Minden jó, még az is, ami szomorú. Henri Gonzo és a Papírsárkányok: Vízszemű gyík (lemezkritika)

Henri Gonzo és a Papírsárkányok már első lemezén is egyedi hangot hozott, a másodikon pedig ráerősítettek arra, amiben igazán jók: meseszerű zenei világot teremtenek. Ez a kritika először a Recorder magazin 128. számában jelent meg.

Gazdag hangszerelésű kamarapop, egyedi hanggal, erős hangulattal – ezzel indult Henri Gonzo és a Papírsárkányok, bár az első album, a 2023-as A Cementkert nem tudta végig tartani magát a bemutatkozó dalok, az első EP által megteremtett stílushoz. A második album viszont ráerősít arra, amiben igazán jó a zenekar: olyan erős hangulatot teremt, ami áthatja a részletekben, hatásokban amúgy kellőképpen változatos dalok mindegyikét.

Kézenfekvő ezt pszichedelikusan elemeltnek vagy álomszerűnek mondani, de jobb megközelítés a mesezene. Ezt megidézi több konkrét megoldás (kis csingilingi hangocskák itt, gyerekdalos dallamvezetés ott), de még fontosabb a puha, simogató megszólalás, amiben minden, a popban „szokatlan” hangszerelési megoldás megtalálja a maga természetes helyét, és amiben egyszerűen jól esik elidőzni.

Olyan mesevilágot teremtenek meg ezek a dalok, aminek saját szabályrendszere van: az ember elfogadja, hogy igen, itt ez is, az is megtörténhet (belefér egy dalba); és ahol valahogy végső soron minden jó, még az is, ami szomorú. A többé-kevésbé szürreális szövegek is ráerősítenek erre; bár sokféle forrásból származnak, összefüggő tematikus hálót mozgatnak: állatok, növények, tenger, kert.

Nincs igazán kiugró „sláger” a lemezen (leginkább a pörgős Fecskefű vére az), de nem is hiányzik, mert nem részleteiben, hanem teljes egészében emlékezetes.

Előadó: Henri Gonzo és a Papírsárkányok

Cím: Vízszemű gyík

Kiadó: Berg

Megjelenés: 2025. szeptember 12.

Műfaj: art pop

Kulcsdal: Fecskefű vére

8,5/10

Rónai András

Lemezkritikánk elkészítését az NKA Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.