
A hipnotikus tuareg zenét poposabb dallamokkal és fiatalos lendülettel játszó Imarhan végre eljut Magyarországra. Ha bírod a Tinariwent vagy a Mdou Moctart, kedden a Zene Házában a helyed!
Az Algéria déli részéről, Tamanrasset városából származó Imarhant gyerekkori barátok alapították, akik sok tuareg társukhoz hasonlóan a Tinariwen hatására ragadtak gitárt és alapítottak zenekart. A hatás már csak azért is kikerülhetetlen volt, mert a frontember Sadam a Tinariwen basszusgitárosának az unokatestvére, és turnézott is velük, amikor a legendás zenekar egyes tagjai nem tudtak útra kelni velük.
Az Imarhan is ősi tuareg dallamokat kever pszichedelikus gitárokkal és afrikai ritmusokkal, de kezdettől saját hangot ütöttek meg, amivel hamar a sivatagi blues új hullámának élvonalában találták magukat. A 2006-ban indult zenekar az első tíz évében csak koncertezett (klubok híján esküvőkön, baráti összejöveteleken és sivatagi fesztiválokon), és kicsiszolta modernebb felfogású, több nyugati hatást és poposabb dallamokat beengedő dalait, amiken hallatszik, hogy a nomád életmód helyett ők már városi környezetben nőttek fel és az internetnek köszönhetően mindenféle (nyugati) zenét is hallgattak.
A sivatagi köpenyek és turbánok helyett eleinte farmerben és bőrdzsekiben játszó zenészek már első lemezüket, a rangos City Slangnél megjelenő Imarhant is világszerte megturnéztatták, többek közt Kurt Vile és a mali népzenét bluesrockkal keverő, menekülttáborban felfedezett Songhoy Blues társaságában. A jóval lendületesebb második anyag, a Temet már ennek az intenzív turnézásnak az eredménye, amin táncos funky és húzós diszkóritmusok is akadnak, miközben a hendrixes ízek és az akusztikus, tábortüzes bluesok sem tűntek el. Ha a Temet a világszerte szőtt kapcsolatok, úgy a harmadik Aboogi a hazatérés lemeze.
Az Imarhan megépítette az első stúdiót Tamanrassetben, hogy ne kelljen Párizsig utazniuk egy lemezfelvételért, amit a letelepedő, nomád tuaregek első körházairól neveztek el abooginak. Az újból nyugisabb, meditatív hangulatokat hozó Aboogin ráadásul Mohamed Ag Itlale (Japonais) is rájuk hagyományozta néhány dalát: a terv az volt, hogy egy komplett lemezt felvesznek Tinariwen-alapító szerzeményeiből, de aztán beütött a Covid, Japonais pedig váratlanul elhunyt, de az Aboogira így is felkerült az egyik dala (Tamiditin).
Az énekes-gitáros-frontember Sadam a nyáron járt már nálunk Damon Albarn globálzenei projektjével, az Africa Express-szel, de az Imarhan először fog fellépni Magyarországon, ráadásul a jövőre húszéves zenekar januárban új, elektronikával kísérletező lemezzel is jelentkezik, amiről november 4-én már a Magyar Zene Házában is hallhatunk pár dalt. A fellépés előtt lesz egy rövid beszélgetés is a zenekarral, amelyet a Chalabanból és a Tariqából ismert Saïd Tichiti vezet.
Imarhan (ALG)
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2025. november 4. (kedd) 20.00-22.00
Belépő: 5900 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók.

