
Tavaly 13 év után tért vissza Budapestre a Tinariwen, de szerencsére most nem kell ennyit várnunk rájuk: a Grammy-díjas zenekar április 26-án ismét az Akvárium Klubba hozza el a Szahara lelkét.
A zenekar 1979-ben alakult Algériában, Maliból száműzött fiatal tuareg zenészekből, akik kezdetben esküvőkön és helyi ünnepségeken léptek fel. Az 1980-as évek elején, egy líbiai katonai kiképzés során találkoztak más tuareg művészekkel, és létrehoztak egy zenei kollektívát, amelynek célja az volt, hogy dalaikban megfogalmazzák népük küzdelmeit és reményeit. Hangzásukat a Szahara végtelenségét idéző, hipnotikus dallamvilág jellemzi, a blues, a rock és a hagyományos tuareg ritmusok sajátos elegye, amelyet saját nyelvükön, a tamasekben assouf-nak neveznek, mely szó szerinti jelentése: vágyakozás, honvágy. Szövegeik pedig – a száműzetés, az ellenállás és az identitás témáiban gyökerezve – hamar a tuareg ügy himnuszaivá váltak.
Az 1990-es tuareg felkelés után a zenekar tagjai fegyvereiket gitárra cserélték, és háborús tapasztalataikat zenévé formálták. Rekedtes énekhangjuk, lüktető gitárjaik és ritmikus tapsaik a sivatag lelkét idézik meg – egyszerre nyersek, meditatívak és mélyen emberiek. Az elmúlt négy évtized során ez a rock’n’roll lázadó zenekar több mint 1100 koncertet adott világszerte, a tuareg kultúra nagyköveteivé vált, és nemzetközi elismerést szerzett. 2012-es Tassili című albumuk elnyerte a Grammy-díjat a legjobb világzenei album kategóriában, két másik lemezük pedig szintén jelölést kapott.
A hosszú sivatagi köpenyekben és jellegzetes tuareg turbánokban, a sheshben fellépő Tinariwen koncertjei sajátos hangulatúak: a zenekar minden mozdulata természetes, mégis feszült figyelemmel teli – mintha a zenét nem is előadnák, hanem átfolyatnák magukon. 2024-es nagysikerű, teltházas fellépésük után a Tinariwen ismét visszatér Budapestre: 2026. április 26-án az Akvárium Klubban hallgathatjuk meg újra őket. Facebook-esemény.
fotó: Marie Planeille

