„Ezeknek a koncerteknek most más húzása van, már-már ijesztően klappol minden” – KFT-interjú

Hogyan élték meg Laár András kilépését? Neki írták az új dalukat, a Ne menj elt? Mit hozott az új gitáros, Nedvig Balambér a KFT-be? Hogyan lett Bornai Tibor Junkies-rajongó? Miért sült be annak idején a HFT (Hárman Folytatják Tovább), és milyen lett a Mohai Tamással készült KFT-lemez? December 28-án a Magyar Zene Házában ad évzáró koncertet a megújult KFT, amelynek dobosával, Márton Andrással, és állandó vendégével, a Junkies énekesével, Szekeres Andrással beszéltük át az elmúlt fél év fejleményeit és a KFT változásait.

Hogyan éltétek meg Laár András kilépését?

Márton András: Egy próba közben Nátin (Laár András – a szerk.) úrrá lett valami, ami miatt azt mondta, hogy a következő évet már nem csinálja meg velünk. Mi ezt ott hideg fejjel végighallgattuk, és másnap azt mondtuk neki, hogy mi már ezt az évet sem szeretnénk vele megcsinálni. Egyfelől nem volt váratlan, mert voltak előzmények, amelyek ezen a próbán csúcsosodtak ki, mégsem gondoltuk, hogy idáig fajulnak a dolgok. Náti még aznap reggel is azt mondta nekem a telefonban, hogy „milyen jó a zenekar, Marcikám”, egy héttel előtte pedig arról beszélgettünk, milyen szerencsések vagyunk, hogy még 70 évesen is azt csinálhatjuk, amiről a gimnáziumban álmodoztunk. Ezt csak azért mondom, mert a kilépés szerintem elsősorban neki volt derült égből villámcsapás. Ha láttál vele interjút mostanában, akkor tudod, hogy milyen irányba kormányozta az életét. Régebben többször is előfordult kritikus pontokon, hogy elmentem és beszélgettem vele, és pillanatok alatt rendeztük a dolgainkat.

De most nem tudtátok?

Márton András: Nem, de erre nem szeretnék kitérni, mert olyan személyes vonatkozásai vannak Nátival kapcsolatban. Gondolhatod, hogy egy ennyire szoros és évtizedes kapcsolat megszakadására azért nem csak legyintettünk.

Szekeres András és Márton András.

Az nem merült fel, hogy befejezitek a KFT-t, vagy más néven folytatjátok?

Márton András: Dehogynem. Mikivel (Lengyelfi Miklós – a szerk.) és Dránival (Bornai Tibor – a szerk.) másnap minden lehetséges forgatókönyvet számba vettünk. Abbahagyjuk? Azt nem akartuk. Más néven folytassuk? Voltak névötletek, de elvetettük őket. Hárman csináljuk tovább? Vagy bevegyünk valakit? Esetleg szerkesszünk magunk mellé egy kis zenekart, mint a Talking Heads tagjai a Tom Tom Clubban? Minden eszünkbe jutott. Aztán meghallgattunk két-három énekest, akik máshol nagyon jók, de velünk valahogy nem működött a kémia. Bedobtam a zenekarnak, hogy két évvel ezelőtt hallottam a veszprémi Music Hungary konferencián egy marhajó zenekart, a Gorg & Benzolt, aminek a gitárosa azt az időt idézte bennem, amikor ’81-ben elkezdtünk játszani a klubokban. Valahogy úgy volt jelen a színpadon. Nehéz megmondani, mitől, mert nem olyan volt a hangja, mint Nátinak – bár kicsit az a lágé –, nem azt gitározta, és más poénjai voltak, de voltak poénjai, közvetlen volt a közönséggel, és a fazonja is olyan volt.

A többiek viszont nem hallottak a Gorg & Benzolról, ezért ugrottunk, és ráírtam a Maróthy Zolira, hogy ha tud ajánlani gitárost a Kőbányai Zenesuliból, akkor szóljon. Még aznap visszaírt egy nevet – Nedvig Balambér –, akire rákerestem a neten, és hát nem a Gorg & Benzol gitárosa volt? Mondom, ilyen együttállás nincsen. Azonnal felhívtam, hogy leültünk dumálni, állati szimpatikus volt, aztán pár nap múlva eljött egy próbára, lejátszotta azt az öt-hat számot, amit megkapott, és egy-két apróságot kellett neki csak mondani, és kész is volt. Nemcsak lejátszotta, amit kellett, hanem olyan volt az íze, ami nagyon passzolt a KFT-be, és egy csapásra szerves része lett a zenekarnak. Gyorsan meg is beszéltük vele, hogy igazából tagot keresünk az együttesbe, de ez még titok, amit olyan jól megtartott magának, hogy a szülei is a sajtóból tudták meg, hogy belépett a KFT-be.

Ha van tökéletes név egy KFT-gitárosnak, az övé az. Olyan, mintha egy karakter lenne a KFT-szövegekből.

Márton András: Abszolút. Koncerteken mindig el is mondja, amikor bemutatjuk, hogy igen, Balambér vagyok, és ez az igazi nevem.

Szekeres András: Nagyon jó srác a Balambér. Könnyű vele kijönni, kurva jól játszik, és érett minden szempontból. Nekünk a Junkies-zal ennyi idősen annyi eszünk volt összesen, hogy hol kell megfogni a söröskorsót.

„AZ SX7-EN MEGNYERTÜK A LOTTÓÖTÖST” – JUNKIES-INTERJÚNK

Márton András: Ahhoz képest jól kinőttétek magatokat. (nevet) Nagyon nehéz egyébként ilyenkor kiválasztani, hogy kit veszel be egy zenekarba, és örülök, hogy egy ilyen fiatal srácot találtunk, mert ez sokat hozzátesz a zenéhez és az alkotói légkörhöz is. Balambér sokféle stílusban otthon van, fantáziadús, kreatív srác, és szimpatikus, melegszívű ember.

Balambér a KFT-vel Sopronban. Fotó: Rombai Péter-RepeszTech.

Volt már olyan a KFT történetében, hogy más felállásban játszottatok. A ’90-es években volt a HFT (Hárman Folytatják Tovább) Bornai Tibor nélkül, az ezredfordulón pedig Laár nélkül, Mohai Tamással csináltatok egy lemezt.

Márton András: A HFT egy szerencsétlen kimenetelű zenekar volt. Emlékszem, a Gong presszóban ültem a Körúton a Híradó mozi mellett, amikor eszembe jutott – ez ’93 volt talán –, hogy basszus, kéne csinálni egy olyan zenekart, mint a Traveling Wilburys. Legyünk hárman, legyen az a nevünk, hogy a Laár, a Lengyelfi és a Márton, és játsszunk vidám, tempós gitárzenét olyan felhőtlen szövegekkel, mint az Afrika vagy az Elizabet. És azzal a svunggal fel is mentem a Laár Andrishoz, hogy Nátikám, kurva jó kis zenekarötletem van, ami neki is tetszett, de már a beszélgetés végére elkanyarodtunk oda, hogy ne ez legyen a neve, hanem rímeljen a KFT-re – mondom, ne rímeljen –, és vegyük be az xy-t billentyűzni – mondom, ne vegyük be. Aztán az első próbára totál más lett az egész, mint amit elképzeltem. Adtunk néhány koncertet, és nem volt jó. Lehet, hogy az én ötletem se lett volna az, de végül semmi nem valósult meg abból.

KFT-INTERJÚNK AZ AFRIKÁTÓL A BÁBU VISSZAVÁGIG – KÖZTE A MOHAIS LEMEZZEL

Az idén pont 25 éves Éljen a szerelem viszont nagyon jól sült el. Miért volt mégis rövidéletű a Mohai-féle felállás?

Márton András: Az valóban az egyik legjobb lemezünk, zeneileg és szövegileg is. Az egy nagyon jó produkció volt, párszor a Borlai Gergő is csatlakozott hozzánk, bár hogy pontosan mit játszott, arra ma már az istennek se emlékszem, ami egy érthetetlen sárga folt a memóriámban, pedig nagyon bírom Gergőt. De pár koncert után véget ért a sztori, mert sajnos nem jöttünk ki a Mohaival. Emlékszem, volt egy zenekari megbeszélés a lakásomon, ahol mindenki csak ült némán, ő nézett ránk, de senki nem szólalt meg. Akkor azt mondtam, hogy jó, gyerekek, akkor ezt hagyjuk abba. Évekkel később összefutottunk egy koncerten, és egy másodperc alatt rendbe raktuk ezt a dolgot. A próbákon annak idején nem volt jó a hangulat, ment a beszólogatás. „Marcikám, de hát van ilyen, veletek nem fordult elő soha?” „Nem, nálunk ilyen nem volt.” „Hát, nálunk volt.” Ennyi. Tök jóban vagyunk azóta is, szeretem Tamást. Felkértem, hogy játsszon a szólólemezemen, a Szívgárdán, és nyáron fellépett a KFT-vel a Kobuciban is.

KFT a Kobuciban. Fotó: Pandur-Balogh Norbert.

András, te gondoltad volna, hogy egyszer a KFT-ben fogsz énekelni?

Szekeres András: Vendégként már többször felléptem velük, és az mindig szuper élmény volt, ezért nem annyira fura most benne lenni. Az öcsém van totál kiakadva tőle, mert kiskorunkban együtt hallgattuk a KFT-t, a Bál az operaházbant például a tévéből vettük fel mikrofonnal. Aztán a Junkies-zal dolgoztunk is egyszer Bornai Tiborral 1994 végén, mert annak idején a Magyar Rádióban még keresték a fiatal zenekarokat, és biztosítottak számukra 2x8 óra felvételi időt a legendás 8-as stúdióban, ahol például az LGT is felvette a Bummm!-ot. A Rádió osztotta ki a zenei rendezőket, és mi tök véletlenül Bornait kaptuk. Felvettünk két dalt, amit aztán ki kellett lopni a rádióból, és úgy tudtunk klipet forgatni a Vesztettélre, hogy azt a zenei anyagot használtuk fel hozzá. Az még olyannyira a régi világ volt, hogy fizetést is kaptunk azért, hogy dolgoztunk két napot a saját dalainkon. A Presser is bejött egyszer hozzánk, belehallgatott, aztán kiment. A végére megszeretett minket a Bornai, és azt mondta, hogy szeretne segíteni nekünk, mert a két nap során Junkies-rajongó lett. Ő úgy állt ehhez a felvételhez, mint egy producer, a dalszövegeken is agyalt velünk.

„A SAJÁT CIPŐNK MELLETT JÁRTUNK” – KFT-INTERJÚNK A BÁBU VAGYTÓL A FODRÁSZIG

Márton András: Az a jó, hogy nekünk se fura, hogy Andris énekel most a KFT-ben.

Szekeres András: Tűzoltásnak indult, mert egy csomó buli le volt kötve, amiket meg kellett menteni.

Márton András: De úgy, ahogy a továbbiakban szeretnénk a KFT-t csinálni. Ne úgy, hogy felkérünk egy csomó vendégzenészt, és a következő koncerten már tök mások lesznek.

Szekeres András: Először sok énekes volt minden bulin, aztán a végére csak én maradtam.

Felmerült, hogy bevegyétek Andrást a zenekarba? Vagy ez a Junkies miatt nem jöhet szóba, és lehet, hogy kerestek egy fix énekest?

Márton András: Ez imázs és egyeztetés kérdése. Még mindig billeg egy-két dolog, hogy a zenekar hogyan jelenik meg, vagy hogyan írjuk ki magunkat: KFT vagy KFT + Szekeres Andris. Ezek a kérdések a szervezés során is felmerülnek, de az idő majd meg fogja oldani. Praktikusan pedig az van, hogy egyeztetünk, és ez egyelőre működik.

Melyik koncert volt eddig a legjobb az új felállással?

Márton András: A Fishing On Orfű baromi jó volt.

Szekeres András: Nekem az még korán volt. Én azokat szerettem, amik már séróból mentek. Augusztus végére már kényelmesen éreztem magam a dalokban, és teljesen el tudtam engedni magam. Különösen élvezem, hogy a KFT-vel koncert után tíz perccel már megyünk haza, és éjfélre otthon vagyok. Nekem ez olyan, mint amilyen az unokázás lehet: a Junkies rendkívül sok feladattal és munkával jár, itt viszont mindent megcsinál az András, és nekem csak élvezni kell. Jó hangulat van a zenekarban, és ez rám is átragad, meg a közönségre is. Mosolygó arcokat látok a színpadról.

Márton András: Olyan leveleket kaptunk, hogy „gyerekek, az látszódik rajtatok, mintha egy hatalmas kőtömb esett volna le a vállatokról, olyan lendülettel játszotok.” Ezeknek a koncerteknek most valóban más húzásuk van. Nyilván attól, hogy András másképp énekel és Balambér máshogyan gitározik. Nátinak megvannak a fantasztikus gitáros erényei, ahogy Balambérnak is, és ezek egy másfajta nagyon erős energiát hoztak a koncertekbe. Próbán, koncerten is fülig ér mindenkinek a szája.

Azokat a visszajelzéseket, hogy ez már nem az igazi KFT, csak egy BT, hogyan élitek meg?

Márton András: Meg hogy menjünk nyugdíjba, ezek is csak a pénzért csinálják – ezek vannak, de elenyésző számban, és amúgy se akadok rajtuk fenn.

Szekeres András: Én fel voltam készülve a negatív kommentekre, de a KFT-nek nagyon kulturált közönsége van. Sokat beszélgettünk arról, hogy nagy zenekarok is vesztettek el nagy frontembereket, de mentek valahogy tovább. Képzeljük el, mennyivel szegényebbek lennénk, ha nem születik meg a mohais KFT-lemez. Laár Andrást én zseninek tartom, a focis kártyáján majdnem minden mutató 10-es. Nyilván nem könnyű utána színpadra állni, de ez nem is pótlás, egyszerűen ilyen helyzet van.

A KFT 2025-ben (b-j): Nedvig Balambér, Bornai Tibor, Márton András, Lengyelfi Miklós, Szekeres András. Fotó: Nerpel Nikoletta.

Ami azért is nehéz, mert legtöbben a frontemberrel azonosítják a zenekarokat.

Márton András: Ez a legtöbbször így van, természetes reakció. Együttesek tényleges belső működéséről szinte semennyit nem tud a közönség, a rajongók. A KFT-t négyen alakítottuk azzá, ami lett, a Balatoni nyarat, a Bál az Operábant, és csomó mást Dráni írt, és Miki meg nélkülem is egészen más volna a kép. Meg tudom érteni, ha egy rajongó azt mondja, hogy ő abban a felállásban szerette meg a KFT-t, és ha más van, akkor már nem szereti. Nem zavar, viszont már kicsit szűklátókörűségnek tartom, ha azt mondják, hogy ezek menjenek nyugdíjba, vagy nevezzék át magukat, de az sem érdekel. Mi szeretünk együtt zenélni, és ha tudunk találni társakat, akikkel jól érezzük magunkat az életben meg a színpadon is, és rákapcsolódnak arra, ami belőlünk fakad, akkor csináljuk, mert mindannyiunkban van inspiráció, és a közönség majd elmondja róla a véleményét. Vannak, akiknek nem tetszik ez a felállás, ők majd hallgatják a korábbi dolgainkat vagy elpártolnak attól is, ez ok. A koncertjeinket azonban egyértelmű lelkesedéssel fogadta a közönség. A KFT folyamatosan változott, ma ilyen.

Az új dalotok, a Ne menj el egy párkapcsolati szakításról szól. Túlzás lenne azt feltételezni, hogy valójában a Laárnak írtátok?

Márton András: Amikor Dráni átküldte a számot ezzel a címmel, arra gondoltam, hogy „jaj ne, ugye nem írt egy számot, aminek köze van ehhez a szituációhoz, mert akkor megfúrom.” De aztán meghallgattam, és ahogy ő is mondta, nincs köze hozzá. Nyilván benne volt Drániban, hogy valamit megkapirgáljunk a közönség fülében ezzel a címmel, de abszolút nem erről szól, és nincs ilyen mellékhatása sem. Jövőre további új dalokon is dolgozunk majd.

Szekeres András: Egy dal mindig arról szól, amit a kedves hallgató beleképzel. A Get Back az Yoko Onoról szól vagy sem? A szerzőnek ilyen szinten meg kell hagynia a szabadságot az elemzőknek.

Énekesként neked mi a kihívás a KFT-dalokban?

Szekeres András: A közös nyelv a KFT-ben, amit mindannyian beszélünk, az a Monty Python és az angol humor. Erre Balambér is vevő. A dalszerkezetek könnyűek, mert én is ugyanígy csinálnám. A legnagyobb kihívást a szövegek jelentik. Szépen körül vannak írva a gondolatok, ezért nehéz pontosan megtanulni őket. Amúgy meg már-már ijesztően klappol minden.

Márton András: Ha a pacalról szeretne beszélgetni, arra is van vevő a zenekarban.

Szekeres András: Lengyelfi Mikivel el szoktunk tűnni és nézünk valami kaját. Dráninak pedig hazafelé kinyílik a sztoriládája, és csak meséli a régi történeteket. Tiszta rocktörténelem. Mi Balambérral csak ülünk és hallgatjuk. Andrástól pedig rendkívül sokat tanulok szervezés terén. Egy 45 éves zenekarnál már becsontosodtak a dolgok, de itt jól. A KFT olyan, mint egy régi tölgyfalépcső: szépen meg van csinálva, látszik rajta az idő, de nagyon logikusan épül fel. Azért tud működni ilyen régóta ez a zenekar, mert jól ki van találva, és mindenkinek megvan a feladata.

Andrások tócsiznak.

Melyik számokat szeretitek most a legjobban játszani?

Szekeres András: Ami nagy kihívás volt, és nem gondoltam, hogy ennyire fogom szeretni, az a Szobanövény. Nem ezt hallgatnám feltétlenül a KFT-től, de megszerettem. Van benne egy kis drámai feszültség. A nagy slágereket is tök jó játszani, mert hatásosak – nem az Afrikára gondolok, hanem inkább a Volvóra vagy a Siker, pénz, csillogásra.

Márton András: Én a Nem sikerül kikúrálni magamat mindig is szerettem játszani. Mármint az átdolgozott verziót, amit a 80-as évek közepe óta koncerteken játszunk, nem a kislemezest. A Szobanövény is csúcs, de a Klónt is nagyon szeretem, mert annak olyan lüktetése van, amilyen semelyik másik KFT-számban nincs.

Szekeres András: Az Idegen lényt is imádom, bár az jó nehéz, mert Dránival együtt kell énekelnem, ugyanazzal a hangsúllyal, és ha kicsit is eltér, szétesik. Rohadt nehéz volt megtanulni, de nagy sikerélmény volt, amikor sikerült. És élmény Dránival énekelni. Nagyon szeretem még az Éljen a szerelmet, azok közül pedig, amiket most próbálunk, a Kovács Pált, a Teát és a Macska az útont. Jaj, most elárultam a műsort.

Márton András: Nem árultad el, mert ezekből nem lesz minden a Zene Házában.

„KICSIT ENGEDNI KELL A PRÉSEN” – SZEKERES ANDRÁS 50

És mi lesz? Mire készültök az Elmúltak az ünnepek című Zene Háza-koncertre?

Márton András: Itt is egyedi műsor lesz. Előveszünk rég nem játszott számokat, át is dolgozunk egyet-kettőt, és fellépnek a gyerekeink is, ami egy külön produkció lesz, nemcsak annyi, hogy a fiam, Áron elgitározza a Siker, pénz, csillogásban a kíséretet, hanem ők is készülnek valamivel, sőt, vendégük is lesz, Solti János fia, Solti Márk.

KFT: Elmúltak az ünnepek
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2025. december 28. (vasárnap) 20.00-21.30
Belépő: 8900 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók.

interjú: Soós Tamás