvételeket, sokszor utólag hallom, hogy a háttérben kiabálnak a gyerekek.

Van olyan, hogy megjelent zenén is rajta maradtak a gyerekeid?

A Lusta Geri-albumon csomó ilyen szaxofonfelvétel van. Mostanában sok mindent veszek fel a pianínómon, és hallom utólag, hogy rohangálnak fel-alá és sikonyálnak. Zajlik az élet.

Olyat észrevettél magadon, hogy más érzelmi mélysége lett a zenédnek, mióta gyerekeid születtek, vagy ez túlmisztifikálása az apaságnak?

Lehet, hogy erről a feleségemet kéne megkérdezni, mert ő jobban látja ezt kívülről. Én nem vagyok ennyire szentimentális alkat; volt idő, amikor kifejezetten irtottam ezt magamban, hogy csak racionálisan, hideg fejjel gondolkodjak. Ettől még a Hues of Affection zenei vonatkozásaiban is sokkal játékosabb lett, a dalok nem törekedtek a disszonanciára, hanem fennköltebbek, könnyebben emészthetőbbek, lazábbak, mint pl. a Moped Loewen-lemez volt fél évvel előtte volt. Azon az EP-n erre az érzelmi világra reflektáltam, hogy annyira szerelmes vagyok valakibe, hogy ennek az a gyümölcse, hogy születik egy gyerekünk, és milyen jó vele együtt lenni, időt tölteni.

Hogy látod most a közeljövődet?

Bright & shiny. Várom az új projekteket, amikben benne lehetek most, hogy felszabadult egy csomó időm a New Fossils után. glsch-sal eléggé beindultak a dolgok, jövőre több koncert is eldurran. És ott van Co Lee, akivel a Parkban játszunk majd. Kolos annyira termékeny, hogy néha úgy jön le próbára, hogy itt van 10 új dal, nézzük meg koncertre! Az is egy tök izgalmas workflow, komoly a tempó, de nagyon jók a vájbok. Az biztos, hogy most egy kicsit jobban el akarok mélyülni a dalszerzésben, prodolásban, a saját anyag elkészítésében, sokkal intenzívebb kollabolásokban és ennek dokumentálásában. Ennek az eredményeit pedig majd lehet látni és hallani is időről időre, ha pedig beindult a szezon, akkor ott leszek pár színpadon is.

Dani videós munkáit itt találod. A honlapján meg minden mást is. Köszönet Nóvé Somának és Dobos Csabának az interjú elkészítésében nyújtott segítségért!

interjú: Soós Tamás
nyitókép: Komróczki Dia

A Középpontok sorozat cikkeinek megjelenését az NKA Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.