YouTube-ról az Akváriumba – Ilyen volt a Mass of the Fermenting Dregs első budapesti koncertje

Első budapesti látogatásán, az Akvárium Lokál termében rögtön telt házat csinált a japán indie csapat, a Mass of the Fermenting Dregs. De hogyan jutottak el idáig, és honnan ismerték őket a szövegeket is velük éneklő rajongók? Koncertbeszámolóval és fotógalériával megfejelt megfejtés a cikkünkben.

Hogy manapság a fiatalabb korosztály képben van egyes japán zenékkel, abban nincs semmi meglepő, elvégre volt már egy-két generáció, amelyik gyakorlatilag animéken nőtt fel és azoknak a nyitó- és záródalainak köszönhetően hallott egy csomó ottani pop- és rockzenét. Ez a szigetország zenei kínálatának nyilván csak egy apró szelete, és például az amúgy elképesztően terjedelmes és nagyszerű bandákkal teli indie színtér nem feltétlen az, amit az ország határain túl sokan ismernének. Ide tartozik a Mass of the Fermenting Dregs is, akik 2002 óta aktívak, de külföldön sokáig csak egy nagyon szűk réteg ismerte őket, és otthon sem igazán törtek ki a kis klubok világából. Ehhez képest most, az első budapesti látogatásukon simán, hetekkel a koncert előtt teltházat csináltak az Akva hivatalosan 300 férőhelyes, Lokál néven futó kistermében. Ami nagyrészt huszonpár éves körüli fiatalokkal volt tele, akikről hamar kiderült, hogy nemcsak szimpla kíváncsiságból jöttek le, hanem kívülről tudták a dalokat és már nyitás előtt hosszú sorban álltak a merchpult előtt.

A kérdés ezek után nyilván az, hogy a hozzájuk hasonlóan izgalmas japán indie zenekarok százai közül miért pont ők lettek olyen felkapottak, hogy már a tavalyi, legelső EU-turnéjukon is több telt házas bulit csináltak? A zenekarnak egyebként nem ezek az európai kiruccanások voltak az első tengerentúli kalandjai, Kanadában és az USA-ban már korábban is többször turnéztak egy-egy elkötelezett helyi szervezőnek köszönhetően, és ott még nulláról indulva, hagyományosabb módon építették fel magukat. Európa viszont sokáig kimaradt... de aztán jött a Covid, és a YouTube-algoritmus kiszámíthatatlan útjai.

A YouTube-ra 2021 nyarán került fel a 2009-es World Is Yours albumról származó 青い、濃い、橙色の日 (aoi, koi, daidaiiro no hi) című daluk, amit – ki tudja, miért – felkapott az algoritmus, és elkezdte dobálni mindenkinek, aki valaha is nézett Japánhoz kötődő videókat az oldalon. A fura borító, a bizarr zenekarnév, a Japán iránti, legtöbbször animéknek köszönhető érdeklődés, és a tényleg kikerülhetetlen ajánlások kombója működött, és elsősorban a járvány miatt négy fal közé szorított fiatalok közül sokan meghallgatták a számot (ami mára kilencmilliós nézettségig jutott), utánakerestek az együttesnek és rákattantak az eklektikus, számos műfajból összegyúrt zenéjükre.

Ami amúgy nem nehéz, ha valaki nyitott az indie pop/rock hangzásra, mert a japán rajongok által csak Masu Dore néven emlegetett csapat zenéjében tényleg akad minden: indie és alter rock, shoegaze, grunge, kis punkos energia, popos ének és melódiák, de még zakatoló krautrock is (1960). Szóval gyakorlatilag megismétlődött az, ami pár évvel azelőtt egyszer már megtörtént, amikor az algoritmus által látszólag teljesen random felkapott Mariya Takeuchi-féle Plastic Love-nak köszönhetően a világ felfedezte magának az addigra már Japánban is szinte elfeledett '80-as évekbeli city pop zenéket, amiből egy máig tartó, újrakiadások sorával megtűzdelt őrület kerekedett. Csak itt nem egy műfaj, hanem egy Japánon belül tényleg teljesen átlagos indie csapat került a fókuszba a semmiből.

A zenekar pedig ráérzett a lehetőségre és tavaly célba vették Európát, most pedig ez a huszonpár állomásos és majd' egyhónapos turné volt a folytatás, aminek az egyik utolsó állomása volt az Akvában. Itt egyébként véletlenül el is kaptam két kisebb társaság beszélgetését arról, hogy ki honnan ismeri a csapatot, és megegyeztek abban, hogy tényleg mindenki a YouTube-on akadt rájuk. A mára egyetlen alapítótagként megmaradt énekes-basszgitáros Natsuko Miyamoto vezette trió bő egy óra alatt szépen végigment a zenekar teljes pályáján és zenei palettáján, a nagyon dallamos és popos számoktól a zajosabb, erőteljesebb darabokig, és bár minden lemezről előkerült legalább egy dal, azért érezhető volt, hogy a közönség kedvében is akarnak járni, és a kései sikert meghozó, hatszámos World Is Yours lemezről négy dalt is eljátszottak, hármat rögtön a kezdő blokkban, a címadót pedig zárásként.

Én leginkább amiatt voltam rájuk kiváncsi, mert már régebben is sokszor hallottam, hogy élőben ütnek úgy igazán, és ez olyan szempontból mindenképpen igaz, hogy míg a lemezeik nekem néha kissé túl összevisszák zeneileg, itt sokkal jobban összeállt az egész egy egységes hangzásvilággá, amiből még a már említett és amúgy hibátlan, de a többi számuktól eléggé elütő 1960 sem lógott ki. És míg a másik két tag (Naoya Ogura – gitár, Isao Yoshino – dobok) kicsit rutinból tolta le az estét, Natsukóba annyi energia és színtiszta lelkesedés szorult, hogy az önmagában is elvitte volna a koncertet a hátán.

Érdekes lesz majd látni, hogy innen merre haladnak tovább, meg tudják-e tartani a kvázi véletlenül szerzett rajongói bázist, vagy elmúlik az újdonság varázsa? De annyi biztos, hogy ha valaki most lemaradt róluk, akkor érdemes lesz pótolni, ha elkeverednek ide még egyszer, mert tényleg egészen kiválóak élőben.

Képek + szöveg: Frank Olivér (infinitebeat.hu)