
Az egyik legismertebb, a jazz határait már korábban is átlépő zenekar új lemezén még szélesebb körből merít. Még metálgitár is van, de pont nem ez a lényeg. Ez a kritika először a Recorder magazin 128. számában jelent meg.
Nahát, még metálgitár is van – csodálkoztam rá az első, ismerkedő hallgatásnál az Altered States utolsó számában, ami egyébként szinte popnak indul, és klasszikus zenei etűdnek fejeződik be. A dalszerűbb-hagyományos és az elszabadultabban improvizatív jazz mellett már korábban is ott volt az, amit kissé homályosan art rocknak mondhatunk, itt pedig van még sok minden egyéb is. Az énekben ott a dream pop; a ritmusokban sokszor hallani hiphopos lüktetést vagy elektronikus zenéből ismert töréseket (a Claustrophobic egy részében olyan a dobszólam, hogy ha magában hallanám, drill’n’bassnek tippelném). De a pszichedélia is többször előkerül, nemcsak a gitár-, de a zongoraszólamban is.
Aztán egy ponton rájöttem, hogy ez a listázgatás teljesen célt téveszt. A Nagy Emma Quintet másképp működik, mint a legtöbb mai „műfajokon felülemelkedő” zenekar. Ezek általában azt csinálják, hogy a mondanivalóhoz, hangulathoz illesztik, hogy az adott dal / dalrészlet éppen milyen műfajú legyen. Itt viszont nem a számok vagy szerkezeti egységek szintjén „váltogatják” a műfajokat, hanem van a dal, az érzelmi történet, aminek az adott pontján a legjobb kifejezőeszköz egy olyan megoldás, ami történetesen x műfajból ismerős – de ez másodlagos a lényeg szempontjából. Bár sok váltás, kanyar hallható a lemezen, ezek nem műfaji, hanem érzelmi történések. Sokszor nem is különülnek el szigorúan az egyes részek, mert az egyik hangszer már hamarabb elkezdi az új hangulat, motívumrendszer előkészítését, aztán csatlakoznak a többiek; vagy éppen egyazon énekdallam mutatja meg több arcát attól függően, hogy mi veszi körül.
Ehhez persze az is szükséges, hogy a zenészek készségszinten uralják a zenei kifejezőeszközeiket; és még inkább az, hogy olyan történeteket meséljenek, amik úgy elragadják a hallgatót, hogy megfeledkezzen a (legalábbis itt) lényegtelen dolgokról.
Előadó: Nagy Emma Quintet
Cím: Altered States
Kiadó: UP Music Budapest
Megjelenés: 2025. október 10.
Műfaj: jazz, art rock
Kulcsdal: Claustrophobic
9/10
Rónai András
Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.


