
Október végén jelent meg a Folkfonics új, négyszámos kislemeze, a Fellegajtó, amelynek címadó dalához most új klippel rukkol elő a zenekar. Premier!
„Az ismert és sokak által játszott kalotaszegi népdalt kubai hangulattal ötvöztük. A dal keserédes hangulatához szerintünk tökéletesen illenek a kubai szinkópált ritmusok és a montuno arranzsok, melyet a középrész eltérő, melankolikus dallamával kötöttünk össze, hogy a végén még megpörgessük a kubai hangulatot” – mesélte a zenekar a dalról, melynek producere a Folkfonics ütőhangszerese, Kovács Tamás „Tobzi” volt.
„Énekesnőnk, Volkova Kriszti gyönyörű hangja mellett Kovács Tamás „Tobzi” virtuóz ütőhangszeres játéka és Oláh Márton csodaszép klarinétszólója és arranzsai emelkednek ki a dalból. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Fellegajtó című kislemez három hete megjelent első klipjét, a Zöld erdőben de magost már több mint 25 000-szer hallgatták és nézték a YouTube-on, reméljük, hogy az új klip is hasonlóan fog tetszeni” – mondja Szabó Csabi zenekarvezető.
A kép- és hanganyag idén márciusában készült a Tom Tom stúdióban Kontor Tamás hangmérnökkel, a keverés, masterelés pedig Dorozsmai Gergő munkája. A videóanyagot Baricsa Horváth András készítette.
A Folkfonics zenekart 2018-ban konzervatóriumot és Zeneakadémiát végzett zenészek alapították. Sajátos, sokszínű zenei világukban népdalok, irodalom és saját dallamok keverednek alternatív pop-funk-swing köntösbe bújtatva, finom vonós és fúvós hangzással színezve. Első nagylemezük, a Két karodban 2018-ban, második, a Vándordal pedig 2022-ben jelent meg. Koncerteztek már Kínában, Belgiumban, Szlovéniában, a MÜPA, a MomKult és olyan nyári fesztiválok színpadain, mint a Művészete Völgye vagy a Fishing on Orfű.
Folkfonics a Facebookon. Instagramon.
A Premier rovat cikkeinek megjelenését az NKA Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.


