Arénarock és őskáosz egyenesen Japánból – ilyen volt a One OK Rock és a Paledusk arénás koncertje

Október végén a Budapest Arénában járt a japán rockszíntér egyik legnagyobb sztárcsapata, a One OK Rock, akik a velük erős kontrasztban álló, elvetemült stíluskáoszban tobzódó, szintén japán Paleduskot hozták előzenekarnak. Beszámolónk és masszív képgalériánk a meglepetésvendéggel és extra ráadásdallal megfejelt turnézáróról.

Október végén egy hét leforgása alatt öt japán előadó is járt Budapesten: a Mondoconon a halca nevű, anime betétdalai miatt ismert énekesnő lépett fel, utána a súlyos pszichedelikus rockban utazó Hibushibire rombolt az Aurórában, majd jött a telt házas Mass Of The Fermenting Dregs vendégszereplés az Akva Lokál termében (beszámoló és fotógaléria itt), és végül a One OK Rock és az előzenekaruk, a Paledusk zárta a sort a Budapest Aréna színpadán, ránézésre kb. 4000-5000 ember előtt. Ez első hallásra meglepő lehet (mármint... hogyan húz be egy arénába ennyi embert egy japán zenekar, akikről jó eséllyel a többség soha nem hallott?), de valójában nincs min meglepődni, egyrészt a Mass Of... beszámolóban körbejárt okok miatt, másrészt meg azért, mert a One OK Rock már az első és eddig egyetlen hazai látogatásakor, 2019-ben is pár óra alatt elpörgette az összes jegyet a Dürer nagyterembe. Pedig akkor még tényleg csak a hazai japánrajongók szűk közössége ismerte őket, azóta pedig eléggé kinőtték magukat. (Jó, mondjuk ez a közönség már 2009-ben is be tudott húzni 1500 embert a Petőfi Csarnokba, amikor a japán rockszíntér másik nagyágyúja, Miyavi először járt Budapesten, szóval az a „szűk közösség” már akkor is csak relatíve volt szűk.)

A One OK Rock egyébként eredetileg 2005-ben alakult, Japánban viszonylag hamar népszerűvé váltak, egyszerre dögös és dallamos, nagyon tipikusan „j-rockos” dalaikkal, később pedig a már említett nemzetközi japánzenés / animés közösség körében is gyorsan nagy rajongótábort szereztek. Viszont míg a japán underground előadók közül sokan akkor már régóta non-stop turnéztak világszerte, a nagy kiadók hallani sem akartak ilyesmiről, mert azon a véleményen voltak, hogy ugyanmár, elég nagy a hazai piac, eltart az simán mindenkit, minek kellene ilyen bizonytalan dolgokkal kísérletezgetni, mint a tengerentúli koncertezés, meg karrierépítgetés? A zenekar viszont úgy volt vele, hogy ugyanmár, kapjátok be, és 2013-ban lenyomtak egy rövid EU-turnét, és már ezen is majd minden állomás sold out lett. Innentől pedig rendszeresen visszajártak Európába és Amerikába is, és nagyon tudatosan elkezdték felépíteni magukat, aminek nemcsak a koncertezés volt része, hanem a nemzetközi producerekkel való közös munka és egy ebből is következő, idővel egyre feltűnőbb stílusváltás. A korai anyagaik még erőteljesebb, alternatív rockos, néhol már-már poszt-hardcore-os hangzásúak voltak, az ezután kijött anyagokon viszont elindultak egy sokkal simulékonyabb, dallamosabb hangzás irányába, amiről leginkább a tipikus amerikai egyetemi rádiós rockzenék juthatnak az ember eszébe.

Habár a régi rajongók nem feltétlen szerették meg ezt az új irányt, jöttek helyettük újak bőven, és így nem volt annyira meglepő az sem, amikor a korábbi klubkoncertes turnék után tavaly először próbálkozott be a csapat Európában az arénás méretekkel. Az még csak amolyan tesztmenet volt, mindössze három állomással, idén viszont már egy teljes turnét nyomtak le arénákban, aminek Budapest volt a záróállomása. És az, hogy az itteni buli volt a turnézáró, pár nem várt extrával is járt.

Ez a rádióbarátabb vonal már a 2019-es, Budapestet is érintő turné előtt elkezdődött és azóta még tovább haladtak ezen a vonalon, de azért időnként még mindig előkerül náluk egy-egy markánsabb dal is, és a legutóbbi albumon, a februárban megjelent Detoxon ezek közül talán a legemlékezetesebb a C.U.R.I.O.S.I.T.Y. volt, amit két vendéggel, a Fukuoka városából származó Paleduskkal és az okinawai rapperrel, Chico Carlitoval közösen hoztak össze. A Paledusk simán az utóbbi évek egyik legizgalmasabb japán rockzenekara, de annak ellenére, hogy az utóbbi egy-két évben ők is ráfordultak a nemzetközi irányra, mégis meglepett, hogy a One OK Rock őket hozta az EU-turnéra előzenekarnak. Pedig a zenekar gitárosa, Dai Dai a Detox több dalában is részt vett producer-dalszerzőként, de a Paledusk stílusban annyira elüt a One OK Rocktól, amennyire csak lehet. Náluk a hagyományos dalszerkezet és a rádióbarát hangzás szóba sem kerül, helyette teljes őlület és műfaji káosz van, ahol az a normális, amikor a metalcore drum'n'bassbe, majd hip-hopba fordul, majd egy punkos kitérő után a breakcore-on át megérkezünk egy kis pop lazulás után mondjuk egy arénarockos gitárszólóig.

Ez a keverék már a lemezeken is nagyon űtős, és az ember három-négy hallgatás után jut el egyáltalán odáig, hogy elkezdje kiismerni a dalokat, de élőben, ha lehet, még lehengerlőbb az egész. A színpadot az énekes Kaito és a már említett Dai Dai uralta, és amellett, hogy ők mit műveltek, nagyon szórakoztató volt nézni a közönség reakcióját is a kb. negyven percnyi darálásra: a többség valószínűleg nem igazán tudta, hogy mi is vár rájuk és míg a közönség kb. felét láthatólag nagyon elkapta a lendület és ráéreztek a Paledusk ízére, a többiek inkább enyhe megdöbbenéssel próbálták értelmezni, hogy mégis mi a fene folyik a színpadon. Ahol minden szám olyan volt, mintha egyszerre hat szám lenne egyben (hogy amúgy ez nagyon nem véletlen, az kiderül az interjúból, amit a koncert előtt csináltunk a zenekarral, és ami pár napon belül érkezik majd a Recorderre). A zárás a legfrissebb kislemezes dal, a Hugs volt (videó errefelé), ami egyrészt tökéletes összegzése annak, hogy miről is szól a Paledusk, másrészt pedig a teljes káoszból a dallamos, együtténeklős zárásig jutó ívével nagyszerű átvezetésként is szolgált a főzenekarra.

A One O Rock egy kicsit kellemetlen és zavarós animációs bevezető után az újlemezes Puppets Can't Control You-val kezdett, majd már itt, a legelején elsütötte a régi rajongóknak kedvező, klasszikus The Beginninget, ami ekkor még (a turnés setlistek alapján) úgy tűnt, hogy az egyetlen igazán régi dal lesz. Innentől viszont a Detox és az azelőtti pár album volt a fókuszban, és oké, hogy lemezen néha már túlzottan finomkodó az új számok többsége, de élőben azért ezek is sokkal jobban működnek, főleg a baromi látványos fényekkel, az erőteljes színpadi jelenléttel, no meg a hatalmas LED falakkal kiegészítve, amiken időnként egy kis effektezéssel is felturbózták a livefeedet.

Az első csavar a C.U.R.I.O.S.I.T.Y.-nál jött, ahol az persze várható volt, hogy a Paledusk is felbukkan a színpadon, az ellenben már annál inkább meglepő volt, hogy mellettük megjelent Chico Carlito is! Mint kiderült, a rappert a turné utolsó két állomására reptették ide Japánból, míg a korábbi koncerteken a gitáros Toru nyomta le a dal raprészeit. És itt kezdett gyanús lenni az, amiben a koncert végére lettem egyre biztosabb: hogy eléggé jó esély van arra, hogy ebből a turnézáró fordulóból készül majd a zenekar következő koncertfilmje. Először az tűnt fel, hogy a színpadi előtti árok tele volt pakolva kamerákkal, de ez persze még lehetett volna szimplán csak a LED-es livefeed miatt is. De aztán jött ez a meglepő vendégszereplés (aminek az előző, prágai koncert lehetett a kvázi főpróbája), majd pedig az, hogy míg a ráadás végig a turné alatt ugyanaz a két dal volt, itt a legeslegvégére még bónuszként becsúszott a Kanzen Kankaku Dreamer is, a csapat első nagy sikerdala még 2010-ből. Amit nem nagyon szoktak már játszani, maximum nagyon különleges alkalmakkor. És míg az első nagyobb EU arénaturnéjuk zárása azért önmagában is eléggé nagy esemény, a többi "gyanús" jellel együtt szerintem jó eséllyel az is benne volt abban, hogy pont itt, pont most szedték elő a régebbi rajongók legnagyobb örömére az egyik klasszikusukat, hogy ez majd rákerülhessen a következő DVD-re is.

Azzal együtt is, hogy a One OK Rock zenei irányváltása nekem pár telitalálat darabot leszámítva annyira nem jön át, mint a régebbi dolgaik, ez a koncert abszolút nem okozott csalódást és bizonyította, hogy a csapat abszolút felnőtt az arénás szerephez. Profizmusban és a közönség méretében is. És ha már közönség: az elkötelezett rajongói bázisukra a legjobb példa, hogy láthatóan rengetegen jöttek miattuk külföldről is, voltak, akik egészen Japánból érkeztek a turnéra, de az itthoni japán közösség is jókora számban képviseltette magát, ami mondjuk nem csoda, mert nekik pláne különleges élmény lehetett, hogy az egyik legnagyobb otthoni sztárzenekar a messzitávoli Budapesten ad arénás koncertet.

Szöveg + képek: Frank Olivér (infinitebeat.hu)

Teljes galéria Facebookon.

One OK Rock

Paledusk