Nem biztos, húsz éve minden jobb volt, de az egészen biztos, hogy lassabb. Meg a tárhelyek is sokkal kisebbek voltak. Talán ezért alakult úgy, hogy Spanyolországot a System of a Down két lemezével a fülemben utaztam körbe. A Mezmerize / Hypnotize ikeralbumot azóta alig hallgattam, egészen most szeptemberig, amikor a zenekar koncertezett egyet Torontóban. Így lett kerek a történet. Ez a cikk először a Recorder magazin 129. számában jelent meg, amiben azt jártuk körbe, hogy mi volt a menő 2005-ben.
A mából visszanézve már egzotikusnak tűnik tíz hónapra teljesen eltűnni az itthoni körforgásból, de amikor belevágtam egy spanyol önkénteskedésbe, nem igazán volt választásom. A roaming percenként annyiba került, mint egy közepes ebéd, és mivel a Nokiámba már az első napon helyi SIM került, sms vagy hívás haza csak vészhelyzetben jöhetett szóba. Laptopom természetesen nem volt – nem mintha a lakásban lett volna internet, az akkoriban még luxusnak számított. Rendszeres hétvégi programommá vált, hogy egy közeli internetkávézóban rendeltem egy cortadót, és két sűrű óra alatt letudtam az online jelenlétet: köremail, utazástervezés, ennyi.
Az mp3 viszont már hasított. Soulseeken, ha szerencsém volt, egy éjszaka alatt akár két-három album is lecsorgott. A kínai ipar ekkor már gőzerővel ontotta az olcsó lejátszókat, így a spanyol eBayen rendeltem 49 euróért egy idoooz márkájú darabot, 256 MB tárhellyel. Pár hét múlva megérkezett: akkora volt, mint egy nagyobb öngyújtó, és közvetlenül be lehetett dugni a netkávézós gépbe. Onnantól csak fórumokat kellett keresni, ahová valaki feltöltötte az aktuális lemezeket – gyakran hamar törölték is őket, szóval pepecselős, de nem reménytelen munka volt. A rar-fájlok gyakran vírusosak voltak, de azoknak a gépeknek úgyis mindegy volt.
A lejátszóra főleg azért volt szükségem, mert mindenhol ugyanaz a zene szólt: a Gasolina-féle reggaeton vagy Juanes La Camisa Negra című slágere, amit a szomszédom naponta százszor is lejátszott. Ha pedig alterebb helyre keveredtem, ott Sergent Garcia, Manu Chao, Gotan Project vagy Café del Mar-válogatások pörögtek. Így aztán arra a kis tárhelyre menekülésképp a Kill Bill 2 zenéje, Bloc Party, Coldplay, Yonderboi és a SOAD friss lemeze, a Mezmerize került. Ősszel aztán megjelent a Hypnotize, a Coldplay X&Y-ja pedig ment a lomtárba. Buszokon, tengerpartokon, főtereken és hostelekben addigra szinte kizárólag SOAD-ot hallgattam, gyakorlatilag végtelenítve.
A zenekar ekkor volt a csúcson. A Toxicity még le sem csengett, amikor kijött ez a két, egyenként bő félórás robbanás: huszonhárom dal tele energiával és kreativitással. Agresszív váltások, fantasztikus riffek, thrash és keleties lágyság, popos dallamok és politikai harag egymás mellett. A szövegeket nem is próbáltam értelmezni – egyszerűen az energiát szívtam el a zenéből, miközben hajnalban befutott a buszom egy újabb városba, vagy próbáltam elnyomni a horkolást valamelyik tizenkét ágyas, lábszagú hostelszobában.
Véletlenül alakult így, ezért is tűnt természetesnek, hogy miután hazajöttem, a SOAD eszembe se nagyon jutott – annyira hozzájuk tapadt az a korszak és az a hely. Aztán eltelt majdnem húsz év, egy másik ország és egy másik élet, és amikor megláttam, hogy koncerteznek, nem volt kérdés, hogy ott a helyem. A kétórás show-n gyakorlatilag az összes számot eljátszották a Mezmerize / Hypnotize párosról. Kurva jól szóltak. Hazafelé a metrón le is pörgettem a két lemezt szpotin.
Huber Zoltán
System of a Down: Mezmerize/Hypnotize
Megjelenés: 2005. május 17. / november 22.
Kiadó: Columbia
Játékidő: 36:06 / 39:40
