„Ha én is pszichológus lennék, ugyanúgy félnék megöregedni” – Ilyen egy teljesen átlagos első lemez

2025.10.17. 08:52, srecorder

p1349629_ma_solat.jpg

Két évnyi alkotómunka, aktívabb és passzívabb napok-hónapok és számtalan újranekifutás után megjelent a FOLT zenekar TELJESEN ÁTLAGOS ELSŐ LEMEZ című nagylemeze. Premier!

A Verőköltő zenekar beugrósaiként 2023 év elején megismerkedő szerzőpáros, Fejős Ádám és Lits Benedek (Bene) 12+1 dala családi, párkapcsolati, társadalmi feszültségekről, pszichológusokról, nudista nőkről, függőségekről, megjósolt szakításról, emigrációról, veganizmusról, életről és halálról is szól.

„A ketten alkotás folyamata amilyen zökkenőmentesen zajlott a próbateremben, olyan hullámzó az egész FOLT zenekar működése. Nem meglepő, mi magunk is eléggé hullámzunk, ráadásul Benével minket fél generációnyi korkülönbség választ el egymástól, teljesen más életszakaszban vagyunk, így őszintén szólva bravúros, hogy összeraktunk két EP-t korábban, meg most ezt az albumot. A zeneileg könnyed, szövegileg súlyos lemezt érdemes egyben hallgatni. Számomra azért is mérföldkő ez az anyag, mert dalszerző-szövegíróként igazán itt mutattam meg magam először. Az ENYÉMTIÉD c. dal kissé kilóg az elektronikus hangszerelés miatt, a szöveget Hamvas Béla Scientia Sacra című könyve ihlette. Személyes kedvencem mégis a SZAKADÉK, amit még akár rádióban is el tudok képzelni.”

folt_zenekar.jpg

Ádámot, az ország meteorogus-dobosát a Recorderen debütált büszke gyalogosból, a stoner-grunge Kabala Baby-ből, a magyar-török Schizoid Catsből ismerhetitek. A FOLT mellett a Belső Parancs zenekarban dobol és vokálozik.

„Sokat gondolkodtam azon, hogy mikorra lett volna jó visszamenni az időben, hogy a hibákat kijavítsam. Pont akkorra, amikor elkövettem azokat? Vagy amikor, már visszafordíthatatlanul elbaszódtak a dolgok? Vagy amikor először azt gondoltam, hogy jó ötlet lesz valami, amiről kiderült később, hogy szar ötlet volt? Talán mindegy is. Az a fontos, hogy lesz még alkalom, amikor már csinálhatom kicsit másképp a dolgokat” – mondta Bene, aki a FOLT-on kívül a kilenc év után újból magyar dalokkal jelentkező Mayberian Sanskülotts és a frissen debütált Sajnos fiúzenekar tagja.

„Az album címét Béres Gábor barátunk szlengszótárából kölcsönöztük, aki talán túl sokszor is mondja túl sok mindenre, hogy teljesen átlagos méretű” – meséli Bene. „A lemezre és az elkészítésével töltött időszakra viszont ez nagyon passzolt. Mert amúgy szörnyű is volt, meg szép is, meg valamikor unalmas is, de miután véget ért, már csak olyan volt, mint minden, ami véget ért: hibás. Nekem erről szól ez a lemez.”

A FOLT élőben trióként fogja színpadra vinni a lemezt, „barátságos késő őszi hangulatban, sütőtöközéssel, régi dalokkal és jammelgetésekkel” november 14-én az MU Színház kávézójában. Facebook-esemény itt.

 

FOLT a Facebookon. Instagramon.

Fotó: Fiszter Ferenc.

Premier rovat cikkeinek megjelenését az NKA Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_2025_hangfoglalo_logo_650.jpg

https://recorder.blog.hu/2025/10/17/ha_en_is_pszichologus_lennek_ugyanugy_felnek_megoregedni_ilyen_egy_teljesen_atlagos_elso_lemez
„Ha én is pszichológus lennék, ugyanúgy félnék megöregedni” – Ilyen egy teljesen átlagos első lemez
süti beállítások módosítása