
A XIII. Music Hungary Konferencia idei témája (A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben) nemcsak a szakmai beszélgetésekben jelenik meg, hanem a színpadon is. A konferencia showcase része idén is hidat képez a zenei szakma és a nagyközönség között: 2025. november 17–18-án két estén át izgalmas magyar előadók mutatkoznak be Veszprémben.
A showcase célja, hogy a hazai szakemberek és a közönség első kézből találkozhassanak azokkal az előadókkal, akik a következő években alakíthatják a magyar zenei életet. A fellépők kiválasztása idén is több szálon futott: a nyílt pályázatra közel 150 zenekar és előadó jelentkezett, közülük 20 formáció kapott helyet a programban. A további fellépőket egy hétfős kurátori csapat javaslatai és döntése alapján válogatták be, így biztosítva a szakmai szempontok és a friss tehetségek kiegyensúlyozott jelenlétét.
A szervezők hisznek benne, hogy a showcase nem csupán koncertek sora: a konferencia gondolatiságának szerves része. Miközben a szakmai programok a zeneipar körforgásáról és fenntarthatóságáról szólnak, a koncertek megmutatják, hogyan valósul meg mindez a gyakorlatban, a színpadon.
November 17-én az Expresszóban a hiphop kerül középpontba, ahol Gently Da Spittah’, a boom bap és jazz-hatásokat ötvöző fiatal tehetség, Cibi, a futurisztikus balkáni hangzásvilág képviselője (nyitóképünkön), valamint a hangszerelt hiphopot új szintre emelő Berlin Hotel Collective, továbbá Figura és Pavilon lépnek színpadra. A Terem színpadán a keményebb hangzások kerülnek előtérbe első nap: fellép az L1, akik fiatalos energiával és több műfajt ötvözve hozzák el a „rakenrollt tinilányoknak”, a kelet-európai poszt-punk világát képviselő Soviet Monday, valamint a csepeli–chilei duó, a Denevér, akik jellegzetes basszushangzásukkal tűnnek ki. A sort az NLP folytatja, akik a trap és a metal világát ötvözik, míg a Darkmess death- és groove metalja erőteljes világával zárja a sort. A Papírkutya színpadán a friss női előadók kapnak szerepet: Tingyela Dóri szövegközpontú, atmoszférikus dalokkal, Biankahaidu folk- és country-elemekkel, Villő álmodozó art pop zenével, míg a Liana dreampop és folkpop hatásokkal varázsolja el a közönséget.
November 18-án az Expresszóban a friss, fiatal tehetségek lépnek színpadra: tigris szofi lendületes debütáló dalaival, a dreampop és szintipop határán mozgó Cabrio Cat, a jazz- és groove-elemekkel kísérletező GAB, az elektronikus és alternatív R&B-t ötvöző Csinszka, valamint a funkos-reggae-s balkáni elemekkel játszó, közönségtáncoltató Várhegyutca garantálják a változatos és energikus zenei élményt. A Teremben a feltörekvő underground zenekaroké lesz a főszerep: fellép a napsütéses Kalifornia-hangulatú Califortune, az energikus és zajos hangzású Arcosok Klubja, a pszichedelikus art rockot képviselő Backdoor People, a műfaji határokat feszegető Bufo Alvarius, valamint a shoegaze-t, alternatív rockot, popot és hiphopot ötvöző Imago Mundi. A Papírkutyában ismét friss és izgalmas előadók várják a közönséget: az elektronikus popduó Swim Swim Naked, a tradicionális roma kultúrát modern hangzásba ültető Amaro Duho, valamint a Szabikeyz és Juhász Zoli alkotta formáció, a 2025-ös Sávlekötő Camp győztesei hozzák el a pop legfrissebb és legszínesebb arcait Veszprém kultúrbisztrójába.

Fellépők:
Amaro Duho
Arcosok Klubja
Backdoor People
Berlin Hotel Collective
biankahaidu
Bufo Alvarius
Cabrio Cat
Califortune
Cibi
Csinszka
DARKMESS
Denevér
Figura
GAB
Gently Da Spittah'
imago mundi
L1
Liana
NLP
Pavilon
Shakar Trio
Soviet Monday
Swim Swim Naked
Szabikeyz és Juhász Zoli
tigris szofi
Tingyela Dóri
Várhegyutca
Villő
Időpont: 2025. november 17–18.
Helyszínek Veszprémben: Expresszó, Terem, Papírkutya
Belépés: Ingyenes
Facebook: https://www.facebook.com/MusicHungarySzovetseg
Konferencia jegyek: https://www.tixa.hu/xiii-music-hungary

